Vargabetûs időkRiport: Andráskötések 4.

2003. május 21., szerda, Archívum 2003–2007

Mint a vándorszínészek
1962-ben Szigeti András, akárcsak sok falusfele, új kereset után nézett. A kollektivizálással az államosítás utáni átmeneti korszak lezárulni látszott.
- Beszélgettem Krájter István falumbelivel, aki már azelőtt állami munkán vót, s azt mondta: ,,Gyere, mert itt meg lehet élni.? Így osztán béállottam Brassóban az új állomást építeni. Előre mint segédmunkás. Sokan, rengetegen vótunk. A csoportunkban pedig a négy Krájter testvér, más falumbeliek, csíkiak, dánfalviak - valami harmincan. Ott laktunk Brassóban, de minden szombaton mentünk haza. Saját költségünkön. Hát nincs messze. Akkor egy év múlva a csoport úgy, ahogy vót, felkerült Kézdivásárhely mellé, Csernátonban valami estállókat építettünk a kollektívnek. Craiovában dolgozott Várza Imre, s eljött haza szabadságra. ,,Jó lehetőség van - azt mondja -, jó fizetés. Gyertek el!? Brassóban és Kézdin tudtunk keresni úgy ezerötszáz-ezerhatszáz lejt, ott pedig kettőezren fejjel. Nagy pénz vót ez akkor.
- Várza vót a nagyobb. Krájter dolgozott, mint más. Csoportfelelős abból lesz, akinek a feje bírja, aki ismeri a tervrajzokat. A munka csinálja az embert. Addig nehéz, amíg a rajzot megtanulja. Akkor már abból tud dolgozni. S ki tudja adni az embereknek a munkát. Hogy soruk jobban ment-e? Hát kapták, ugye, a csoportpénzt. Akkorjában olyan százötven-kétszáz lej vót. Aztán ő nem dolgozott úgy, mint más, hanem átvizsgálta, melyik mit végzett. Az első is az vót, mint az utolsó. Közben még nekiállott, segített ott valamelyiknek, de Craiovában százon fejjel vótunk egy csoportban, hát az egyebek lefoglalták. De nem jól mondom, mert a termót, a hőerőmûvet nem Craiovában, hanem I?alni?án építettük. Ott három hónapig laktam a család nélkül. Már megvót a nagyobb leányom. S akkor adtak egy szobát, s elvittem az asszont es oda. A barakk benn vót a telepen. Egy bejáraton vót hat család. Konyha? Téglakályhát raktak a szobában, azon főzött az asszon. Az üzletek benn vótak a sántéron (építőtelep). Szombatonként szoktunk kimenni Craiovába, olyan tizenvalahány kilométerre. S vasárnaponként sétáltunk a parkban. Egy-egy pohár bort megittunk, egy kis flékent megettünk. Így szórakoztunk. Más menet nem vót, hogy. Ott vót a húgom a férjével s még vagy két csíki család. Több kisgyermek, azok ott játszodgattak. A románokkal es nagyon jól jöttünk ki, a nők együtt társalogtak, minden.
- Már állhattam vóna kőmûvesnek vagy vasasnak (vasbetonszerelő), de nem szerettem. Valahogy a kalán esett ki a kezemből. A fészit megszoktam vót, avval jobban tudtam dolgozni. Mai napig es azt szeretem.
- Nehezebb vót a munka, nem vót annyi gépezet, mint most. Most ha emelni kell, hát feszíti ki az ember az ablak közi a kicsi darut, egy csigát kiköt s megy. Akkor mindent kézzel hajtottunk. Ha gödröt kellett ásni, jöttek a napszámosok lapáttal, földvágó csákánnyal. Nyüzsögtek az emberek, kevés vót a gép. Az állások es mások vótak. Felállítottuk a négy lábot egyszer s andráskötéseztük, hogy megálljon. Akkor egy másik fát elvágtunk a fûrésszel kétméteres darabokra, s azokat a lábhoz vaskapcsokkal hezzaerősítettük, s egyet a tetejikre keresztültettünk. Akkor megint a kétmétereseket egymás tetejire, s amikor már csak egy olyan két méter vót a felső végéig, egy fát felhúztunk s esszekapcsoltuk. Osztán megint andráskötéseztünk. Így tódtuk egymás végibe az állást az épületek mellé. Hogy tudjanak dolgozni, akik utánunk következnek: a vasasok, a betonisták, a szerelők. Ott Craiovában kezdtem a nehezebb ácsságot.
A feleség: - Ott tanultad meg a rajzot.
- Ott kezdtem a rajzot figyelni. Amikor a csoportvezető s a kisegítői nézték, akkor örökké mentem oda, s figyeltem. S kérdeztem: ,,Ez mit jelent? Ez a jegy? Az miféle?? A mesterséget el kell lopni!? Önkéntesen érdeklődtem, mert már tudtam, más kiút nincsen. Így osztán mán a helyzet reavitt, s a kategória (szakképzettségnek megfelelő besorolás, fizetési osztály) es, hogy emelkedjék. Várza falumbeli vót, s komám, ő magyarázta. ? es csak úgy. ? es lopta. Örökli így mindenki. Tőlünk es ellopják, s mü es loptuk.
- A szakképesítést még Brassóban szereztem meg. Ott a mester s a mérnök a helyszínen vizsgáztattak. Megnézték, melyik mit csinál, hogy dolgozik. S akkor ott adtak kategóriát, mindjárt a kettest. Hogyhogy mit? Hát nekiállítottak, csináljak meg egy gerendát. Ki kellett a rajzból írni a kofrágot, s meg kellett csinálni deszkából.
Craiovában mán komisszió vót, bent es kellett vizsgázni. Megkaptam a hármas kategóriát, s rea vagy öt hónapra a négyest. Hát elétették a rajzot, s megkérdezték, mit jelent. Ki kellett venni belőle, hogy hány négyzetméter kofrág (zsaluzat) van benne. Hány köbméter beton, s abból ki kellett számítani, mennyi anyag, mennyi deszka kell annak a területnek, ami a rajzban vót? Még mit: kérdezték, hogy honnan indul el egy ács. A topometrista megadja az axát (tengely) és kota zérót (viszonyítási pont). A kota zéró azt jelenti, hogy mínusz és plusz. ?k azt kiszámítják a tenger szintje után, s reateszik egy olyan tárgyra vagy oszlopra, ami nem mozog. Úgy a földtől egy méterre szokták. S ha a rajzban az áll, hogy mínusz hat méterre kezdődik az épületnek az alja, akkor tudjuk, hogy onnan hat métert kell lemenni? Aztán az axák: ő az aparáttal (mérőmûszer) megcsinál egy vinklit, az épület sarkát, ami bejön kilencven fokba. Cövekek vannak beleütve a négy sarkába, én keresztülhúzok egy drótot, s onnan mán tudok tájékozódni, tudom, hova jön ez a fal, hova a másik, az ablakok, mindenféle. Né, ettől az axától három méter hatvanra van az a közfal, függővel veszem fel, s jegyzem meg. Úgyhogy nekünk ezek a jegyek a legfontosabbak: a kota zéró és az axák, mert ha ezek nincsenek meg, elvihessük az épületet ide vagy oda. Levizsgáztam, megkaptam a négyest, nőtt a fizetésem. Minden kategória között olyan százlejes köz vót? Jó főnökök vótak, szerették a munkásembert. S ha látták, hogy az ember halad, a fizetést es úgy adták, munka után. Néha még segíteni es tudtak egy kis mellékpénzzel. ?64 februárjában olyan hideg vót, hogy az embernek az orra ragadt essze. Nem sokat lehetett csinálni - méges kijöttünk valahogy?
A feleség: - Mondás es van nálunkfelé, hogy a székely ember sose pénzkeresetre megy, hanem a munkát keresi.
- Ki vót a legjobb csoportvezetőm? A mái napig es Várza. ? valahogy ki tudta adni a munkát százhúsz embernek es. És erélyes vót. Még a mérnökökkel es, és azt mondta a főmérnöknek: még vegye a rajzot a kezibe. Mert nem úgy akarta, ahogy ő. ? biztos vót, százas vót magában! ? az eszivel nem szabadott hogy tévedjen. Olyan munkálatokat csinált, hogy azt akárki megnézhette. Komám vót. Osztán milyen jó borokat lehetett ott kapni. Pótoltunk essze, megvettünk egy-egy korsó bort, osztán esténként, mikor a munkából hazementünk, esszeültünk barátok, családok? S vasárnap, ha nem dolgoztunk, akkor es csak ez. Nem lehetett ott egy moziba vagy színházba menni, mert künn vótunk.
A feleség: - De vót! Jöttek majdnem minden vasárnap ilyen koncerttel ki a sántérra. Oda szoktunk járni. S ők a vendéglőbe.
- Otthon huszonegyeztünk, jobb heteztünk, egyik kártyázott, másik malmozott. Vagy gyûltünk essze a legényhálókban (férfiszállás), s ott.
A feleség: - Nem unatkoztam én! Mert nem egyedül vótam. Szóval ők délben mindig hazajártak ebédelni, addig tehát el vótam foglalva főzéssel, vásárlással meg a hároméves kislányommal. Ebéd után szabadok vótunk, összeültünk, kézimunkáltunk.
- Hogyan gondoltuk el a jövőt? Tudja a fene, mit is gondoltunk. Hazamenni nem akartunk még. Közben kellett kérjek egy írást, hogy a kollektívnek nincs szüksége reánk. Megadták. A fizetésből? Lehetett félretenni.
- Érdemes vót. Akkor úgy vettük, ugye, hogy az csak olyan szezonmunka. Csak úgy mentünk el? Mikor áthelyezték az egyik mérnököt Bukarestbe a groz?ve?ti-i termóhoz (hőerőmû), azt mondtuk - mert hívott -: megyünk vele, legyünk közelebb. Egy hûtőtornyot és egy turbinát kellett csinálni. Azonnal adtak lakást a Balta Albában. (Bukarest egy lakótelepe.) Három családnak egy háromszobás blokklakást. Hat hónap után ugyancsak avval a mérnökkel mentünk tovább Borze?ti-re (moldvai település). Jó ember vót ez a Roman? Victor vagy Silviu?? A másik nevit nem tudom. Nagyon fogott a munkás mellett. Kiharcolta a pénzt. Persze, hogy tőle es függött. Mert vannak, ugye, normatorok, s mikor adják essze, számolják, ha nem áll az ember ügyesen mellette, hát? nem es emlékszem, mennyi vót akkor a norma.
A feleség: - Határidő vót, nem blokkon dolgoztatok. Ki vót adva, hogy egy turbinát ekkorra el kell végezni, s ennek ennyi az ára - abba benne vót, ugye, az ácsé, benne a betonistáé és a vasasé - s akkor kivonták belőle, amennyi vót az ácsok részire, s aszerint fizettek. Egy négyzetméter kofrágnak az ára talán négy vagy öt lej vót.
- A feleségem, ugye, terhes vót a második leánkával. Autókat adtak, az egész hóbeleváncot felraktuk, s mentünk még közelebb: Borze?ti-re. De nem vittünk mü bútort magunkkal sehova. Most vettünk csak. Örökké a sántéron csináltunk. Lemezből asztalokat, szekrényt, mindent. S hagytuk ott.
A feleség: - Mint a sátoros?
- Mint a vándorszínészek! Ugye, asszon?
Szabad az alku
- Átmentünk Borze?ti-re. Első éjjel Várzáéknál aludtunk a földön. Persze, meg vót beszélve, hogy ott megint találkozunk. ? Craiováról jött, mü vagy húszan Bukarestből, s újra egy kalap alá került a banda, vótunk úgy nyócvanan. Éjjel 12-kor érkeztünk, másnap adtak lakást, vettünk ki vaságyat, ágynemût, mindenki költözött, kezdtük a bútorozást. Ott legkevesebb négy-ötezer ember lakott a telepen, a városon küjjel.
A feleség: - Nem szakadt az én ágynemûm, amit férjhez vittem, még mindig megvan. Kétszobás kis apartamentecskék vótak, a két lakásnak vót egy közös mosdója. Egyikben laktunk mi, a másikban a húgáék.
- December vót, adtak pufajkát es. De nem kellett. Nem lehet benne dolgozni, olyan, mint a paplany. Vastag. S nekünk, ugye, karból kell dolgozni. Amelyik abba jár, az ujját vágja le, hogy csak a hátát melegítse. Szvetteresen szegelni sokkal könnyebb. Na, ott négy évet maradtunk, ?64 decemberétől ?68 júliusáig. Csak hőerőmûvet építettünk ott es, hûtőtornyokat. A feleségem terhes vót a középső leánkával, s hazament szülni.
A feleség: - Mindig hazamentem Gelencére.
- Egyedül éltem, így osztán mindig szombatonként jártam haza, két hétbe, egy hétbe. Közelebb vót, busszal mentem. Két óra a hetven kilométer. Csak tíz kilométerrel távolabb, mint Brassó. Én és a sógorom békerültünk a mûhelybe, cirkuláltunk, szabtuk a deszkát.
A feleség: - A moziterem mellett laktunk, s minden héten alig vártuk, hogy új filmet hozzanak, s amelyik jó vót, háromszor is megnéztük. Három hónapos vót a kislány, amikor odaköltöztem én is, s mire hazakerültünk, négyéves lett. Ott tanult meg mind a kettő románul. Hát délenként a férjek nem jöttek haza, hogy addig is pihenjenek, bévittük nekik az ételt az építőtelepre. Ott kipakoltunk, ugye, ott ültünk velük, amíg ettek, meg nagyokat kacagtunk. Mire hazaértünk, három óra vót. Akkor kézimunkáltunk, valamivel mindig foglalkoztam.
- Akkor egyedül laktam egy évet One?ti-en. Akkor lebetegedtem vót. Csináltunk egy hidat, s ugye, ott vízben kellett járkálni, ott kellett kiásni az alapot. Megfáztam, s tüdőgyulladást kaptam. Úgyhogy betegen hajtottam haza a motorkerékpárral. Negyvenfokos lázzal? Úgyhogy mire hazérkeztem, mán nem bírtam a motort felállítani a lábára.
A feleség: - Megérkezett, kürtölt a kapunál, én kinyitottam. Hát annyira rosszul nézett ki! Tiszta fekete vót az arca. Megijedtem.
- Azonnal szaladt az orvoshoz. Előre két hetet adott, aztán 45 napot. De amit a kézdivásárhelyi adott, azt az one?ti-i nem fogadta el.
A feleség: - Jogoson. Mert miért nem ment ott orvoshoz. Az üzemorvoshoz kellett vóna hogy menjen, adjon az igazolást.
- Megharagudtam, otthagytam munkakönyvet, mindent, s eljöttem Brassóba. De nem veszítettem el a régiséget (szolgálati folytonosság), mert később kivettem a könyvet. Lettem aztán sodronygépész otthon. Elküdtek hat hónapra Buz?uba, hogy kitanuljam azt a mesterséget. Jó vót, mert kaptuk a teljes fizetést. Otthon osztán kezeltem a gépet a kötélpályán. A gép künn állt a tetőn. Ott es egy telefon, s benn es egy, a pálya véginél. A gömbfákot eresztettük kötélen. A karucsort (kocsi) én motorral le tudtam fékezni vagy fel tudtam szabadítani. De az olyan gép vót, hogy szánon ment. Köttük ki a fához, s húzattuk ki akárhová. Olyan hegyekbe meg patakokon húzattuk, ahol gyalogember alig tudott menni. Nekem kiadták, hogy ennyi fát kell betermelni, például hatszáz köbméter bikkfarönköt vagy ezer köbméter fenyőt. A druzsbások döntötték s vágták. Négyméteresre vagy hatra, ahogy kérte a rendelés. De én ötven méterről béhúzattam a pályára, ha kellett. Vót a drótkötél s a húzó-vonó kötél. A brigád gépészből, druzsbásból, utánadókból, kötözőkből és leoldókból állt. A kocsi pedig úgy ment, mint az ülü, kereken, én eresztettem s húzattam. Sokszor kiszökött, s akkor elé kellett menjek derékcsinturával (biztonsági öv), mint a holló a fák tetejin, hogy kibontsam. Ott csüngtem negyven-ötven méter magasságban, ahogy a kötél ki vót feszítve az élőfák közé. Az utolsó kocsival érkeztünk mü es: mint a madarak, mikor a hajót megszállják, úgy ültünk a rönkökön, s jöttünk le a havasról.
B. Kovács András
(folytatjuk)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép