Magyarország forrong. Az Országházban, mely immár nem az országé, hanem mintegy kétszáz megszállóé, akik a kormányfői széktől a hátsó padig és onnan gratulálni előfutkározó Gy. F. utánfutóiként voksolnak az újabb divat szerint fésült kormányfazonra és -frizurára. A fejek nagyjából a régiek, a kétszáznégy szavazattal megválasztott libás Bajnait a leggyakrabban Gyurcsány-klónnak nevezik, mások angolosan clownnak, azaz bohócnak titulálják, aki nem faragatlan, mint a szó egyik jelentése, hanem éppenséggel faragott, kifaragott utód, új mozdony, hogy az országot eme váltó beiktatásával a régi síneken s a régi nyomvonalon vezesse.
Kinn pedig, a körülkordonozott Országház körül és rácsokkal-rendőrökkel, más rendtartókkal lezárt utcákon békésen tüntet mind a félezer civil szervezetet képviselő, kétszázezresnél is számosabb tömeg, vagy éppenséggel randalírozik, mint a szomszédos utcákban és tereken gyülekező kormány- és parlamentváltók. Az előbbiek esküsznek arra, hogy addig nem hagyják abba a békés és jogkövető tüntetést, amíg a parlament nem oszlatja fel önmagát, mert kétszáz-egynéhányan mégsem dönthetnek egy tízmilliós ország nevében és ennek akarata ellenére.
Budapest napjainkban egyre inkább Kisinyovhoz hasonlít, de ezt sokat ne emlegessük, mert még hírét keltik, hogy nemcsak a futballbombákat, az egyre-másra megtalált, de a gyártókat és felhasználókat fel nem lelő Molotov-koktélokat az erdélyiek gyártják, s az egész lázadást a határon túliak gerjesztik.
Minden a még fel nem szedett politikai síneken halad. A füstbombák, gumibotok, a tojásdobálás mellett új elemként legfeljebb a libák körül tollászkodhatunk, amelyek megjelentek a Parlament előtti vasketrecek mögött. De már ezek sem a régiek. Valamikor Róma megmentőiként szálltak harcba, a támadó gallokat éktelen gágogással fogadták, és fellármázták a várost s ennek védőit.
Magyarországon, hogy a kormány eredményesen működjék, új törvények és rendelkezések kellenek. A tojás- és papírgalacsin-dobálás, a traktoros bevonulás tiltása, az árpádsáv, a Szent Korona és a Szent Jobb körüli vita után a szárnyasokat is ki kell tiltani a fővárosból, főleg a turulmadarakat kell távol tartani, hogy a mostani parlamenti többség tovább vijjoghasson, kukorékolhasson és hangosabban gágoghasson.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.