Sorozatunk a háromszéki alkalmazottak legalább kétharmadának siralmas helyzetéről szóló részében eljutottunk odáig, amikor — válság ide, válság oda — nyíltan a szakszervezet-alakítás mellett kell lándzsát törnünk.
Egy olyan lépés ez, melyet nem lehet elsikkasztani, pláne nem önként lemondani róla, mert az csak visszaüthet, és önfeladáshoz vezet. Amíg a munkaadók szövetségei működnek, amíg a munkáltatók rivális érdekcsoportjai is kiválóan dolgoznak egymás kezére, ha az alkalmazottak alacsony bérszínvonalának fenntartásáról van szó, addig a másik oldalon merő öncsalás lenne az önkéntes lemondás az érdekek tisztázásáról és a szervezkedésről. Szakszervezeteink ugyanis, mint kitűnt az előbbiekből, nem a viszony megrontásában, nem az ún. osztályharc kiélezésében, hanem a társadalmi egyensúly és méltányosság alapjainak megteremtésében érdekeltek. És mi lehetne ennél nagyobb szociális érdek? Úgyhogy a hagyományos székely rendtartás felelevenítésére e tekintetben is nagy jövő vár az új viszonyok közé való betagozódás rendjén!
Érdekek: a fekete- és szürkemunka felszámolása Bong Vilmosnak, az Alfa Kartell megyei szervezete vezetőjének az a véleménye — a fentiektől némileg elütően és kevésbé fellengzősen —: nem magasztos elvekből kell kiindulni, hanem az azonnali érdekekből. Igen ám, de azonnali és azonnali érdek közt is különbséget tanácsos tenni, mert hiszen leírtuk, sok munkáltató juttat fekete pluszjövedelmet a munkásnak plusz-erőfeszítése fejében, mégsem rendjén való a dolog. — Az embereknek rá kell ébredniük arra, a most zsebre vágott pénzt a későbbiekben többszörösen kell majd kiadniuk. A magánszférában nem nyolc órát dolgoznak általában, hanem jóval többet. Kiszúrják a melós szemét valami ráadással, azt elnevezik túlórapénznek, holott annak duplának kellene lennie. A munkaidőt a törvény heti negyven órában szabja meg, arra rájöhet nyolc túlóra. Létezik egy jogszabály, amit távolról sem tartanak be. Ez oda vezet, hogy az emberek mind fizikailag, mind pszichikailag egyre fáradtabbak lesznek, és egyre kevésbé tudnak megfelelni a túlhajtott követelményeknek. Arról már nem is beszélve, hogy egy bonyolultabb munkának más munkahelyen meg tudjon felelni — ha netán elkívánkozna onnan. Egészségi állapota romlik, az idő telik, a nyugdíjalapba nem kerülnek be a megfelelő összegek, és Isten mentsen egy betegnyugdíjtól, mert balesetek is történhetnek közben. Akkor pedig vakarhatja a fejét az ember, hogy: Úristen, mit tettem! Ennek jóval korábban eszébe kellett volna jutnia. Ha a mai állapotok maradnak fenn, tíz-tizenöt év múlva egy olyan generáció megy majd nyugdíjba, melynek nem tudnak megfelelő összegeket folyósítani, és kénytelen lesz tovább dolgozni, hogy megélhessen... Előfordulhat persze, ha egy kisebb és gyengébb cégnél szakszervezetet hoznak létre, és ezzel felszámoljuk a fekete- és szürkemunkát, akkor az a cég bebukik. Én azt mondom: hadd vesszen az ilyen, több belőle a kár, mint a haszon. A piac működik, és helyét másik veszi át, vagy a létező több embert alkalmaz, és helyreáll az egyensúly. A szakszervezet — vállalkozás — Maradjunk a magánszféránál. Tud-e példát felhozni arra, hogy magáncégnél működő szakszervezetnek sikerült eredményt elérnie? — Ott a bibarcfalvi ásványvíztöltő, miután a volt prefektus, Grama vezérigazgató eljött onnan, megcsináltuk a szakszervezetet, és javítottunk a helyzeten. Mikor összehívjuk az embereket a szakszervezet-alakítás céljából, mindig elmondom nekik — a nyugatiaktól tanultuk, miszerint az érdekekből kell kiindulni, nem csodálatos eszmék követéséből —, hogy próbálják úgy tekinteni a szakszervezetet, mint egy vállalkozást: ha valaki a bére egy százalékát befizeti tagsági díjként, és a szakszervezet elér egy-két százalékos béremelést, akkor neki a szervezet mindjárt százszázalékos hasznot hajtott attól a pillanatól egészen addig, ameddig tagja marad. Holott általában jóval nagyobb emelésekről van szó. Továbbá lehet egyéb jogokat is belefoglalni a kollektív szerződésbe. Egyesek persze azt gondolják egy idő után: ezeket úgyis megkaptuk volna, mert jár nekünk. Nem igaz! Járni ugyan jár, de nem kapta volna meg, ha a szakszervezet nem tesz érte. Azt a pénzt a tulajdonosnak a zsebéből kell kivennie, és az sehol nem megy olyan simán. Erőt képviselni Az államosított, ún. szocialista ,,szindikát" után persze nem könnyű a merőben más szellemű, önkéntes alapon toborzódó új szervezetet meghonosítani egy ráadásul korábbi hagyományok nélküli területen. A tartós szakszervezeti jelenlét rendkívüli erővel gyúr át egy társadalmat. Ahol a szociáldemokrata pártok és a velük szövetséges szakmai érdekvédelem már évtizedek óta berendezkedett Nyugaton — s itt főleg a skandináv országokra, valamint Hollandiára, Belgiumra, Ausztriára stb. gondolunk —, ahol a szervezettség foka eléri a dolgozók 80—90 százalékát, a társadalmak nagyon szilárdak, a gazdaság szintén, és ott évtizedek óta nincs sztrájk, illetve úgyszólván kivételszámba megy. Miért? Mert ott munkakonfliktus esetén a felek rögtön tárgyalóasztalhoz ülnek, és adva lévén a szakszervezet rendkívüli ereje, a megegyezéses utat választja a tőke és a hatóság. Érdekesen elütnek ettől a nagy csinnadrattával folyó szakszervezeti harcok olyan államai, mint Franciaország vagy Olaszország. Ha mögéje nézünk a jelenségnek, az ok kézenfekvő: egyikben mindössze hat, másikban négy százalékot ér el a szervezettség, ha tehát baj van, és az alkalmazottaknak követelnivalójuk akad, kénytelenek az utcára vonulni, munkabeszüntetéshez folyamodni, látványos harci formákhoz nyúlni, a paradicsomot a térre kivinni, a tejet elönteni, ugyanis a tárgyalóasztalnál meglehetősen gyengék a pozícióik, lévén taglétszámuk alacsony. ,,Olaszországban a nyugdíjtörvény módosításának hírére négymillió ember vonult az utcára, ezt a svédek megoldották volna két óra tárgyalással" — véli Bong Vilmos. (Románia különben valahol 28 százalék körül áll, Magyarország hasonló szinten. Példát tehát máshol kell keresni.) Szegény székelyek A Székelyföld sokszorosan hátrányos helyzetben van a kevésbé szervezettekhez képest is, hiszen itt még bejáratott tiltakozási formák sincsenek, nemhogy a kollektív, hanem az egyéni mentalitásban is a nem polgári viselkedési stílus az általános. Leginkább a magánszférában, és ott is a kis cégeknél dolgozók vannak a leginkább kiszolgáltatott helyzetben, ezekben általában csak egyéni munkaszerződéssel rendelkeznek a dolgozók, vagy még azzal sem. A megyében létező szakszervezeti központok, többek közt az Alfa Kartell, felajánlja segítségét a szervezkedéshez. Képzett jogtanácsosa, funkcionáriusa is van ehhez. Bong Vilmos szerint: — Mi utánajárunk minden hivatalos dolognak. Ami viszont feltétlenül szükséges az ő részükről: vállalják, hogy munkahelyükön létre akarják hozni a szakszervezetet. Kell hozzá legalább tizenöt alapító tag és annak aláírása. Jöjjenek el hozzánk, megbeszéljük a teendőket, hogy milyen kockázattal jár, meg a lépés előnyeit is. A riporter rákeresett a kérdésre az interneten, a Constituirea unui sindicat címszó alatt megtalálható minden idevágó jogszabály, az eljárás pontos leírása, a jogi alapfeltételek. Itt pár jogi kérdést még tisztázni kell, a munkatörvénykönyv és a szakszervezeti törvény ismerete meglehetősen alacsony fokú, pedig mindannyiunk húsába vágó dolgokat szabályoz. Bevallom, számomra is újdonság volt, amit az országos kollektív munkaszerződésről hallottam a felkeresett irodán. Ahogyan mi kötünk szerződést, és ahogyan nem szabad — Kétféle kollektív munkaszerződés van: vállalati és országos. Vállalatit ott muszáj kötni, ahol legalább huszonegy alkalmazott létezik. Ha ott nincs szakszervezet, akkor is meg kell kötni, de abban az esetben azt a dolgozók képviselőivel hozzák tető alá. A törvény értelmében e célból gyűlést kell összehívni, az választ három-négy-öt képviselőt a szerződés megvitatása és aláírása végett. Ez nálunk általában úgy történik, hogy a munkáltató rászól három-négy-öt emberre: Gyertek, és írjátok alá! A múlt héten átnéztem egy ilyen ,,szerződést" — cégnevet nem mondok, de nagyobb vállalatról van szó —, és a jogtanácsossal nem hittünk a szemünknek! Hogy az miket tartalmazott!... Akikkel aláíratták, nyilván nem tudták, mihez adják a beleegyezésüket, mert nincs tapasztalatuk, és nem ismerik a törvényeket, nem értenek a tárgyalástechnikához. Meg sem mertek a szerencsétlenek szólalni! Féltették a munkahelyüket, és bármit aláírtak volna. A megoldás tehát a szakszervezet megalakítása. Ahol nem csatlakoznak egy helyen tizenöten hozzá, mert kevesebben vannak már eleve, ott ágazaton belül is lehet szervezkedni, több kiskereskedelmi egységből, három-négy boltból, üzletből stb. is toborzódhatnak a tagok például, tizenöt aláírással már el lehet indulni. — Nem kötelező még az sem, e pici cégekben elegendő, ha átvizsgáljuk az egyéni munkaszerződéseket. Megnézzük, hány órát dolgozik, betartják-e a minimális jogi követelményeket. Az esetek túlnyomó többségében nem tartják be. Számukra ezért már az is előny, ha az országos kollektív szerződés előírásait érvényestjük. Az valamennyi dolgozóra érvényes Romániában — s a munkavállalók zöme nem is tud róla, mert nem közli vele senki, hogy azt kötelezően be kell tartani. Az országos kollektív munkaszerződésről Általános tapasztalat — állítja Bong Vilmos —, hogy az országos és az egyéni munkaszerződés nem klappol. Mit is tartalmaz? — Az országos kollektív szerződést évente kötötték, az utóbbit 2007-ben írták alá, és 2010-ig érvényes, a minimálbérre vonatkozó részt minden évben újratárgyalják. Minden olyan alkalmazottra érvényes, akinek egyéni munkaszerződése van. Ezekből valóban hiányoznak fontos dolgok, általában nem adják meg azt a bért, ami jár. Hogyan? A minimálbért megadják, de az országos szerződés megszabja, hogy a szakképzett munkás esetében azt 1,2-es szorzóval kell megszorozni — és ez már elmarad. Megszabja továbbá, rangsorolva, milyen funkcióval milyen bér jár — főleg ezeket nem tartják be a munkáltatók. Gyakran hiányoznak az egyéni szerződésből a pótlékok: az ún. régiségpénz, másutt az éjszakai pótlék vagy a nehéz munkakörülmények után járó pótlék, nem fizetik a túlórákat... Nos, ha ezek hiányoznak az egyéni szerződésből, akkor az ellen bíróságon vagy azon kívül kifogást lehet emelni, mivel a kollektív szerződés a minimumot jelenti, amiből az egyéni vagy vállalati munkaszerződés megkötésekor ki kellene indulni. A szakszervezet ehhez a megyében egyedüliként jogorvoslat céljából segélyszolgálatot tart fenn a Grigore Bãlan út 1. szám alatti székházában.
