1. Első nekifutás. (A mûvészek vallomásaiból): ,,A normális világ poézis, a normális világ ráció. Alanyi költészet és alanyi ragozás, Kálvária-domb és tőzsdepalota, miatyánk és jegybanki alapkamat, pentatónia és számítógépes hangképanalízis, Csaba királyfi és globalizáció.? (Asztalos István, a kiállítás rendezője) Z ,,Valami álom volt, azt hiszem. Egy zsiráffal a sikátorokon keresztül egy nőt üldöztünk, mert a szemével beleharapott a homloklebenyünkbe. A hátukon embereket cipeltek a macskakövek, a szél a tetovált házfalakról penészvirágcsokrokat szaggatott. Már majdnem utolértük a nőt, amikor a városrész egy hirtelen jött áramszünettel vakított el minket.? (Áfrány Gábor) Z ,,?az idővel tőlünk távolodó kultúrák romjai a természet részévé változnak?? (Sinkó István - Hegyeshalmi Lászlóról) Z ,,A Kezeink ciklus egyik feladata, hogy a képek magukkal vigyék a kiállító tér emlékét a következő helyszínre?? (Kelemen Marcell) Z ,,Felülről a világ? Felülről a város? Vajon milyen lehet úgy, de igazán felülről?? (Környei Ágota) Z ,,Tükör. Cím nélkül. Önárnyék.? (Vallomás hiányában címek - Somody Péter) Z ,,Világ ez, nem látvány. Ha már mindig sötétet, nyirkosat, átmenetit kell álmodnom, hát ezt kérem.? (Nádasdy Ádám Szotyori Lászlóról) Z ,,Mária megkérdezte az angyalt: ?Hogyan lehetséges ez, mikor én nem ismerek férfit?? Az angyal így válaszol neki: ?A Szentlélek szállt reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, az Isten fiának.?? (Lukács evangéliumából idézi Tarczy István) Z ,,Fákról és láthatárról van szó. A fáról, amelynek törzse csakúgy lehet feszesen függőleges (fenyő, bükk, gyertyán), mint imbolygóan égre törő (tölgy, gesztenye, platán). A láthatárról, amely sík vidéken vagy tengeren ugyan teljesen simára terül, de domb- és hegyvidéken hullámzik, tarajosan magasba cifrázódik.? (Kilián László - Zachar Istvánról)
2. Második nekifutás (Első benyomások - mintamondatok a szeretetről): Ott állok a tömegben, a kiállítás megnyitóján, a forgatagban, rézsútos fények, meleg, április végén Sepsiszentgyörgyre beköszönt a nyár; szemben állok egy képpel: egy férfi a kék vízben (miben?, kék felületben?), alatta a tükörképe, fejjel lefelé, majd fordítva, s azután ez variálódik; később, a megnyitó után, amikor hullámzani kezd a tömeg, közelebbről is megnézem, Balcsi a címe Környei Ágota sorozatának, így, spontánul (tavalyról visszacseng a vonaton egy párbeszédfoszlány: ,,Leugrunk a Balcsira, bazmeg. Vágod??), kedvesen a magyar tengerről és képekről, és tükörképekről, és alulról, és felülről, és valóban milyen? Sodor a tömeg. Ráadásul hattól kezdődik a Sirály a színisekkel, be kellene ülni, de hétkor meg a Sütő kezdődik, a színpadról meg hogy jöhetnék ki észrevétlenül, ha egyáltalán bekeveredem magam, mert az előadás a színpadon van? Na mindegy: ez, ez is elmarad, Tarczy István sárga bögréjét, kék és piros kancsóját, öntözőjét nézem. Hát igen, utolérnek, körénk gyûlnek a tárgyak, nem marad út másfelé, csak befelé, önmagunkba, a maya írta Hamvas a révületről, s erről ez a Mûvész sokat tud, megidéződik, feldereng, idáig ér néhány foszlány, mintha parapatetikus sétán mesélné valaki a Biblia világát. Igen, persze Jézus és a szentlélek, és lehunyom a szemem a kiállítás forgatagában, és meglátom Szent Pált, középkorú, görnyedt, gondterhelt arcú férfi, poros úton megy Damaszkusz felé. Vagy onnan jön? Hát nem mindegy? Por kél, elnyel mindent, minden összekeveredik bennem; nézem Áfrány Gábor különös s minden odanézésre új és új látványelemekkel, felismerésekkel, fragmentumokkal megörvendeztető, egyebekben számítógépes grafikáját, ami kollázs a javából, az elemek elnyelik, terrorizálják, takarják, megsemmisítik vagy éppen felerősítik egymást. Útvesztőben bolyongok, szél kél, huzat, patkányok surrannak a lábam alatt, valahonnan öregember kántálja fojtott hangon: ,,csak csöndben, édes Temze, míg dalomat bevégzem?. Eliot, igen, A puszta ország. Menekülök a sikátorból. Több megoldás kínálkozik, emigrálhatnék Szotyori László megejtően Régi város címet viselő képére is. A tájba, igen! Vagy Zachar István furcsa, geometrikusan tagolt tengerének (?) partjára is, de nincsen kiút ebből a látomásból, talán eltakarnak (megmentenek) Hegyeshalmi László növényi indákat formázó idomai, fényei, árnyai, talán megmenekülök, de akkor is kísérteni fognak Kelemen Marcell imaginárius és mégis mélykonkrét kezei a könyvön, egy régi-régi könyvön, s talán ez a sepsiszentgyörgyi zsúfolt, rézsútos fényben elúszó kiállítóterem is megérkezik majd valahova Kelemen Marcell kezeivel?! Kapu ez a kiállítás? Hova visz? Önmagunkba? El önmagunktól? Végül is olyan mindegy. Felnézek, és egy pirospaprikaszerû valamit látok, s talán megduplázódását, félárnyékát egy rózsaszín mezőben. Somody Péter minden képe ,,tükör? az ,,önárnyék?-ban. Közelít magunkhoz? Távolít? Ha egy kérdést - írja Logikai filozófiai traktátusában Wittgenstein - fel lehet tenni, meg is lehet válaszolni azt. Egy kiállítás képei felteszik a kérdéseiket. A nézőben fogalmazódnak a válaszok vagy nőnek tovább a kérdések - ha ingó torony már bennük a keserûség? Így vagy úgy, én is ,,azt képzelem - vö. Asztalos István -, hogy mi vagyunk a normális világ?. Most éppen ilyenek vagyunk. S még mindig leugorhatunk, bazmeg, a Balcsira is. Vágod?
Bogdán László