Sepsiszentgyörgyön hagyományossá vált a diákok templomi búcsúztatása
Azért is vagyunk itt, hogy minden esztendőben próbáljunk együtt erőt meríteni, hogy homlokunkon kisimuljanak a ráncok, és a holnap ne rosszabb, hanem jobb legyen, mint a tegnap; hogy szülőföldünk tiszta szobájába ne jöttmentek költözzenek, hanem mi magunk maradhassunk ott — fogalmazott tegnap délelőtti köszöntőjében Péter Sándor tanár a sepsiszentgyörgyi végzős diákoknak tartott tanévzáró ökumenikus istentiszteleten a belvárosi református templomban.
,,Érdemes küzdeni, kívánom, hogy soha ne kelljen meghátrálnotok, hogy az iskola után sikerüljön az életetek, s megvalósuljanak álmaitok" — tette hozzá. Igehirdetésében Incze Zsolt arra a kérdésre kereste a választ, melyet e napokban a ballagók is sokszor feltesznek magukban: mit cselekedjek? Mindenki értékesítse vagyonát, azaz tudását, ismereteit, alkotókedvét, amit tizenkét éven át magába szívott, de ne add el önmagadat, magyarságodat, megalkudni nem szabad — hangsúlyozta a református lelkész. Antal Árpád András polgármester szerint szülőföldünknek szüksége van fiatalokra, ezért arra kérte a diákokat, előbb menjenek el, tanuljanak, ám azután térjenek ide vissza. ,,A nagy ismeretlen felé" induló fiatalokat mindenik erdélyi történelmi egyház képviselője köszöntötte az ünnepségen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.