Megyei játszótérépítő programot kezdeményez a Kovászna Megyei Tanács, az erről szóló határozatot az önkormányzat következő ülésén vitatják meg. Idén százezer lejt szánnak erre a célra.
A települési önkormányzatok pályázhatnak, nekik kell biztosítaniuk a területet, valamint állniuk a költségek felét. A többéves program célja, hogy minden háromszéki faluban legyen legalább egy játszótér. Jelenleg ugyanis Kovászna megye 120 településéből mindössze 30-ban van, pedig a helyi közösség, a szülők is igényelnék, hogy gyerekeik civilizált, tájspecifikus faépítményekkel felszerelt helyeken tölthessék szabad idejüket. A megyei tanács által elkülönített százezer lejből idén húsz kisebb játszótér épülhet, de a program alakulásának függvényében a következő években akár több pénzt is szánhatnak erre a célra. (Farcádi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.