A Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottsága elfogadta a felterjesztett címertervet — jelentette be Tamás Sándor megyeitanács-elnök a múlt heti városi tanácsülésen.
Elmondta: a tervezet a közigazgatási és belügyminisztérium asztalára kerül, majd kormányhatározat formájában terjesztik kormányülés elé. Az eddigi tapasztalat szerint a címerterveket minden alkalommal meg szokták szavazni — hangsúlyozta a megyeitanács-elnök —, így hamarosan hivatalos címere lesz Kézdivásárhelynek.
A címer elfogadási procedúráját Rácz Károly polgármester indította be. Három helybeli képzőművészt kért meg címertervek elkészítésére. A Kosztándi- és Vetró-változatok összeegyeztetése után Vetró elkészített egy tervet, melyet a címertani bizottság kifogásolt (nem a kompozíciót, a kivitelezést), s az önkormányzatot szakemberhez irányította. Így a végső változatot Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa készítette el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.