PARLAMENT AKAR LENNI A KORMÁNY. Sürgősségi kormányrendeletet fogadott el a Boc-kabinet, melyben lehetővé teszi a végrehajtó hatalomnak, vagyis a kormánynak, hogy a jogszabályokat szükség esetén még érvénybe lépésük előtt módosítsa. A kormánypártoknak tetszik az ötlet, az ellenzék azonban többszörösen alkotmányellenesnek nyilvánította az intézkedést. A Hivatalos Közlönyben már megjelent rendelet előírja, hogy ,,elfogadásuk után, megalapozott helyzetekben a jogszabályok kiegészíthetőek, vagy esetenként hatályon kívül helyezhetőek, akár érvénybe lépésük előtt is". (Realitatea.net)
EBA ÉS A HADSEREG. A bukaresti román sajtó, de az európai média is igen sokat foglalkozik Elena Băsescu kampányával, a rá leadott szavazatok milyenségével, s felfedezték azt is, hogy kolozsvári rendezvényén katonai egyenruhában feszített. Természetesen, a nemzetvédelmi minisztérium azonnal közleményt adott ki, és leszögezte, a hölgy ruhája katonai egyenruhához hasonló öltözet volt ugyan, de nem szegett meg egyetlen katonai törvényt sem. A teljes egyenruhához hozzátartoznak a fokozatjelzések, a viselőjét azonosító kitűző, illetve az egyenruha alatt fehér póló hordása kötelező, ezek hiányoztak az Elena Băsescu által viselt egyenruháról. Az elnök lányát egyre többen hasonlítják Nicu Ceauşescuhoz. (Realitatea)
EGY ASZTALNÁL A HATALOMMAL. Az országos választási hatóság alelnöke, egy Maria Pătru nevű hölgy vasárnap este, míg folyt még a szavazatösszesítés, együtt ünnepelte a győzelmet a Demokrata-Liberális Párt vezetőivel és az államfővel. A Jurnalul Naţional újságírói fedezték fel a különös esetet, természetesen, az Országos Választási Hatóság azonnal közleményt adott ki, hogy az asszonyság szabad idejében mulatott, s nem sértett semmilyen törvényt vagy rendeletet.
ELSŐ HELYEN. Románia vezető helyet foglal el a rosszindulatú rákos megbetegedések és a tuberkulózis terén Európában. A rosszindulatú daganatos betegségek közt a méhrák a leggyakoribb, és ezzel az európai statisztikák első helyére léptünk. A fertőző betegségek terén már jobban állunk, egyre alacsonyabb a C típusú hepatitisesek száma, bár a lakosság 4,5 százalékánál diagnosztizálták, de az országos szintű védőoltások következményeként a következő években még 1—2 százalékkal csökkenni fog. Az AIDS-es megbetegedések is ritkábbak nálunk, számuk jóval az európai átlag alatti. Jelenleg 10 000 HIV-fertőzött vagy AIDS-es beteget tartanak nyilván. Romániában kevesebb a cukorbetegség is, Európa-szinten a 27. helyen állunk, ami annak köszönhető, hogy később kaptunk rá a gyorséttermi ételekre, és kevesebb az elhízott ember. (Hirkereso.ro)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.