Tévéstúdió a Rika alatt — Kisgyörgy Zoltán

2009. május 30., szombat, Közélet

Szász Zsolt

Szász Zsoltot, az Erdővidéki Televízió főszerkesztőjét csak most kezdte megismerni Oltfej lakossága. Nem kell őt hívni, a lehető legtöbb eseményről tudósítja leendő nézőit-hallgatóit. Mint felsőrákosi, erdővidéki emberrel beszélgettünk vele, de valójában Sepsiszentgyörgyön töltötte gyermekéveit, édesapja révén pedig gyökerei dálnokiak. Erdővidéki útjaink alkalmával találkoztunk már. Felesége, a tősgyökeres felsőrákosi Blanka asszony szerkeszti olykor kisfilmjeinek szövegét, s ott, a Rika-hegy alatt a stúdió székhelye.

— Kérlek, mutatkozz be, hisz húsz év után tértél haza szülőföldedre.

— Így van, most Felsőrákoson élek, és ugyanolyan jól érzem magam, mint a magyar fővárosban. Itt a lakásunk, gyermekem itt jár iskolába. Az Erdővidéki Televízió alapítója vagyok, ami egy ideig magánvállalkozásként, most, két és fél éve az Intermedia Erdővidéki Egyesület égisze alatt működik. Az Olt TV egy különálló munkafront, jelenleg a hatodik műsorunkat készítjük. Tervünk, műsorpolitikánk, hogy ezt a kisrégiót is befogjuk Gidófalvától Mikóújfaluig. Nem hírmondós, hanem dokumentáris, eseményrögzítő jellegű televízió vagyunk. Rövidebb és kimerítőbb műsorokat készítünk, amelyeket minden második héten megismétlünk. Ketten dolgozunk feleségemmel, de vannak szakképzett külső munkatársaink is. Azt is tervezzük, hogy fizetéses alkalmazottakkal bővítsük a csapatot. Egyesületünk készíti a pályázatokat, amiből élni tudunk, szponzoraink és partnereink is vannak. Most várjuk a Communitas Alapítványhoz beadott pályázatunk elbírálását. Profilunk a műsortervezés is, gyűjtőakciók (néprajz, népművészet, folklór) és helytörténeti, természetvédelmi, szociográfiai és más jellegű versenyek szervezése. Ezek anyagát rögzítjük, és tároljuk az utókor számára. Sikerült jó kapcsolatot kialakítanunk a két kisrégió községeinek önkormányzataival, polgármestereivel.

— Valóban majd a világhálón is láthatók lesztek? Melyek a távlati terveitek?

— Terveink szerint az ősztől Sepsiszentgyörgyön is látható lesz az Erdővidék és az Olt TV egyaránt, s idén, valószínű, sikerül összekapcsolni a két műsort, hogy kölcsönösen is láthassa majd a zajló mindennapi élet eseményeit a két kisrégió lakossága. Ha minden az elképzelések szintjén pörög, Sepsiszék felé is terjeszkednénk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2009-05-30: Közélet - x:

Fődíj az ötletgazdáké (Váradi-napok) — Fekete Réka

A jó és a rossz küzdelme a bűnmegelőző csoport bemutatóján
A külső szemlélőnek úgy tűnt, két napig nem volt olyan diákja a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolának, aki ne vett volna részt az ötven program valamelyikében.
2009-05-30: Közélet - x:

Kinyílott a labdarózsa

Fehérlik a labdarózsa levele — hangzott a pünkösddel kapcsolatos népdal régen, ma már csak elvétve faluhelyen a szentlélek eljövetelének ünnepén.