Az idei díjazottak egyikét, Hunyadi Lászlót mindeddig nem halmozták el díjakkal. Az okok firtatása helyett soroljuk fel néhány köztéri alkotását: a több ízben meggyalázott Petőfi-szobor Fehéregyházán, a Barabás Miklós-szobor Kézdimárkosfalván, az 1848-as emlékmű Agyagfalván.

Ezek az alkotások még az ,,átkosban" születtek, külön-külön és együtt is kálváriás történetek sora fűződik hozzájuk, hiszen ezek a művek akkor készültek, amikor más ,,alkotók" közül sokan a Joszif Viszarionovics Sztálin vagy a Kárpátok Géniuszának szobraihoz gyúrták az agyagot.

Hunyadi László későbbi, a ’89-es fordulat utáni alkotásai is a fiatal korában megkezdett magyar históriai vonulathoz igazodnak: Szent István Király, Márton Áron, Orbán Balázs, Széchenyi István, Petőfi Sándor, Tamási Áron, valamint a II. világháború áldozatainak emlékműve. Köztéri alkotásainak többsége Magyarországon található, de erdélyi, székelyföldi szobrai jelzik, hogy alkotójuk a Kárpát-medence magyar történelmi alakjainak nemzetegyesítő szobros szószólója.

A fehéregyházi Petőfi-szobor kálváriás sorsát ismerjük. Valahányszor ,,orrba verték" a kőszobrot, amikor arra jártunk, úgy éreztük, mintha bennünket ütöttek volna. Mostanra mintha alábbhagyott volna ez a nacionalista kurzus, amelyet azok tápláltak, akik Sepsiszentgyörgyön képesek voltak évtizednél hosszabb ideig vitatkozni és perelni, hogy néhány méternyi utca nehogy a világszabadság költőjének nevét viselje. Ehhez a szelleminek nem nevezhető mozgásirányhoz tartoznak a zászlós afférok, a névadó bizottságok összetételének megváltoztatása s az ehhez hasonló nemtelenségek.

Hunyadi László kézdimárkosfalvi Barabás Miklós-szobrának történetét csak azért érintem, mert alkotójának erkölcsi mércéjét kiválóan jellemzi. Barabás Miklós szobrának jóváhagyatását mindenféle trükkel be lehetett szerezni. (Földink alkotott Bukarestben is, megfestette egyik remekművét, a Vásárra menő oláh családot, Önéletírásában a szülőföld mélységes szeretetéről tanúskodik, s ehhez hasonló szövegek jutottak fel Bukarestbe. Szó sem esett arról, hogy a magyar reformkor és a magyar szabadságharc, majd az ezt követő idők történelmi személyiségeinek megfestője volt, és tulajdonképpen ma is az ő szemével látjuk a 19. század magyar nagyjait.)

A kézdimárkosfalvi szoborállítás úgy és akkor bővült romantikus elemekkel, amikor a mikóújfalusi kőművesek nem fogadták el Hunyadi talapzattervét, mert az faragott kőelemekből készült volna. Egyetlen sziklából faragták ki — a mestereket idézem —, ,,hogy ezek ökrökkel se tudják lehúzatni". A másik romantikus elem, hogy a szoborállításhoz nem volt pénz. Hunyadi László maga adta a márványt is. Egy repedt márványdarab volt, ezért Barabás Miklós márkosfalvi szobrának csapott az egyik válla. Sokan alkotói szándékot keresnek mögötte.

Csak keressék, mert előbb-utóbb rálelnek Hunyadi László ügypártoló erkölcsi tartására, amiért egymagában is megérdemelné a Magyar Művészeti Becsületrend, azaz a Magyar Örökség Díját, amivel nem jár pénzjutalom, mint ahogyan a márkosfalvi szobor márványtömbjéért sem kapott egy garast sem.