E hónaptól új vezetője van a megyei fogyasztóvédelmi hivatalnak. A demokrata-liberálisok által támogatott Rigó Magdalena beiktatására elsején, mondhatni titokban, csak a párttagok és a prefektus jelenlétében került sor.
A tisztség több hete betöltetlen, az eddigi igazgató, Onica Csaba megbízatása azonban nem a 37-es kormányrendelettel, hanem egy névleges átszervezéssel szűnt meg: a fogyasztók érdekeit védő hivatalból ugyanis biztosi hivatal lett, de működésében az egyetlen változás az, hogy a főfelügyelő-helyettesi állást felszámolták. Az intézmény továbbra is a marosvásárhelyi területi központ alá tartozik, Onica Csaba pedig főbiztosként dolgozik tovább; a meghirdetett versenyvizsgára értelmetlennek látta pályázni. Az új vezetőt tegnap délelőtt nem sikerült munkahelyén elérni, egyelőre csak annyit tudni róla, hogy a szakmában még nem dolgozott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.