Régóta hallani, hogy a szocdemek vezette egészségügyi tárca a fizetős rendszer bevezetésén dolgozik, most kiderült, semmi túlzás vagy félretájékoztatás nem volt a híresztelésben.
Ion Bazac miniszter a fiatal és egészséges ember magabiztosságával mondta el, fizetni kell szeptember elsejétől az egészségügyi szolgáltatások egy részéért, mert a biztosító és a kormány együtt sem képes a költségeket viselni. Drága az egészségügy működtetése, ráadásul korrupt a rendszer — halljuk, az orvosoknak adott hálapénznek ezután nem zsebbe, hanem az illető egység pénztárába kell kerülnie. Július 1-jétől az orvosok már világosan fogják tudni, hogy mely vizsgálatot, illetve vizsgálatcsomagokat számolják el, és melyeket kell a biztosított betegnek is saját zsebéből fizetnie. Bevezetik a vizitdíjat is, a családorvosnak például 5 lejt kell minden konzultációért lepengetni, a szakorvosi rendelés ára később derül ki, július elseje után, amikor nyilvánosságra hozzák a pontos adatokat, azaz az útmutatókat, melyekből látni lehet, bizonyos vizsgálatért, kezelésért, műtétért mennyit számol el a biztosító és mennyit kell a páciensnek fizetnie.
Ion Bazac azt is elmondta, kérni fogja a kórházi menedzsereket: minden hónapban adjanak le pontos kimutatást a beszerzésekről, a bevételekről és a kiadásokról. S az orvosok sem ússzák meg a felügyeletet. A paraszolvenciát akarják kizárni a rendszerből, tűzzel-vassal ellenőrzik majd az orvosokat, hogy ne az ő zsebükbe kerüljön a pénz. E célból még egy Feddhetetlenségi Ügynökséghez hasonló belső testületet is létrehoznának.
Hogy milyen lelkiismerettel vesznek majd pénzt ki a betegek zsebéből például az évek óta lerobbant sepsiszentgyörgyi megyei kórházban, hogy az öreg, beteg és pénztelen nyugdíjasok miből fizetik majd a cechet, hogy a cigány lakosság és akinek folyamatos egészségbiztosítása sincs, milyen úton-módon kerül az orvos elé vagy kórházba, egyelőre elképzelni sem lehet. S azt sem, hogy az az ország, ahol a gyermekhalandóság még most, a huszonegyedik században is 22,9 ezrelék — az európai 5,2 ezrelékkel szemben —, milyen ötletekkel áll elő például a csecsemő- és gyermekellátás terén. Tény, hogy az emberek zömének nincs pénze, Románia lakossága az európai átlagnál betegebb, egyes területeken, például a C típusú hepatitisz esetében az 1,2 millió fertőzött betegnek alig öt százalékát kezelik, mert a hatásos gyógyszerek drágák. És a tbc is mifelénk szed legtöbb áldozatot, ahogyan itt a legmagasabb a szív- és érrendszeri betegek száma, s ráadásul itt végeznek legkevesebb ilyen típusú életmentő műtétet, azt is évek óta csak azoknak, akik a beavatkozás árát meg tudják fizetni.
Az egészségügyi minisztérium által javasolt intézkedés szeptember 1-jétől lép érvénybe, állítólag azért, mert az IMF elvárja ezt az országtól.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.