Irodalom: Domokos Géza

2003. május 17., szombat, Archívum 2003–2007

Amikor szeptemberben, mint illik, meg jelentünk anyánkkal, szalmazsákos tól, bennlakásos holmistól, elemózsiástól az internátus udvarán, már éreztünk Jóskával néminemû otthonosságot. Nem nézelődtünk a szekér tetejéről olyan riadtan, mint a többi először itt járó gyermek. A nyári egész napos magánvizsgán valamelyes tapasztalatot szereztünk, belekóstoltunk a szentgyörgyi diákéletbe. És volt még egy előnyünk a többi, szemét meresztgető újonccal szemben. Mi is kezdők voltunk ugyan, de nem elsősök, vagyis januárok, ahogy akkoriban a fikákat nevezték a Mikóban. Nem, mi a gimnázium II. osztályos tanulóinak számítottunk. Ami nagy különbség volt. Jelentette, hogy Albu Jóska meg én nem a kollégiumi élet alsó grádicsán leledzünk, hanem már léptünk egyet a kaptatón, ami majd a mikós diák igazi rangjához vezet. Bocskai-sapkánkra, amelyet a Csíki utcai Hamza-szabóságon kellett megrendelni, nem egy, hanem két ezüstzsinór kerül. Bizony így is lehetett volna, ilyen bátorító gondolatok is járhattak volna a fejünkben, ha valójában az első napokban pontosan olyan gyámoltalanok nem vagyunk, mint a többi posztóruhás, bakancsos falusi társunk.
Legelsőnek meg kellett keresnünk az internátusi hálótermet, ahova beosztottak, az ágyat, amelyikre szalmazsákjainkat lerakhatjuk, és a folyosón sorakozó keskeny szekrények közül azt, amelyikben tartjuk a dolgainkat, a fehérnemût s a hazait: a konviktusi kosztot pótolni hivatott kenyeret, zsíros csuprot, lesütött húst vagy kolbászt és a sokáig elálló, hagyományos anyai küldeményt, a tepertős pogácsát. Nagy hálóba kerültünk - ágyszomszédom a szintén zágoni, vékonyka, leányos hangú úrigyerek, Varga Jóska volt -, legalább harminc vasággyal, a sarokban sohasem látott, hatalmas csempekályhával. Szobafőnökünk, amint az ajtóra kifüggesztett névsorból megtudtuk, Kányádi Dénes, helyettese Egyed Csaba főgimnáziumi hetedik osztályos urak lesznek. A felsősök urazását gyorsan meg kellett tanulnunk. Olyan törvénye volt a kollégiumi életnek, amit a tanárok is tiszteletben tartottak. Az ötödik-nyolcadik osztályos tanulókat, vagyis a felsősöket, akiknek az egyensapkáját a miénktől eltérően aranyzsinór ékesítette, úrnak kellett szólítanunk, és valahányszor találkoztunk velük, különösen az utcán, a városban, kötelező volt a katonás tisztelgés.
Igen, mielőtt az osztályteremmel, tanárainkkal, tulajdonképpen az iskolával megismerkedtünk volna, meg kellett tanulnunk az internátusi szabályokat és szokásokat. Be kellett illeszkednünk a közösségi életbe, ami meghatározta a Református Székely Mikó Kollégium mind szellemi, mind erkölcsi légkörét. Ami jelentette az örökséget, azt az értékrendet, amire tanár, diák, mindenki, akinek a kollégiumhoz köze volt, büszke volt. Ebben fejeződött ki a mindmáig emlegetett és értelmezett legfőbb kohéziós erő, a mikós szellem. Ma is érezzük ennek háborúk, impérium- és rendszerváltások, életszemléletek, jobbacska és pokolian nehéz idők fölött átívelő misztériumát.
A lecketanulás, a tanulmányi előmenetel mellett, az iskola jó híre, a népünk és a saját jövőnk iránti felelősség kötelességünk volt. A bentlakási írott és íratlan törvények ismerete, szigorú betartása pedig engedményt nem ismerő parancsolat. A tanulási eredmény bizonyította a tanuló észbeli adottságát, szorgalmát. Az internátusi beilleszkedés mintegy előre jelezte a későbbi talpraesettséget, önfegyelmet és humorérzéket. A kivételesen nagy becsben tartott életrevalóság, nem tudom, hogy helyénvalóan-e vagy sem, székely jellemvonásnak tartott értékét.
S ne felejtsem el, itt, a bentlakásban találkozott az ember először a hatalomnak nevezett valamivel. Rájöhetett, hogy a hatalom képviselői, a dirigálási jog letéteményesei között vannak megértőbbek, elnézőbbek - liberálisabbak, ahogy később mondtuk - és rosszabbak, durvábbak, parancsolgatni jobban szeretők, akik élvezik, ha szidhatnak, büntethetnek. És kialakult már kicsi korban a hatalom iránti alázatnak vagy csupán látszattiszteletnek, volt úgy, a vele szembeni elfojtott indulatnak, néma, csak befelé kimondott ellenszegülésnek a magatartása. Amit mint átélt tanulságot magunkkal vittünk ,,az életbe?, családi, társadalmi viselkedésünk későbbi megnyilvánulásaiba.
Az osztálytermekben tanárainkat természetes, magától értetődő tekintély övezte. A nagydiákoknak, az első emeletet felügyelő hetedikes és a második emeletet uraló nyolcadikos apparitoroknak, szobafőnököknek kijárt a tisztelet. Az ő nevelői, szervezői talentumukon múlott jórészt a rájuk bízott kisközösség összefogása, rendezettsége s nem kismértékben a tanulási teljesítménye is. Szinte korlátlan hatalmat gyakoroltak.
Kis dolognak látszik, de akkor számított: tőlük függött például, hogy a kicsik gond nélkül ússzák-e meg a lustrákat, különösen az esti, lámpaoltás előtti számbavételt, vagy rendetlenként bekerülnek a lustrakönyvbe. Ha szabálysértőknek találtattak, ami jelentette, hogy beszélgettek a szomszédjukkal a szilencium, vagyis a tanulás, a leckekészítés idején vagy étkezés alatt a konviktusban. Ugyancsak rendetlennek minősült az a gyermek, akiről a lustrán kiderült, hogy nem mosta meg kezét, lábát, arcát - utóbbit különös figyelemmel a fülre - lefekvés előtt elég gondosan. Netán a cipője, bakancsa sarkán vagy szélén sárfoltocskát vagy por nyomát fedezte fel a szabályosnál szigorúbb vizsgálat, amelyhez volt úgy, hogy elemlámpát is használt a tisztasági kontroll. S minderről szólva, vegyük számba, hogy a cipővikszolással, a tetőtől talpig mosakodással, fogmosással el kellett készülni fél óra alatt, a késő esti szilencium végét és a lefekvést jelző csengetés között. Mégpedig úgy, hogy zsúfolt mosdóban a sorodra várva a hideg vizes csap előtt, majd a hátrább állóktól siettetve, lökdösve, csoda, hogy el nem dőltél, míg fél lábbal a kagylóban próbáltál talpon maradni. Mire pontosan kilenc órakor végigrázták a csengőt a folyosókon, mindenkinek a takaró alatt kellett lennie.
A lustra, lett légyen a délutáni szilenciumot megelőző vagy az esti lefekvés utáni, a következő forgatókönyv szerint zajlott le: a felügyelő tanár nyomában belépő apparitor és osztálytársa, a szobafőnök köszöntik egymást: ,,Jó estét kívánok. Jelen és rendben vannak mindnyájan?? Mire a rendszerint igenlő válasz következett: ,,Jelen és rendben vagyunk mindnyájan.? Hacsak nem volt szó valamilyen okból eltávozottakról vagy a betegszobában beutaltakról. Vagy - s itt szorult össze a január gyomra - ha valaki a megelőző, belső ellenőrzésen nem akadt fenn a szabálybetartás és tisztálkodásvizsgálat sûrû szitáján. Mert ebben az esetben jött a bediktálás, ki hiányzik, ki beteg, ki rendetlen. Ha a lustrát tartók elfogadták a szobafőnöki helyzetjelentést, jó estét vagy jó éjszakát kívántak, és kimentek a szobából. Ha azonban beléjük bújt a kétkedés ördöge, vagy éppen olyan kedvükben voltak, ,,Kezet, lábat, cipőt!? rendelkezett - gondolom, a felügyelő tanár sugalmazására - az apparitor. Mire az aprónép - a harmadikosokra és a majdnem felsős negyedikesekre nem vonatkozott az utasítás - felpattant az ágyból, bal kezében fogta, mutatta a cipőt, jobb kezét pedig tenyérrel lefelé nyújtotta: az ujjak közötti részek és a körömaljak is jól láthatók legyenek. Bal lábán állott, a jobbat kirakta a vaságy szélére, hogy lássa a vizsgálódó, talál-e benne kivetnivalót.
Másnap az egy hétre kijelölt apparitorok a két ételfogás közt felolvasták a lustrakönyvet. Ebéd után a tanári folyosón végbement a kihallgatás. Zsinóregyenes sorban álltak a szolgálatot átadó és átvevő csengetők - rendszerint ötödikesek -, akik rézcsengőjükkel jelezték reggel hétkor az ébresztőt, este kilenckor a takarodót, napközben a szilenciumok kezdetét és az étkezések idejét. ?ket követték az előző napi hiányzók, hogy igazolják távollétüket.
S legvégül a rendetlenek népes hada. Akiknek a kihallgatást vezető tanár kiszabta ott helyben és menten végre is hajtotta a büntetést: egy, két, nagyobb vétség esetén három fenekest. A fenyítés másik fajtája kevésbé számított fájdalmasnak, mégsem választotta volna senki, ha rajta múlik: eltiltás a csütörtök, illetve vasárnap délutáni kimenőtől a városba. Két fokozat volt itt is. Az egyik engedélyezte a lemenetelt az udvarra, a másik olvasgatást, gombfocizást, unalmat jelentett egész délutánra: szobafogságot.
A kommunitáshoz való tartozást, vagyis tradíciók, bevett szokások, jók és rosszak elfogadását, azok követését egyesek mindig könnyebben vállalják, mint mások. A kollégiumi bentlakásban sem volt másképp. A hagyományos rendszabály, a nemzedékről nemzedékre öröklődő viselkedési normák, beleértve a most említett előjogot, a nagyobb osztálytársak uralmát a kisebbek fölött, nem jelentett azonos terhet, egyforma próbát minden bentlakó diáknak. Aszerint reagáltunk a gyorsan elsajátított életmódra, a pár nap alatt megismert szokásra, hogy milyen környezetből jöttünk, milyen volt az otthoni életünk, voltak-e testvéreink, ,,anyásak? voltunk-e, ami a kollégiumi szóhasználat szerint elkényeztetettet jelentett, vagy önállóbb természetûek vagyunk. És még egy fontos adalék, mennyi idő múlva alakult ki bennünk a meggyőződés, miként takargatott be a remény: sebaj, megnövünk, felsősök leszünk magunk is, apparitorok, szobafőnökök, asztalfőnökök az étkezdében. Bennünket is magázni fognak tanáraink. És persze a kisebbek. Szegény ember az, ki ígérni sem tud. Nos, a mi valóságunk igencsak gazdag volt. Sokat ígért nekünk, és be is tartotta ígéretét. Ama marsallbot nem hiába böködte táskánkban az oldalunkat. Teltek a hónapok, évek, szaporodtak előbb az ezüst-, majd az aranyzsinórok egyensapkánkon. A folyosói szolgálatot, a vigilséget felváltotta a csengetői titulus s a vele járó rangosabb kötelezettség. Aztán következett az áhított apparitorság és a szobafőnöki megbízatás. Hej, ha életemben minden vágyam ilyen kiszámíthatóan bevált volna!
Nem lehettem felvágós, ellenszenves nagydiák, amit alátámasztok két ténnyel. Mindkettő nyolcadikos koromból, amikor matura előtt állva, mindenhatónak képzelte magát minden valamirevaló mikós.
Ezerkilencszáznegyvenhét őszén, iskolakezdéskor Harkó József tanár úr, az internátus nagy tekintélyû elnöke úgy döntött, hogy engem bíz meg a második emeleti hálók legnagyobbikának a szobafőnöki teendőivel. És újdonságként abba a szobába csak elsősöket oszt be. ,,Úgyis tanárnak készülsz - közölte elhatározását; a tegezést az indokolta, hogy feleségével, Babus nénivel, mivel apám odaveszett a hadifogságban, amelyet Harkó József is megjárt, fogadott fiuknak tekintettek -, nevelj a kicsikből jó diákokat, szoktasd őket rendre és mikós becsületre.? Így lettem negyvenkét elsős fiú oktatója, oltalmazója, olykor büntetője. Olybá tûnik, kölcsönösen nem maradtunk rossz emlékkel az egy internátusi szobában töltött napokról. Ezt érzem ki, ha néha-néha összetalálkozom volt ,,beosztottjaimmal?. Meglett korú férfiak, előfordulhat, hogy a nosztalgia beszél belőlük, amikor mondogatják: javukra vált első bentlakási évük; még a fenekelés is, teszik hozzá mintegy feloldozásként, ha netán volt szobafőnökük megbánással gondolna vissza valamikori nevelési módszerére.
Mint nemrég megtudtam, tanúja némely viselt dolgaimnak, szerencsémre a vállalhatóknak, Pro Urbe-díjas szentgyörgyi polgártársam, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója, Háromszék népi kultúrájának és históriájának alighanem legteljesebb ismerője, aki ezt írta dedikációnak A Mikóból indultak? címû, tavaly megjelent kollégiumtörténeti könyvébe: ,,Kispiricsi faluvégen? Az 1948-as centenáriumi évben egy mikós nagydiák tanárhelyettesítőként tanította az 56-os létszámú III. A osztálynak, úgy hívták: Domokos Géza. Tiszteletteljes szeretettel egy akkori mikós kisdiák: Kónya Ádám.?
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2003-05-17: Archívum 2003–2007 - :

Kultúra: Szín a palettán

2003-05-17: Archívum 2003–2007 - :

Irodalom: Futóhomok