A kisújszállási Szabad Lovagok Rendjének harci bemutatója
A szombaton a vargyasi Daniel-kastélyban másodszor megszervezett Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Nap ismét szép számban vonzotta az érdeklődőket.
A gyermekek számára remek kikapcsolódást és egyben tanulást jelentett a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány munkatársai által tartott kézműves-foglalkozás, a kisbaconi Bodvaj Egyesület önkéntesei által tanított szabadtéri játékok és a Boga Bíborka és Csog Lehel által vezetett mesesarok, ám a legnagyobb szenzációt a Homoki Gyula által vezetett ólomfigura-festés, majd az azokkal végzett stratégiajáték-bemutató, illetve a Szabad Lovagok Rendjének középkori fegyver-, viselet- és harcijelenet-bemutatója jelentette. A tahitótfalusi ólomkatona-öntő türelemből jól feltarisznyáltan irányítgatta az ecsetet ragadókat: tanácsot adott a festés előkészítéséhez, a színek kiválasztásához, a minták rajzolásához, de nem felejtette el a szépen sikerült művek készítőit dicsérni sem. A kisújszállási lovagok már puszta megjelenésükkel meghódították a közönséget, a fegyverekről szóló rövid ismertetők, a jól előadott csatajelenetek és a fegyverek zöreje csak puszta ráadás volt. Folyamatosan tapsolták, éljenezték minden megmozdulásukat.
A baróti Kájoni Consort és a Gyöngyharmat régizene-együttesnek köszönhetően a kor zenéje is felcsendült, a sepsiszentgyörgyi Codex együttes vezetésével pedig reneszánsz táncházat és korabeli játékokat tartottak. A társrendező esztergomiak ajándékaként Eck Alajos önkormányzati képviselő korabeli metszetgyűjteményéből Magyarország várai a török hódoltság előtt és alatt, valamint Esztergom vára az évszázadok forgatagában címmel nyitottak kiállítást, az esztergomi Balassa Bálint Múzeum igazgatója, dr. Horváth István régész, muzeológus Esztergom mint érseki székhely a középkorban címmel tartott előadást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.