Vargabetûs időkRiport: Andráskötések

2003. május 14., szerda, Archívum 2003–2007

Cinkák és feleségnek valók
- Onnat, mikor szombatonként hazajöttünk: na, hova mész udvarolni? Egy-egy ismerős cinkához! De én nem szerettem egyhez járni. Elmentem háromszor-négyszer, s ha nem tetszett: viszontlátásra! Aki két lóval elmegyen az erdőre bárhova - az már legén vót. Felnőtt. S az ember, amelyik lányon látja, hogy jó forma, megpróbálja: tud-e táncolni? Tud-e?? Osztán egyenként elvittem a bálba, s ha valamelyik legén elkérte: ,,Na, menjél!? Vettem el a másikat, azt haza se kísértem. ,,Ha nem elégedsz meg eggyel!?? Úgy gondolkoztam, ha én járok hezza, ott más nincs, amit keressen.
- Mikor megismerkedtem a feleségemmel, akkor héten akartam menni egy másikkal gyûrûvenni.
A feleség: Udvarolt neki öt évig.
- De heába udvaroltam, ha nem vettem el feleségül. Meséljem el? Hát azt nem lehet elmesélni? A húgomnak a barátnője vót. Akkor elhíttak a lovakkal szántani? Hát úgy híttak, hogy megfizetik, de én nem vettem el a pénzt. Hogy vegyem el??
A feleség: Lerótta a menyecske.
- Osztán mikor szükség vót krumpliszedni, takarni, híttuk mü es őköt. Eljöttek? nekik es vótak ökreik, ők es segítettek. Ahol olyan vót a hely, hogy az ökrökkel nem tudtak dolgozni, vittem én a lovakat. Úgyhogy vaj? három évig semmi baj nélkül udvaroltam. Találkozni? Hát nem laktak messze, találkozhattunk minden este. Mikor hazaértem, a lovakat láttam el, vacsoráztam, s már ha egy negyedórára es, fél órára es, de át kellett menni.
A feleség: Vajegy éjszakára es. Sokszor haza se ment este.
- El kellett menni. S ott elbeszélgettük az üdőt, ugye. Kártyáztunk?
A feleség: Özvegyasszony anyja vót.
- Szórakoztunk, bálokba jártunk? nem, nem ült az anyja a nyakunkon.
A feleség: Lefeküdt.
- Lefeküdt, aludt? osztán én esszeszólalkoztam vele. Elmentünk a bálba, én vittem egy másikat, ő eljött húgommal. S akkor ott beszélgetett egy fiúval. ,,Azt a! - mondom. - Hagyd el, mert mikor menyünk haza!? A fogadat odaki hagyod a hegybe!? S osztán vagy hárman-négyen barátok: ,,Gyertek, leckéztessük meg!? Hogy merte hazakísérni!? Osztán mikor jött bé, megvártuk, hogy térjen meg. A falut egy víz választja el, mü a palló véginél megvártuk. De tél vót, jó hideg. S osztán ott neki! Se szó, se beszéd: suppantsad! ,,Hol jártál!?? Belévertük a vízbe. Osztán otthagytuk. Sokáig kerítettek, hogy verjenek meg, de mü, jó barátok vagy hárman-négyen örökké együtt jártunk. Úgyhogy ha ők öten vótak, se tudtak közél jutni. A Felszegben laktunk, s örökké huzavona vót az alszegi legényekkel. Ha fel találtak jőni a Felszegbe, azok úgy haza nem mentek, hogy meg ne verődjenek. Mü lementünk, de örökké többen. A vendéglőbe, ha belénk köttek, úgyes ők kaptak. Na, ez a hölgyike, kinél udvaroltam azt a sok üdőt, szomszédom vót, szaladári (falurész). Két bátyám meg akart ijeszteni, tudták, minden este náluk vagyok. Nagy tél vót. S egyiknek az édesanyja összevarrt két lepedőt. Ilyen fejér lepedőt. S azt a fejükre húzták. De mind a kettő jó magos férfi vót. Künn állottak a hóba 11-ig éjjel. Van egy kőszikla, az alatt jöttem bé. Fütyöltem. Hát látom, valami két magos fejér?
A feleség: ?lüdérc?
- ?jön szembe. Elgondolom magamban: ,,Az anyátok istenit, kik lehettek?? Gondolom, megfutamodok. De ha élő ember talál lenni, amíg élek, örökké kacagnak. S ha pedig kísírtet vagy mi - mondták, azok járnak -, egyszer kell meghalni! A kettő között eljöttem, s kezdtem a kert alatt a hóban keresgélni. Már továbbmentek vót, s úgy vicogtak, vinnyogtak a lepedő alatt. Gondolták, megijedek. Felvettem két jó követ, s elhajítottam. Az egyik nagybátyámnak majdnem a lábát eltörtem. ,,Az anyátok úristenit, kik vagytok?! Álljatok meg!? Amikor kezdtem kővel dobálni őket: ,,Jaj, ne hajíts! Ne hajíts! Mi vagyunk!? Az egyiknek az édesanyja attól tartott, úgy megijedek, kétségbeesek ott a sötétben. Mondom: ,,Ne féljen, a szívem nincs a lájbi zsebiben!? Többet osztán nem ijesztgettek engem a lüdércekkel.
A legokosabb állat
- De nem akartam én akkor még megnősülni. Sokszor a bálokból olyankor értem haza, hogy éppen csak öltöztem át, édesapám a hámokat a lovakra már feltette. S azt mondta: ,,Na, ha legén vótál az éjszaka, akkor most is légy legén!? Ültem föl a szánra, s fel! Akkor már az álom kiment a szememből. Hétfőn reggel a lovat béfogtuk, s szombatig az úgy folyt. A ló: olyan lovaink vótak, hogy csitkó korától mü neveltük. A sárga harmincéves korában halt meg, a kollektívben is édesapám járt vele. Egyszer Sinaiában a feleségem?
A feleség: Adtam neki szénát, s véletlenül bekapta a karomat. De olyan jámbor vót, hogy az ember befeküdhetett vóna alája. S rendesen lehetett látni rajta, hogy szinte a könny jött ki a szemiből, úgy megsajnált, amiért megharapta a karomat. De észrevette aztán, mert teljesen nem szorította essze. Eltörhette vóna a karomat, ha a fogát teljes erőből nekiengedi.
- A ló a legtisztább állat a világon, de okos állat es. Egyszer a sárga lovamat megvertem egy vontatóban. S ki kellett fogjam, mert üresen alig akart félremenni a taliga mellől - annyira felbuszulta magát. Megharagudt. Szép szóval addig tudtam húzatni vele, hogy esszeesett, de neki akkor es menni kellett. Soha ki nem kellett fogni, hogy mást fogjak bé a helyébe. Egyszer hat szekérrel mentünk, mind a hat szekeret vele kellett kihúzassam. ?, ahova a lábát letette, az az övé vót! Okos, jámbor állat, olyan, hogy éjjel az ember az estállóban mekimehetett, az megállott?
- De az erdőn elütte őket a terü. S én békerültem alájik. Nagy lőtő vót, s a lánc nem fogott. Megköttük, hogy ne forogjon, de a hóban megsiklott. Az egyik lónak a lába megcsúszott, s leesett. Én es megcsúsztam, békerültem alája. A hasa alatt húzott be, legalábbes egy olyan százötven métert - de rám nem lépett. A társát esszetapodta, az orrát, lábát, mindent. A patkót letapodta a másik lábáról, de engem megkímílt. S vitt úgy hanyatán, ahogy csak lökte az a terü béfelé. Na, mondom: ,,Gátá! Itt végem lesz!? Mert hanyatán estem, s csúszólag bé a ló alá. Ott fogózkodtam a hámba...
- Egyszer Ojtozba az egyik lónak a lábát esszetörte a csaflingrúd. Vettem egy új lovat, s még nem vót esszeszokva a kettő. Az? Egy rúd, azon egy karika, benne a láncok, s azokon egy-egy kampó. Azokat üttük belé a fába, s úgy húzattunk. Olyankor szekér nélkül, persze. Na, egyszer evvel a két lóval kimentünk Bonyapusztára - így mondták, a Vráncsai-havasokban van. Egy terét kihúztunk este, a másikkal, gondoltuk, meghálunk a pusztán. Elcsaptuk őket, ott legeljenek, s reggel megyünk. S mikor este hajtottunk ki, egy bojt béhajlott eleikbe. Csak azt vettem észre: kétfelé szökött a két ló. Gondoltam, medve vagy valami vadállat. De osztán a rúdon felmentem, s letörtem azt a bojtágat, mert megláttam, hogy azt nézik úgy fenn a fejük fölött. S mikor visszaléptem, a lábam bécsúszott a két fa közé, ami oda vót kötve lánccal, csatlóval. Erre a bojtot ledobtam. Megijedtek, s megindultak galoppba. S én béestem a két fa közé s osztán oldalra. De úgy, hogy a térdkalácsom békerült ide a horgasinamba. Eltörött a lábam itt, térdben. Mások visszajöttek, s kérdik: ,,Mi van?? Mondom: ,,Ne, mi van, nem tudok menni?? Osztán mások kivitték a fákat, mü az előszekérrel visszatértünk Bonyapusztára, egyik bément az esztenára, kért egy edényt, hogy hozzunk vizet, s kössük bé kendővel a lábamat. Másnap reggel feltették azt a fát, ami elé vót ott húzatva a pusztába, hogy rakjuk meg. De egy olyan harminc kilométerre a falutól. Mikor felülök reggel a ló hátára: hát esek le! Ahogy a ló húzott, nekem a lábamat rángatta. Akkor bojtot s ilyen vékony fákat kötöztünk össze, s a lábamat beleköttük - így hosszan. Jó szorosan. S neki! (Mü gyeplő nélkül járjuk az erdőt, fék nincs a ló fején, csak az üres hám. ?k meg vannak szokva, úgyhogy ,,hajc!? s ,,höjc!? A gyeplő akadályoz az erdőn. Ha a ló esszeesett, ha olyan helyt vót, amíg az ember a gyeplőből kibontotta, meg es döglött. De így, ha muszáj vót, a hámfát elvágtuk, s megszabadítottuk.) Na, hazajöttem, a lábam a fák közt. Szekeret fogadtunk, s bé Kézdire. Jött anyám s a húgom. Azt mondja a doktor: gipszbe teszi. Mondom: ,,Heába teszi gipszbe, ha a térdkalácsom a horgasinamban van itt hátul.? Mondom: ,,Megyünk Kovásznára.? Vót egy nő, az Ugron leánya, úgy hítták. Hát mikor meglátta: ,,Lehet, nem tudom helyretenni.? Osztán annyit, hogy az első fogásába a térdkalácsot helyretette. Előre. De az inak mind ki vótak menve belőle. Úgyhogy háromszor vagy négyszer jártam át Kovásznára, amíg meggyógyultam. Aszonta: ,,Ha nekifogok, hogy az egészet helyretegyem, nem bírja ki.? Osztán megcsinálta ügyesen. Akkor bekötte ilyen női fejkendővel a térdemet. ,,Na - mondta -, ez csak akkor esik le, mikor a lába meg lesz gyógyulva.? Három hétig az úgy állott. Amikor úgy éreztem, tudok járkálni - mán a kendő esett le. Én heába köttem úgy, hogy a vérmûködés elállott a lábamba, úgy es, ha tízet léptem, oldódott ki! Utoljára nem a nagyúton mentem Kézdire, béhajtottam a vasút mellett. S ugye az út közél vót a vonathoz. Megijedtek a lovak. A traktor fölszántotta vót a fődeket, s a lovak elszaladtak velem s a szekérrel. Azon a szántott fődön avval a törött lábbal - azt hittem, meg es halok, olyan fájdalmaim vótak?.
- Osztán csak tovább lovaztunk. Egyéb kiút nem vót. Tavasszal egypár nap, amíg a mezei munkát elvégeztük - egy hektár szántónk, ha vót -, akkor a szénacsinálás. Máskor nekünk a helyünk az erdőben vót. Apám elszegődött fákat dönteni, s én fuvaroztam. ?k vótak az utánadók (kisegítők) nekünk. Béhajkolták a fát, amerre akart dőlni, lábáról döntötték le, pucolták meg fészivel, s fûrésszel vágták el. Brassóban meg Kézdivásárhelyt dolgozott az IFET-nél. A pénzt külön kaptuk. Avval? Örökké vót, mit csinálni. A lónak a lábára patkó kellett. A szerszám szakadt. Itt, városon egy pár hám megtarthat évekig. Az erdőbe, ha egy évig megtartott, az sok vót. A lánc szakadt, tengely, kerék törött, patkó leesett? Abrak kellett, széna kellett. Ott annyi nem termett senkinek, hogy az állatoknak elég legyen. Az embernek ruha kellett, a lábára csizma. Úgyhogy örökké vót, hova a pénzt tenni. Osztán mikor már annyira kerültem, hogy meg kellett nősülni, mondom: ,,A legénységből ennyi elég vót!?
A legényélet unalma
- Három évig katonáskodtam, Turnu-Severinben két évig, s egyet Medgidián, ?53-tól ?56-ig. Huszonnegyedik évembe vótam, amikor szabadultam, s a huszonhatodikban megnősültem. Otthon is azt mondták, ne legénykedjek tovább, mert megárt.
A feleség: Biztatta az anyja, mert ittak elé s hátra. Hasznát se vették, látszatja se vót a munkájának. Gondolták, a nyakukról tegyék le.
- Feszt verekedtünk, feszt. Milyen a fiatalember? Nem úgy vót, mint most, hogy mozi van, színház van, ez-az, hogy elmehess. Vasárnap délelőtt hámokat kellett kenni és javítani, szénát kellett pakolni más hétre a szekérre fel, mert sokszor hétfőtől szombatig távol vótunk. Akkor mán eltőtt vasárnap délelőtt. Délután az ember megborotválkozott, megmosakodott, s kiállott egyet a piacra a legénbarátokkal. ,,Na, mit csináljunk? Hát menjünk, egy bort igyunk meg!? Megittunk egy-két liter bort, esszeültünk négyen-ötön, s egy jót énekeltünk. Ha én vettem egy liter bort, akkor már az egész körbe kellett vegyen egy-egy litert. Ez vót a törvény. Húsz-huszonöt lej elment egy vasárnap. A cigányok zenéltek. Na akkor: ,,Megyek el a szeretőmhöz vizitába.? S szerre melyik, hova, s amelyiknek nem vót: ,,Gyere az enyémhez!? Ott es elévettek egy pohár szilvapálinkát, egy pohár bort. Elbeszélgettük, elvicceltük az üdőt, kártyáztunk. Akkor haza, s hetfün kezdtük újra csak ott. Ez így ment kereken, mint a kerék. Ami egyik héten történt, a másikon es csak az vót. A barátaim? Sokan, sokan vótak. De mind lovasok.
- Vótak osztán ezek a tulutépő- meg fonókalákák. Jártunk együtt a leányokkal, muzsikáltak, táncoltunk. A jeles ünnepeken: szüretkor, fársángkor, tûzoltóversenykor bálokat tartottak. Vagy ha színdarabot tanult be a tantestület és a fiatalság: na, a végibe bál reggelig! Sokszor reggel olyankor mentem haza szép megvirradatkor, hogy éppen csak vetkeztem le, már a hámok a lovakra fel vótak rakva. Szóval katonaság után, ha nem es erősen, de méges úgy éreztem, meg kéne nősülni. Mert akkor hátha megáll egy kicsit az ember. Mert el vótunk indulva, ugye. Senkitől nem féltünk, senki nem parancsolt, a szülők heába szóltak.
A feleség: Egyebet nem csináltatok, csak ittatok s verekedtetek.
- Hát dolgoztunk es.
A feleség: Kinyitott bicskákkal jártak a faluban minden este.
- Nem sokat bicskáztunk azért. Na, de meguntam vót. S megismertem a feleségemet. Elhívutt a kézdialmási gyárigazgató, hogy hordjuk a fát Bereckből oda. S Almásban hárman vótunk kovártélyban egy háznál, de az estállót nem tapasztották meg, s a nagy hidegben a lovak alatt a ganyé reggelre kővé fagyott. Kimentem valami szerszámért a szüleihez, s ott búsultam, hogy nem jó helyt vagyunk. A feleségem, ugye, leánka vót, cinkacska?
A feleség: Cinkacska!? Már huszonegy éves vótam!
- Osztán azt mondja apósom: ,,Jöjjön, itt az estállóban szarvasmarhák vannak, hozza ide, s hagyja itt a lovakat.? Kiköltözék oda - s többé nem költözék el.
A feleség: Januárban ismerkedtünk meg, s júniusban esküdtünk.
- Kedvemben járt. A lovaknak vizet hordott, szénát adott nekik, az estállót kitakarította?
A feleség: Én-e?! Hát ilyet ne mondj! Hát én az istállóból a mienk alól se hántam ki, nemhogy idegenét?
- De itatni te jöttél!
A feleség: Hát ha hívtál, kellett hogy menjek! Muszáj, hogy segítsek! Isteni pofa!
- Osztán láttam, hogy jó vizsla, nem lusta, s gondoltam, hátha jó lesz. Tavasszal elköltöztem, s később jártam át lóháton.
A feleség: Na, azt még elmondhatod, hogy téli estéken, mikor érkeztél az erdőről, nálunk mindig társaság vót, mert a szomszéd férfiak, házasemberek mind odagyûltek kártyázni. S édesanyám mindig vacsorával várt. Ha sokan vótak, nem jutott mindenkinek bor. S hogy ne lássák, a teáscsészét megtöltötte s a kicsi kanálkát is belétette. Olyan sötét borunk vót, mint a feketekávé. S te nem tudtad, mi az, mind kavargattad, s mikor megkóstoltad, hát a szemedet kinyitottad. Édesanyám úgy fenyegetett meg a hátuk megett, nehogy szólj s elkiáltsd magad: ,,Ez bor!?
B. Kovács András
(folytatjuk)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2003-05-14: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás