Új vírusTöbb mint ezer megbetegedés világszerte

2009. május 5., kedd, Világfigyelő

Több mint ezren betegedtek meg eddig világszerte az új típusú influenzában — közölte tegnap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC). Európában 79, Európán kívül 929, azaz világszerte 1008 megerősített fertőzésről tudnak — jelentette be az Európai Unió ügynökségeként működő ECDC. Az általa közölt adat eltér az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tegnap közzétett adataitól. A WHO szerint összesen 985 megerősített fertőzést regisztráltak eddig világszerte. A betegség halálos áldozatainak száma mindkét kimutatás szerint 26.

A 79 európai fertőzött több mint felét (44) Spanyolországból jelentették. Nagy-Britanniában 18, Németországban 8 megerősített fertőzést regisztráltak. A többi érintett országban csak szórványosan fordult elő egy-egy megbetegedés. Húsz gyanús európai esetet még vizsgálnak — tette hozzá a stockholmi székhelyű ECDC. A beszámoló után jelentette be a francia egészségügyi miniszter, hogy két, Mexikóból hazatért fiatal turista is megfertőződött a vírussal. A két új fertőzéssel együtt négy megerősített megbetegedést regisztráltak eddig Franciaországban. Portugáliában tegnap hivatalosan megerősítették az első új típusú influenzás esetet: a beteg — egy 30 éves nő — mexikói nyaralásából tért vissza nemrég hazájába. Két újabb, új típusú influenzás megbetegedést regisztráltak Olaszországban. Az egészségügyi minisztérium tegnapi közlése szerint egy 16 éves lányt és egy 11 éves fiút kezelnek vírusellenes szerekkel római kórházakban. Ezzel négyre nőtt az országban az új influenzavírus által okozott ismert megbetegedések száma. Ezek az esetek sem szerepelnek még az ECDC statisztikájában.

Az ECDC szerint Európán kívül 946 fertőzésről tudnak az egészségügyi hatóságok, ebből 590-ről Mexikóban, 226-ról az Egyesült Államokban és 101-ről Kanadá­ban.

Különrepülőgépet meneszt a mexikói kormány a latin-amerikai ország állampolgáraiért Kínába. Mexikó pekingi nagykövete szerint honfitársai hátrányos megkülönböztetést szenvednek el az ázsiai országban az új vírus mexikói eredete miatt. A kínai hatóságok már a repülőtéren elkülönítik a mexikóiakat. Egyeseket közülük kórházba vittek, másokat egy pekingi külvárosi szállodában helyeztek el — mondta Jorge Guajardo nagykövet egy vasárnapi interjúban.

Mexikó fővárosában szerdán kinyithatnak az influenzajárvány miatt bezárt vendéglők és kávéházak, de a megszokott hétköznapi rend csak fokozatosan tér vissza a szolgáltatásokban — jelentették be tegnap az illetékesek. Május 6-án felújíthatják munkájukat az éttermek, de továbbra is teljesíteniük kell az egészségügyi hatóságok követelményeit. A múzeumok, könyvtárak és kegyhelyek kapui csütörtökön nyílnak meg, a moziknak, színházaknak és zenés mulatóknak még várniuk kell, az iskolákról pedig később döntenek — tájékoztatta a sajtót José Ávila, a polgármester helyettese.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2009-05-05: Világfigyelő - x:

Év végére megállhat a visszaesés az EU-ban

Megállhat a gazdasági visszaesés ez év végére az Európai Unióban az Európai Bizottság tegnap kiadott gazdasági előrejelzése szerint, de idén az összesített GDP még várhatóan négy százalékkal csökken.
2009-05-05: Világfigyelő - x:

Magyar tükör — Bogdán László

Orbán Viktor Fidesz-elnök a kampánynyitó rendezvényen élesen bírálta a szocialista kormányt, kifejtve, hogy Magyarországnak elege van a hazugságokból. Támadta a Bajnai-kormányt is, mondván, nem az ország válságkezelésével, hanem a szocialista párt válságának kezelésével foglalkozik, s egyetlen célja, hogy még amíg lehet, hatalmon maradhassanak a népszerűségüket vesztő szocialisták…