De vajon tényleg csak ennyi? És különben is meddig terjed? Mai, térképeken látható határáig? Vagy az Európai Unió keretén belül addig, ameddig még magyarok élnek? Közigazgatásilag egyszerű: a jelenlegi anyaországnak túlzottan kis megmaradt csonka ország adminisztratív határáig. Akkor mit szólnak a genetikailag első fokú rokonaink, a kazakisztáni magyari törzs tagjai, vagy a Kanadában, USA-ban, Ausztráliában, egyáltalán, az egész világon szétszórtan élő magyar testvéreink? Ők nem tagjai az országnak? Mit szólnak a szomszédaink, ha ilyesmiről beszélünk? A szlovákok, a románok, a szerbek, az ukránok, a horvátok, a szlovének, az osztrákok? Hogy valaki hőzöngő, ősmagyarkodó baromra ismét rájött a „fasiszta" élettérhetnék?

Ha ennyi kérdés merül fel csupán egy kis országgal kapcsolatban, joggal kérdezhetnénk, rendben van minden vele? Jól rendezték sorsát a történelem csinálói? Aligha. Jól sáfárkodtak vele mindenkori vezetőik? A válasz — tisztelet a ritka kivételeknek — ugyanaz. Mivé lett Európa eme csillaga, melynek része volt egykoron annak Erdély nevű tündérkertje, de a zsíros-dús földű Bácska, a Csák Máték földje, az Esterházyak hona, Krasznahorka és Verecke veretes vidéke is?

Nem búsmagyar ömlengés akart lenni az előbbi kérdéssorozat, de óhatatlanul felmerül az emberben időnként: miért? Miért akar mindenki e föld birtokosa lenni, de lehetőleg nélkülünk, és miért hagyjuk, hogy így legyen? Történelmünk újrafogalmazása épp csak elkezdődött. Lesznek még vad csaták ez ügyben, hisz vannak, kik tízezer évre teszik már gyökereink kezdetét, s egyre többen vetik el a finnugor elméletet is. Valamiért vagyunk még, kellünk még, hisz csodával, Isteni csodával határos az is, hogy egyáltalán létezünk még. Gondoljunk csak bele: a ma önmagát is megtagadó plázák népe, a média agymosta népe, a december ötödikék népe, a nemzet elárulóit és eladóit is kitermelő és eltűrő mai magyarság jó részét kitevő sokaság és az óhajtott, a terheket a vállukon cipelő, a múltat átmentő kisebbség között micsoda ordító különbség, szakadék tátong! Legalább akkora, mint nép és nemzet között.

Mégis hiszünk és remélünk. Egyre többen. És holnapra még többek leszünk. Balczó András írta: Jézus a legkisebb közös többszörös, a feltámadt Krisztus az. Merész, igaz, bátor, optimista szavak. Emlékeznek? Sokszor emlegettem magam is ezt a matematikából kölcsönzött kifejezést. De ezt az egyszerű és nagyszerű alapot Balczó láttatta meg velem is. Hogy sokat kér hitetlen világunkban? Lehet. Most úgy tűnik, igen. De a jövőbe, a magyarság, a Magyarország jövőjébe vetett hit magvai mindannyiunkban ott vannak, csak hagyni kell kicsírázni őket. És akkor ismét lesz olyan Magyarország, melynek határtalanok a határai. Mert akkor ráébredünk arra, hogy a befogadó, a vendégszerető és marasztaló, a Mária ország mindannyiunk lelkében, szívében, elméjében ott lakik. Ha erre ráébredünk, és tudatosan vállaljuk eme ébredés következményeit, terheit, akkor lesz megint közös nemzettudat, mely nélkül nincs megújhodás. Akkor lesz értelme így köszönteni a szembejövőt: Adjon Isten! S így válaszolni rá: Szebb jövőt! Áldást s békességet!