Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) harmadik alkalommal hívják augusztus 8—12-e közötti együttlétre a nemzeti értékrendet valló ifjakat, fiatal családokat és magukat ifjúnak érző Kárpát-medencei magyarokat.
A szervezők szerint a legnagyobb érdeklődés ezúttal is az előadásokat övezi majd, hiszen a tábor egyik különlegessége, hogy nem hivatalos pártvéleményeket szajkózó politikusokat lát vendégül, hanem őszinte és egyenes beszédű civileket, szakértőket a magyar ügyért harcolók legjavából. Idén a résztvevők egyebek mellett a dél-tiroliak szabadságharcáról, a baszk önkormányzatról, a külső és belső önrendelkezés aktuális nemzetközi jogi kérdéseiről, a magyar állampolgárság kiterjesztésének szükségességéről, második világháborús katonai hőstetteinkről, Horthy Miklósról hallhatnak előadást, de arról is, hogy mit tanulhat Európa Erdélytől, az RMDSZ politikai zsákutcájáról.
Vitákra, kerekasztal-beszélgetésekre kerül sor az autonómia és az állami magyar egyetem létrehozásának esélyeiről, a román kommunizmus mai megítéléséről, demográfiai helyzetünkről, az EMI tevékenységéről és jövőjéről, a csonka-magyarországi morális válságról, az Európai Parlamentben való érdekérvényesítési lehetőségeinkről, Böjte atya munkásságáról, a csonka-magyarországi rendszerváltás csődjéről, az erdélyi ifjúságpolitika korszakairól és a magyar sajtó helyzetéről. A tábor vendége lesz többek között Böjte Csaba, Csetri Elek, Eva Maria Barki, Für Lajos, Gergely István, Hantz Péter, Kincses Előd, Kovács Lehel, Patrubány Miklós, Raffay Ernő. Az előadásokon túl szerveznek kirándulást gyalog, lóháton vagy kerékpárral, ki lehet próbálni őseink fegyverét, az íjat, lesz filmsátor, a Keskeny Út sátorban az áhítatra vágyókat várják. A szervezők azt szeretnék, ha családi nyaralóhellyé nőné ki magát az EMI-tábor, így a gyermekprogramok mellett (bábszínház, ismerkedési és csapatjátékok, népi kézműves-foglalkozások) lesz ,,megőrzőként" működő gyermeksátor is. A koncertprogram fellépői: Kárpátia, Ismerős Arcok, Pokolgép, Transylmania, Folkolor, Knock Out, Romantikus Erőszak, Kopor-Show. A koncertek előtt a Kárpát-medence legkiválóbb borait a termelők szakszerű irányítása mellett kóstolhatják meg az érdeklődők. Minden szükséges információ egyébként elolvasható a www.emitabor.hu oldalon.