Szent Imre ezer éve

2007. augusztus 7., kedd, Magazin

A történelmi Magyarország területéről körülbelül száz alkotás, köztük a koronázási palást 1613-ban készült pannonhalmi másolata is látható majd a Szent Imre kultuszát bemutató nemzetközi millenniumi kiállításon augusztus 11-től a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban ― tájékoztatta az egyházmegye az MTI-t.

,,A hagyomány szerint ezer évvel ezelőtt Székesfehérváron született Szent Imre herceg, Boldog Gizella és Szent István fia, a fiatal magyar királyság első trónörököse. Korai halála után Imre sírja körül alakult ki először egy szentként tisztelt személy kultusza Magyarországon. Szentté avatása után (1083) tisztelete az egész akkori világon elterjedt" ― közölte Bertáné Pintér Katalin egyházmegyei sajtóreferens. Felhívta a figyelmet arra, hogy Szent Imre kultuszának emlékei a Kárpát-medencén kívül Lengyelországban, Bécstől Aachenen keresztül Brüsszelig, Nápolytól Firenzén át Zágrábig megtalálhatók. A leghíresebb, Szent Imrét patrónusának tudó történeti személyiség Amerigo Vespucci, Amerika névadója volt. A sajtóelőadó kiemelte: a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum történeti öröksége, hogy épülete, a volt székesfehérvári ferences rendház a hagyomány szerint Szent Imre egykori születési helyén áll. ,,Ezért szeretnénk a jeles ünnepet méltóképpen, egy nagyszabású kiállítással megünnepelni" ― közölte. A kiállítás tudományos előkészítését Kerny Terézia gyűjteményvezető, Prokopp Mária egyetemi tanár, Szilárdfy Zoltán művészettörténész és Bizzer István (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, művészettörténeti tanszék) segíti. A műtárgyak listáját a múzeum az ő javaslataik alapján állítja össze. Az eddigi tárgyalások alapján születésének millenniumán Szent Imre szülőhelyére körülbelül száz alkotás ,,látogat" el, egyebek közt az Országos Széchényi Könyvtárból, a Magyar Nemzeti Galériából, a Magyar Nemzeti Múzeumból, valamint több egyházi gyűjteményből.

A november 11-ig megtekinthető kiállításon látható lesz a csíksomlyói plébániatemplom fogadalmi Szent Imre-képe s a koronázási palást 1613-ban készült pannonhalmi másolata. ,,Székesfehérvár ezeréves szülöttének ma is érvényes üzenetét, a megtalált szabadság és öröm jó hírét szeretnénk átadni a város és az ország közönségének" ― közölték a szervezők.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1200
szavazógép
2007-08-06: Közélet - Mózes László:

A hétvége hírei

Sertéspestis Temes megyében
Mintegy húszezer sertést kellett kényszervágásra küldeni Temes megyében az amerikai Smithfield cég egyik sertéstelepéről, miután sertéspestis-megbetegedést észleltek a telepen. Az állat-egészségügyi hatóságok tegnapi bejelentése szerint egészségügyi zárlatot léptettek életbe a térségben a Smithfield többi telepén is, hogy meghatározzák a fertőzés gócát, és megakadályozzák a kór terjedését.
2007-08-07: Magazin - x:

Gyertyafényes válás baltás vagyonmegosztással

A fejlett országokban a házasságoknak mintegy fele végződik válással, ám míg az esküvők megrendezésére rendezvényszervezők sokasága szakosodott, a válófélben lévőkkel a legutóbbi időkig senki sem törődött.