Mindez történelmi lehetetlenség, hiszen az Erdélyi Unitárius Egyház egy évvel később, 1568-ban (!), a tordai országgyűlés vallásügyi határozata nyomán alakult meg. Az akkori erdélyi fejedelem, János Zsigmond engedélyezte a hitvitázást, és a tordai vallásügyi határozat elfogadtatásával a korabeli Európában példátlan módon hozzájárult a felekezetközi feszültségek csökkentéséhez. Ő maga 1565-től a reformáció híve, 1569-től (!) az unitarizmus követője, aki felekezeti hovatartozását nem kötötte össze a más vallásúak üldözésével. Nevéhez fűződik a bevett vallások rendszere, amely alapján az országgyűlés a római katolikus egyház mellett rendre bevett egyházaknak ismerte el a reformációból eredő protestáns felekezeteket.

A fentiek értelmében elképzelhetetlen, hogy az a nyitott szellemiségű fejedelem, akihez a vallásszabadság világhírű törvénye fűződik, 1567-ben a még nem létező unitárius egyház részéről erőszakkal lépett volna fel a székelyföldi katolikusok ellen.

Mára a csíksomlyói búcsú zarándokhelye lett mindazoknak, akik lélekben együtt éreznek — nemcsak hitükben, hanem nemzetiségükben is. Ilyenként sokkal többet jelent tényszerűtlen történelmi eseményekre való hivatkozásnál, és lélekemelő erejét mai világunkban rendkívüli élmény megtapasztalni. Erdélyi magyar közösségünk élni akarásának és erkölcsi, hitbeli magatartásának szép megnyilvánulása a csíksomlyói búcsú. Értékeljük, éltessük ezt a hagyományt, és a tordai vallásszabadság szellemiségének talaján állva igazodjunk a történelmi tényekhez, valamint a más felekezetűek tiszteletéhez.

Nagy László,

az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyző-püspökhelyettese