Haláltusa — a kettébe törött Ilona villa
A málnásfürdői Ilona villa pusztulásának drámai erejű képsorait mutatják Péter Hajnal Margit és Pál Antal fotográfiái a Lábas Ház kiállítótermében.
Egy különös kontraszt érzékelhető is, hiszen míg a sepsiszentgyörgyi patinás épületet sikerült újjávarázsolni — mi több, nagy termében egyre otthonosabban érzik magukat a háromszéki fotográfusok is, hiszen ez már a második kiállításuk —, addig a szép emlékű, mostanra idilli hangulatot sugárzó málnásfürdői épületnek már híre-hamva sem maradt, szemünk láttára omlott össze az elmúlt években. A forgatókönyv egyszerű: a legendás fürdőtelepülés idegen kézbe került, élet mutatóban sem maradt, hajdani épületei pedig csak rogyadoztak, málltak, omladoztak. A sepsiszentgyörgyi szerzőpáros 2006—2007-ben készítette fotóit a korabeli villáról, mely most képről képre vezeti el a tárlatlátogatót a kezdeti megingástól a teljes összeomlásig.
A Rekviem Málnásfürdőért címet viselő tárlaton szuggesztív erejű, kékes, szürkés tónusú, komor hangulatú fotókat látunk, ha úgy tetszik, a gyakorta megállíthatatlannak látszó romlás képsorait. A képeslapszerű múltból előbb ég és föld közötti állapotba, majd földre hullott romok közé kerülünk, eközben a fényképeken számos apró, a mívességre és korabeli építészeti stílusra utaló részletek is felvillannak. A fényképek láttán akár arra is lehet gondolni, hogy egyszer s mindörökre bevégeztetett, de túlzott optimizmussal akár az is motoszkálhat a néző fejében, hogy egyszer minden porba hullott székelyföldi értékünk valamilyen csoda folytán mégis újra testet ölt...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.