Hasadás, Sipos István díjnyertes agyagkompozíciója
Egy országos első díj önmagában nem jelenti azt, hogy a nyertes meghódította a szakma legfelsőbb csúcsait, de lévén szó képzőművészetről, egy tantárgyversenynél sokkal több a tét. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum történetében először kapja meg középiskolás diák a legmagasabb országos kitüntetést, ami a díjnyertest feljogosítja arra, hogy felvételi nélkül beiratkozzék bármely hazai képzőművészeti egyetemre.
Sipos István barcaújfalusi származású szobrásznövendék, aki V. osztálytól diákja a művészetinek, múlt héten a Zsilvásárban megrendezett művészeti olimpián nyert első helyezést. A három típusú feladatsorból álló versenyen a kizáró jellegű tanulmányrajz, a húszoldalas vázlatmappa elkészítése és a döntőnek számító kreativitáspróba után ítélte a zsűri az első díjat a szentgyörgyi diáknak, ami azt mondatja velünk, hogy Háromszéken ifjú szobrász indult el a pályán. Éltes Barna (szobrászat) és Ütő Gusztáv (festészet) tanítványa ősztől a kolozsvári képzőművészeti egyetem szobrászati szakán kívánja folytatni tanulmányait.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.