Damoklész kardja

De túl komoly dolog egy ilyen átszervezés, mint hogy félvállról kezeljük, olyan hórukk-módon közelítsük meg a kérdést, mint a javaslattal előálló döntéshozók. Mert milyen eredmény sülhet ki abból a megközelítésből, amely egy ország közigazgatási rendszerének átalakítását elsősorban az önkormányzati költségek lefaragásának minden bizonnyal szükséges voltát kizárólag az illető településen, községben, városban élő lakosság számától teszi függővé? Hol vannak azok az előtanulmányok, a területrendezés, a településfejlesztés azon szakmai érvei, azok az átfogó tanulmányok, amelyek nélkül az új közigazgatási határok csak önkényesen meghúzott vonalak lesznek a térképen? Hol vannak a minden település sajátosságait, földrajzi elhelyezkedését, gazdasági helyzetét és lehetőségeit, társadalmi sajátosságait, lakossági összetételét és etnikai hovatartozását, a sajátos regionális identitásokat és még ki tudja, hány szakmai és társadalmi szempontot figyelembe vevő elemzések, amelyek megalapozzák az átszervezés folyamatában hozott döntéseket? 

Arról nem is beszélve, hogy a költségek lefaragását a jelek szerint kizárólag összevonással, nagyobb egységek kialakításával képzelik el, és egyetlen szó nem esik arról, hogy a jelenlegi – egyébként korántsem hatékony – szerkezet belső átalakítása is eredményezhetne olcsóbb és egyúttal hatékonyabb közigazgatást. Sok olyan modell van, akár a szomszédos országokban is, ahol a kisebb települések polgármesterei vagy alpolgármesterei társadalmi munkában végzik feladatukat, a hivatalt a jegyző vezeti, a közigazgatási feladatokat pedig kisebb, hatékony szakembergárda végzi el.

Mindez természetesen a helyi sajátosságok feltérképezése, rendszerezése után, szakmai érvek mentén lenne alkalmazható, nem amolyan hűbelebalázs módjára, ahogy most az asztalra került.

A kapkodást, a nyilvánosságra hozott „érveket” látva, na meg az eddigi, sorra elbukó átszervezési kísérletek láttán akár reménykedhetünk is, hogy ez az újabb fellángolás is hamarosan hamvába hal. Damoklész kardja azonban bármikor ránk hullhat, ez a lehullás pedig az egész országra, de legfőképp a magyar közösségre lenne újabb (és talán végzetes) csapás. Hiszen – és ez is a lopakodás intő jele – a nagyobb, regionális átszervezésről csupán annyi jelent meg, hogy a jelenlegi statisztikai régiókat ruháznák fel közigazgatási hatáskörökkel. Vagyis olyan vidékeket vonnának egy „akolba”, amelyek semmilyen kohézióval nem rendelkeznek (ezt egyébként az uniós források felhasználásának eredménye is nyilvánvalóvá tette), eddigi történelmi-társadalmi-gazdasági fejlődésük eltérő, mi több: homlokegyenest ellentétes pályát futottak be. Így aligha alakítható ki egységes és érvényes területfejlesztési koncepció és az ebből táplálkozó gyakorlat. Ami pedig minket, a magyar közösséget illet: az egy közigazgatási egységben jelenleg létező etnikai arányok megváltoztatása (ez lenne az egyik cél?) az ország legnagyobb számszerű kisebbségét az eddiginél is hátrányosabb helyzetbe hozná. Beláthatatlan következményekkel.

Fotó: Farkas Orsolya