Kuti János
Nem értem, miért vannak olyan sokan felháborodva azon, hogy Temes megye tanácselnöke, Alfred Simonis egy szép ünnepséget rendezett harmadik gyerekének keresztelője alkalmából. Igenis van olyan család, ahol egy 500 fős esemény igenis szűk körnek számít! Az ünnepségen rongyrázás sem volt, ahogy sokan állítják! A jelenlevők nem ráztak, inkább mutogattak, és nem rongyot, hanem igenis minőségi ruhát, táskát, ékszereket. S ugyan ki merné magát felelős vezetőnek nevezni, ha olyan rizikót vállal, hogy roncsautóval utazzon a fővárostól ilyen távolra? Hiszen Temesvár igencsak messze van a bukaresti kormányhivataloktól, sokan pedig onnan érkeztek.
A keresztapa a PSD elnöke, Sorin Grindeanu volt, és más jelentős személyiségek is jelen voltak, például a volt miniszterelnök, Marcel Ciolacu és párja, Sorina Docuz, s képviselte magát a PSD vezérkara is, volt és jelenlegi miniszterek taposták egymás sarkát, így jött ki az ötszázas létszám. Szegény Simonis nézheti magát, mert a rendezvény szerény becslések szerint is legalább 200 ezer eurójába került a nagycsaládos megyevezetőnek. (Persze vigasztalásként azt is hozzáteszik, hogy mindegyik meghívott legalább 1000 eurót hagyott borítékban a kisdednek – hogy pontosan mennyit, az talán Simonis vagyonnyilatkozatából derül ki, ha esetleg közzéteszi majd.)
Azon háborodtak fel a legtöbben, hogy Ciolacu párja egy olyan csincsillabundában jelent meg, amelyet 15 ezer euróra saccoltak a rosszmájú, irigy, becsmérlően szóló önjelölt becsüsök, ami persze nem is igaz, mert (az igazmondásáról hírhedt) Ciolacu (őszintén) megmondta (ezúttal is), hogy nem is csincsilla, hanem nyúlbunda volt az, és csak 500 euróba került.
Persze a többi párt képviselői egyből nekiestek a PSD-seknek, és többek között azt mondták rájuk, hogy kaviár-szocialisták, de azt is, hogy egyiküknek sincs rendes mestersége, és életükben nem dolgoztak egy percet se. Ami ugye nem lehet igaz, mert például Ciolacut sokan perecárusnak nevezik, amit ő makacsul tagad. Az egyik PNL-s alelnök például azt mondta, hogy ha összeadnák az ott felvonultak öltözékeinek, táskáinak, luxuscikkeinek árát és az estély költségeit, abból akár még a nyugdíjakat is meg lehetne emelni. De azt is mondta: „Sírsz Romániáért és a szegényekért, amikor a díszzsebkendőd annyiba kerül, mint amennyi a nyugdíja egy átlagos románnak.”
Az AUR szenátora, Petrișor Peiu nem volt ennyire kritikus. Arról beszélt, hogy a luxus nem elítélendő, amíg törvényesen szerzett. Ők is biztosan kormányozni készülnek, amitől azt remélik, hogy törvényesen tesznek szert töméntelen mennyiségű törvénytelen pénzre. A szocialisták mintha restelkedtek volna kissé a történtek miatt, és a PSD elnöke, Sorin Grindeanu elárulta, hogy megérti a rendezvényről készült felvételek bírálóit, hiszen egy ilyen felvonulás nem megfelelő üzenetet közvetít az ország jelenlegi nehézségei közepette.
Bizony nem kellett volna engedni ilyen felvételek készítését, Simonis is megmondta azokról, akik mindezeket mutogatták: „egész éjjel a bokrokban leskelődtek, ébren voltak, hogy kommentálják” a keresztelőn történteket. (Biztos arra gondolt, hogy az ilyen gyáva nyulakat bizony bokrostul kellene kilőni.)
Sorin Grindeanu elismerte, hogy „el tud fogadni bizonyos igazságos kritikát”. Aztán arról beszélt, hogy mindenki szegényebb lett, mert csökkent a vásárlóerő. Erre megkérdezték: vajon a szociáldemokraták vásárlóereje is csökkent? Azt válaszolta: „Természetesen.”
Marcel Ciolacu és párja, Sorina Docuz állítólag össze akart házasodni, de a Temesváron kitört botrány miatt elhalasztották a frigyet. Attól tartok, hogy ha mégis megnősül Ciolacu, és netán gyereke is születik, akkor a kritikáktól félve a nagycsalád és a barátok felét meg se tudja hívni majd a keresztelőre. Ráadásul akiket meghív, azok sem mehetnek majd rendes ruhában, hanem csakugyan a rongyaikat kell hogy rázzák a keresztelőn. Tán a legjobb lenne, ha nyáron rendezné majd az ünnepséget, hogy senkinek se kelljen ott a (nyúl)bundája miatt szégyenkeznie, hanem egy könnyű nyári szoknyában, akár mezítláb is elmehessen. (Az ajándékot oda lehet vinni akár egy füles szatyorban is.)
De az is lehet, hogy akkorra már minden másképp lesz. Hiszen Grindeanu megmondta: az ő felelősségük az, hogy mindenkinek jobb jövedelmeket, munkahelyeket és újrainduló gazdaságot biztosítsanak. Tetejébe megígérték, hogy emelik a nyugdíjakat is. Márpedig, ha ez mind valóra válik, nem fog irigykedni senki a volt miniszterelnök szeretőjére: hogyha a nagy nyugdíjhoz képest is túl magas lesz télen a fűtésszámla (például az idősebbeknek), a szekrényből egy csincsillabundát mindenki magára vehet. Vagy ha csincsillát nem is, bár egy nyúlbundát, azt biztosan igen.
Aki meg ezt nem hiszi el, az is felhúzhat majd egy nyúlcipőt.
Fotó: Agerpres / Grigore Popescu
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.