És egy politikusnak igenis, pragmatikusnak kell lennie! Politikai pártot bármikor lehet váltani, de erről színt vallani csak akkor kell, ha muszáj. Például négyévente, választás után vagy kormányváltáskor. Addig csendben több pártnak is kell fizetni a tagsági díjat. Aztán amelyik hatalomra kerül, ahhoz kell elmenni, kérni valamilyen stallumot, és megígérni, hogy hűséges pártkatona lesz az illető, és attól kezdve szorgalmasan tejel, mint egy szarvasmarha. Aztán ezt betartani már nem nagyon kell. Nagy-Britanniában azért jár együtt két rendőr, mert az egyik ír, a másik angol. Nálunk szintén kettő. Az egyik ír, a másik olvas. Mostanában a decentralizált intézmények igazgatói állásáért folyó versenyvizsgára hárman kellenek: a jelölt, a pártember és a prefektus vagy az alprefektus. Ezek közül nem baj, ha a pályázó nem ír és nem olvas. Annak a pártnak a képviselője, amely az osztozkodás alapján kapja a funkciót, javasolja az újdonsült jelöltet. A prefektus felügyeli a törvényességet, nehogy véletlenül egy hozzáértőbb nyerje el a beosztást. A magyarok mindig mondogatják, nem jó, hogy egykézünk. Milyen igaz! Mert ha egy családban lenne négy testvér, és ha azok mindegyike egy-egy párt tagja lenne, az már négy pártot jelent. Ezeket már kiskoruktól lehet irányítani valamelyik párt felé. Mondjuk, ha az egyiknek csecsemőként piros a feneke, akkor az szocialista legyen. Ha elfogja a sárga irigység, akkor liberális, ha a harmadik, szintén irigy, belevörösödik az erőlködésbe, hogy ő uralkodjék a többi felett, akkor narancssárga: demokrata-liberális. Amelyik belezöldül a küzdelembe, hogy egyenjogú legyen a többi testvérrel, az RMDSZ-es lenne, és így tovább. Lehetetlen, hogy valamelyik párt ne legyen hatalmon. Azt teszik meg igazgatónak a ,,koncentrálatlan" hivatalba. Ő majd elintézi, hogy a testvéreit felvegye a sóhivatal valamelyik jól fizető állásába. Aztán, ha jön a kormányváltás, előlép a következő. Az lesz az igazgató, és továbbra is az intézménynél maradnak a többiek. Egy egész életen át megél az egész família ily módon. A pártok tulajdonképpen azt is megtehetnék, hogy ha egyszer bejutnak a parlamentbe, akkor mindenik kinevezhessen egy-egy igazgatót az említett intézményekbe. Az a négy-öt igazgató elférne ott, ahol a többi hátramozdító. A kormánypártiak lennének a legfőbb igazgatók, a többiek csak főigazgatók. Viszont az uralkodó pártok azt mondják, hogy azért kell csakis nekik mindenütt az élen lenniük, mert csak úgy tudják életbe ültetni (akárcsak régen) pártjuk határozatait. Így jutunk el a civilizáció újabb csúcsaira, és valósítják meg nekünk a sokoldalúan fejlett (vad)kapitalista rendszert!