Aszfaltozzák a Zabola és Székelytamásfalva közötti összekötő út utolsó két kilométerét. A mezőfaluba vezető út rendbetételét öt évvel ezelőtt kezdték el, sok munkával és utánajárással sikerült egy-egy kisebb részt megjavítani, de most végre elérkeztek az utolsó szakasz aszfaltozásához.
A munkálatok kivitelezője a sepsiszentgyörgyi IVCOR cég, a költségeket a megyei és a helyi tanács állta. A polgármester elmondta, hogy szeretnék aszfaltoztatni a Székelytamásfalva és a teleki híd közötti útszakaszt is. A munkálatok kivitelezésére vonatkozó dokumentáció már elkészült, az interneten lehet majd megpályázni a kivitelezés jogát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.