Huszárvágással oldotta meg a kormány a megyei intézményvezetők cseréjét: a szerdán elfogadott kormányrendelet életbelépése után harminckét nappal megszűnik minden jelenlegi igazgató, főfelügyelő stb. szerződése, utódaikat a szaktárcák, hatóságok jelölik ki jól meghatározott kritériumrendszer szerint, melynek egyik legfontosabb tétele a hivatalos szövegben nem szerepel ugyan, de több politikus elismerte: a kormánypártok valamelyikéhez való tartozás.
Megszűnik tehát az eddigi akadály, s több hónapos huzavona után végre funkcióhoz juttathatják politikai klientúrájukat.
JelentÅ‘s visszalépést jelent a sürgÅ‘sségi kormányrendelet, ellentmond az EU-s követelményeknek és a józan észnek egyaránt. Éppen az unió nyomására kellett politikamentessé tenni a különbözÅ‘ szakigazgatóságokat, s még az eddigi jogszabályok is csak részben tudtak védelmet nyújtani a vezetÅ‘knek, csereberék minden kormányváltás után történtek, bár a látszatot, a szaktudás fontosságát sikerült megÅ‘rizni. A most elfogadott rendeletben is szerepel egyfajta felmérés, a szakmaiság és menedzseri alkalmasság számbavétele, s bár ott áll, hogy az adott terület szakértÅ‘i is helyet kapnak a bizottságokban, várható, hogy nagyobb súllyal esik majd latba a politikum szava. Más magyarázat nincs a sebbel-lobbal, félig titokban, parlamentet megkerülve elfogadott kormányrendeletre, melyrÅ‘l nem esett szó az ülés utáni sajtótájékoztatón, nem szerepel a kormány honlapján, bukaresti hÃrügynökségek is csak „belsÅ‘ forrásokból" jutottak a szöveghez.
A szakszervezetek már a tervezet hallatán tiltakoztak, a korrupció megerÅ‘södését vetÃtik elÅ‘re, figyelmeztettek, helyi politikai és gazdasági érdekcsoportok hatalma erÅ‘södik majd azáltal, hogy övék lesz a döntési jog. Azt, aki esetleg szakmailag megfelel, és mindenképpen maradna funkciójában, pártváltásra kényszerÃtik, ez a román politikai életben nem szokatlan ugyan, de erkölcsösnek cseppet sem nevezhetÅ‘.
S mi várható Háromszéken? EgyelÅ‘re néma csend a kormánypártok háza táján, senki nem nyilatkozik. IdÅ‘nként kiszivárogtatnak olyan hÃreket, hogy nem nyúlnak a magyar vezetÅ‘khöz, ám az új rendelet tükrében ez igencsak kérdéses. Hisz a magyar intézményvezetÅ‘knek eddigi szerzÅ‘désük megszűnése után két választásuk marad: belépnek az SZDP-be vagy a D-LP-be, illetve más munkahely után néznek. A most elfogadott kormányrendelet követelményeinek RMDSZ-tagként és magyarként nehéz lesz megfelelniük, fÅ‘leg, ha hűséges pártkatonákkal kell megméretkezniük.