Belföldi hírek — Farcádi Botond

2009. április 28., kedd, Belföld
Tőkés: moldovaiakat telepítenének Székelyföldre

Tőkés László püspök szerint létezik egy titkos kormányprogram, amely a román állampolgárságú moldovaiakat a magyarok által lakott területekre, elsősorban a Székelyföldre kívánja betelepíteni, megváltoztatva ezzel az etnikai arányokat.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő tegnapi, nagyváradi keltezésű nyilatkozatában sajnálatosnak és aggasztónak nevezi, hogy a moldovai fiatalok szabadságvágyától vezérelt megmozdulásait több romániai politikus a területi igények legitimizálására próbálja felhasználni. A politikai elit döntő többsége a konfliktus rendezését a román állampolgárság alanyi jogon történő kiterjesztésében látja — írja a református püspök, aki szerint ennek nyomán további, legalább egymillió moldovai állampolgár válhat az eddigi egy-másfél millió kettős állampolgárságú személy mellett román állampolgárrá. Emlékeztet: néhány hónappal ezelőtt a tömbben élő magyarság egyik választott képviselője, Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke arról számolt be, hogy a román belügyminisztérium közvetítésével moldovai állampolgárok keresték meg irodáját. Azt kérték tőle, hogy a kormány Hargita és Kovászna megyébe moldovai polgárokat betelepíteni kívánó programjáról adjon információkat. A jelek szerint tehát létezik egy titkos kormányprogram, amely a román állampolgár moldovaiakat a magyarok által lakott területekre, elsősorban a Székelyföldre kívánja betelepíteni — állapítja meg az EMNT elnöke, aki úgy látja: az etnikai arányok állami segédlettel történő megváltoztatása ellentétes az ország vállalt nemzetközi kötelezettségeivel, az Európai Unió és az Európa Tanács szabályaival. Javasolja, hogy az EU testületeinek közreműködésével olyan tárgyalássorozat induljon, amelynek nem csak a térség kormányai, de az autonómiát békés eszközökkel szorgalmazó regionális és etnikai közösségek is legyenek részesei.

Az alkotmánybírósághoz fordulnak

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt elnökhelyettese tegnap kijelentette: megbízták a liberális honatyákat, hogy az RMDSZ-es parlamenti képviselőkkel közösen támadják meg az alkotmánybíróságon a költségvetés-kiigazításról szóló sürgősségi kormányrendeletet, ha azt jelenlegi alakjában a parlament elfogadja. Mint mondta, a sürgősségi kormányrendelet ellentmond a helyi autonómia elvének, tehát az alkotmány megszegése miatt meg lehet azt támadni. Orban szerint a költségvetés-kiigazítást előíró kormányrendelettel módosítják az adóügyi törvényt, és az alkotmány szerint ez nem lehetséges. Ráadásul a kormányrendeletet anélkül fogadták el, hogy a helyi hatóságok képviselőivel konzultáltak volna — fűzte hozzá.

Szakszervezeti fenyegetőzés

A szakszervezetek azzal fenyegetnek, hogy megszakítják az egységes bérezési törvény ügyében elkezdett tárgyalásokat, ha minden minisztérium nem mutatja be a jogszabályra vonatkozó javaslatait. Bogdan Hossu, az Alfa Kartell elnöke tegnap kijelentette, a szakszervezetek bojkottálni fogják a tárgyalásokat, ha a következő találkozón a munkaügyi minisztérium képviselői nem mutatják be az igazságügyi, a belügyminisztérium, a külügyi és a védelmi tárca javaslatait.

Aláírásgyűjtéssel a verespataki aranybányáért

Népszavazás kezdeményezése helyett aláírásgyűjtésbe kezdett Eugen Furdui verespataki polgármester, aki a településen és környékén tervezett aranybánya megnyitásának egyik fő szorgalmazója. Az elöljáró azután döntött így, hogy Nicolae Nemirschi környezetvédelmi miniszter a helyszínen járt, és javasolta a polgármesternek: írjanak ki népszavazást Verespatakon arról, hogy a lakosság akarja-e a bánya megvalósítását vagy sem. Eugen Furdui azzal indokolja döntését, hogy a népszavazás túl nagy anyagi terhet róna a helyi költségvetésre. A polgármester szerint a vidéknek nagy szüksége van erre a beruházásra, hiszen a munkanélküliség eléri a nyolcvan százalékot. A Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai—román vegyes vállalat Verespatakon nyitna aranybányát, hogy ciántechnológia alkalmazásával kitermelje az ott rejlő 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1503
szavazógép
2009-04-28: Belföld - x:

Hírsaláta

MEGROSKADT BIZALOMMAL, DE GYŐZNI FOG. Az április 18—22. között készült CCSB-közvélemény-kutatás szerint a lakosság legnagyobb része Mugur Isărescu jegybankelnökben bízik, az 56 százalékos bizalmi indexszel rendelkező Isărescut Sorin Oprescu, Bukarest főpolgármestere, Gigi Becali és Emil Boc követi.
2009-04-28: Közélet - x:

Újból lesz középiskolai tanítóképzés — Fekete Réka

Ismét ballaghatnak a Bod Péter Tanítóképzőben
Az oktatási minisztérium módosította három évvel ezelőtti rendeletét, és újból engedélyezi a középiskolai szintű tanítóképzést. A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző felmérése szerint az általános iskola végzősei szívesen folytatnák tanulmányaikat ilyen típusú oktatásban, ezért az iskola egy osztály indítására engedélyt kért a szaktárcától.