Andráskötések 5.Riport: Vargabetûs idők

2003. május 27., kedd, Archívum 2003–2007

Kell az ács Bukarestben
- ?76-ban öt mérnök érkezett a faluba - folytatta élete történetét a gelencei Szigeti Kocsis András. - Kellenének valami ácsok Bukarestbe. ?k valahonnan kiszedték az iratokból, hol laknak azok az ácsok, akikkel ők dolgoztak Craiován meg Borze?ti-en. Mert egy nagyon-nagyon jó csoport vótunk mü vagy nyolcvanan-kilencvenen, mentünk, mint az óra, kereken. Azt mondotta nekem St?nciulescu - régi ismerősöm vót -: ,,Gyere, s mindenkinek mindent adunk: lakást, buletint (azaz fővárosi személyazonossági igazolványt), s mehet külföldre, ha akar.?
A korabeli viszonyok ismerői előtt nem titok, ez volt a legfejedelmibb ajánlat, ami létezett, a főváros ún. zárt városként, bár sok ingázót vonzott, letelepedés dolgában csak kivételezett személyeknek nyílt meg (kérdés, persze, mennyire vonzotta a székelyeket), a külföldi munkavállalás lehetősége pedig a legnagyobb keresetet jelentette. Ennél többel nem is kecsegtethették volna a gelencei ácsokat. Az ígéret jórészt szép szó maradt, de a felismerés, hogy léteznek kiemelt beruházások, és ott a bérek is nagyobbak, később is jól fogott.
A feleség: Annyira fölbiztatta, hogy jól fizetnek - jól is fizettek kezdetben, ötezer lejen fejjel keresett -, hogy lejöttünk Bukarestbe. Én kiköttem, hogy a gyereket iskolába kell adni. Erre ő megérdeklődte, hogy van-e magyar iskola Bukarestben, adhatom-e őket oda. A nagyobbik lányom iskolában vót Szentgyörgyön, azért maradt otthon, mert nem tudtuk, hogy líceum is van itt. De a másodikat béirattam itt a hatodikba. A férjem, amíg ezt a lakást meg nem kapta, közös szálláson vót.
- Tizenhét emberrel jöttem el a faluból, mind fiatal és ügyes ember, tisztelem és becsülöm az egészet. Vót házas, vót nőtlen. Mind szakképzettek. Ha nem ács vót, akkor asztalos vót. De ha kellett, a földvágó csákánt vagy a lapátot épp úgy a kezébe vette. Mikor megérkeztünk, s meglátták a bandámat - hát én se vótam még üdős -, azt mondták: ,,Ez igen!? A direktornak a szeme ragyogott. Jó, de mi történt: mü legénybarakkot rögtön kaptunk, de avval a feltétellel jöttünk: valami jármû az embereket egyszer egy hónapban hazaviszi, hogy a családot látogassák, váltsanak ruhát, nem tudom, miféle. Én legelőször nem tudtam menni, mert abban az üdőben nekem rendeztek egy kocsit, hogy a családot hozzam le. Hát mondtam. ,,Né, megadták a lakást, nem tudok veletek menni, dolgom van itt. Menjetek, s jöjjetek vissza.? Vissza es jöttek. Mikor megérkeztek, nekiálltunk dolgozni. A Drumul Taberei-en (bukaresti lakótelep) a 18-as és 17-es blokkot csináltuk. Másodszor es hazamentek a fiúk. Akkor előleget kaptunk: hát abból lehúzták mind a két út árát. Ezért osztán, mikor harmadszor kocsit adtak, harmadszor a fiúk nem jöttek vissza. Otthon es építkezések folytak, akkor már ott jobb vót. Mikor észrevették, nekem ideadtak két kulcsot, hogy tartsam meg egyiknek vagy a másiknak. Én hordoztam egy hétig, s akkor visszaadtam. Már késő vót.
Lakást tehát végül csak a vállalkozó-toborzó csoportfelelős kapott, a többieknek már akkor kínálták volna fel, mikor azoknak, elegük lévén az ingázásból és szószegésből, háromszéki munkahelyet kerestek maguknak.
- Nekem belékerült a költözés tízezer lejembe, eladtam otthon az állatokat, nyulat, báránt, mindent, a család es itt vót. Maradt még vagy hat emberem, nem tőlünk valók. Simon András, egy másik csoportfelelős kisegített, hogy végezzük el azt a blokképületet. Amikor elvégeztük, azt mondja: ,,Na, ha akar velem jőni, velem jő, s ha nem, békességgel távozzék!? Mondom: ,,Hát mit csináljak? Pár emberem van csak, maradok.? Osztán úgy vele maradtam. Dolgoztunk két évet. Két év után a régi csoportfelelőst kihelyezte a direktor mesternek, az újjal - csak székely - pedig esszeszólalkoztunk. Mert bármi történt - nappal csináltuk a kofrágot, s éjjel öntöttek - , ha elszakadt a drót, mert nem jól kötötték, s megdagadt a beton, vagy nem tudom, mi, minden reggel én vótam az első, akit elővett. Szól, megnézem. Mondom: ,,Aki dolgozott, az nézze meg! Én itt dolgoztam, itt nem dagadt meg.? Jó, eltőtt. Másnap reggel csak: ,,Gyere, Szigeti!? Mert hát így hínak. Megyek, hát esment nem én vótam a hibás. Csak így ment. S osztán egyszer csak kifordult minden. Mondom: ,,Itten nincs, mit csináljak.? Mondom: ,,Melyik jön velem?? ,,Én es? én es??, vagy hatan. Elindultunk ki a B?neasára. (fővárosi lakótelep) Akkor kezdődött meg a hídtól kifelé az új negyed. Vót egy ismerős mérnök, mondom, jőni akarok ide. ,,Hány autót küldjek?? - azt kérdi. ,,Né, hogy állunk - mondom -, esszeszólalkoztunk?? ,,Nem baj!? - azt mondja. Mikor meghallotta ezt egy régi főnököm, hívott magához. Mondom: ,,Megígérkeztem Marcunak, megyek Marcuhoz??
- Miért hívott? Mert ismert minket. S tudta, hogy nekünk a fészink vág. Mi a fészivel a ceruzát meghegyezzük. Ez csak annyit jelent egy ácsnál, hogy akkor ács. S ha a fûrésszel egyenesen megyen - akkor az ács. Azt a szerszámot, ami a mienk, nem tudta bárki átvenni. Megfentem a fûrészt, s amihent valaki a kezébe vette: öt perc múlva nem vág a fûrész! Vagy jobbra, vagy balra megyen. Mert nem nézi, hogy betonos, vagy szeg van benne: veszi s vágja, taszítja s húzza. Csak amikor a füle cseng, mert vasat vág, hagyja abba. Sokszor meg vót mondva: az állam büntet, ha a fûrésszel szeget vágsz. De mindegy! Nekem most is négy fészim van, s öt fûrészem. Saját motorcirkulám!? Hogy érdemes-e erre külön pénzt adni? Hát persze, mert villanyerővel mûködik? Sokféle szerszámja van egy ácsnak: nagy cirkula, kézi cirkula, vinkli, vízmérték? s fej! A legfontosabb a feje az embernek. A fészivel, amikor faragok, például csinálok egy kofrágot, hogy a pad jobbról van vagy balról, mindegy. A kezemmel így es tudok faragni, úgy es. De mán egy vasrudat nem tudok a jobb vállamon vinni tíz métert. A másikon elviszem egy kilométert. Pedig egy helyt eszik, s egy test hordozza, de ez valahogy kényesebb - vagy tudja a fene, hogy lehet ezt elképzelni. Hát a szerszámokról annyit, hogy vigyázni kell, s ha az a gerenda betonos, jobb, ha a fészi fokával ütsz rea, mert másképp élit veszi. Borze?ti-en naponta vagon deszkával dolgoztunk. Naponta! De ott, amikor a padra letettük azt az anyagot, s a vonalzóval és ceruzával lehúztuk - fele vót az enyém s fele az anyagé. Mi azt mondjuk: a ceruzajegynek, amit lehúztál, csak a fele a tiéd. Amikor én azt lefaragom, a másik fele a jegynek ott kell hogy maradjon. A vonal közepén kell haladni. Csináltunk négyméteres pannókat (zsalu) vagy hat-nyolc métereseket - essze kellett tódni, mert úgy követelte az épület -, s a mester azt es megnézte, hogy szegelsz. Én a szeges táskából kivettem egy marok szeget, s a jobb kezemben vót a fészi: egy ácsnak nem szabad hozzányúlnia a bal kezével, hogy a szeget irányítsa. Én reaütöttem kettőt - az a deszkán át kellett hogy menjen. Arra mán a két ujjam elő kellett készítse a marok szegből a másikat, tegyem a helyébe. Mire beleütöttem, a másik ujjam elészerelte a következő szeget? Bármilyet! Ha hatost, ha hetest, ha nyolcast.
- Bukarestben sokfelé dolgoztam. Csináltunk egy aggmenházat Bucure?tii Noiban (lakótelep), akkor a 20-as blokkot a tejgyár mellett, a Militari-ban egy emeletest, onnan békerültünk a Sevastopolba. Megint jött a főnök: ,,Gyere, blokkot kell csinálni a Bujoreni-ben.? Onnan osztán kijöttünk a Hotel Bulevardhoz. Ott szakadt vót le a hüvelykujjam. Lecsípte a lift. Megvan, né, de hiányzik belőle a csont. Dolgoztam még a Dristorban, B?neasán, esmént a Militari-ban, most pedig az új központot építjük (a beszélgetés ideje: 1986). Itt a csoportnak egy nagyon-nagyon szép munkája van. Az én elgondolásom szerint többéves munka. Találkoztam egyik nap a mérnökömmel, s azt mondja: ha a föld fenekiből es, de legalább negyven ácsot hozzak. Hát én azt mondtam: ,,Nem tudok fészivel ácsot faragni, hozzanak maguk, s ígérjenek pénzt nekik. Én heába mondom, hogy hétezer vagy hatezer-ötszáz lejt keresek, nem hiszik el! Hozzák maguk, s én elvállalom. Ha százat hoznak, százat vállalok!?
A duvadás
- Ha a kofrágot nem kötötték meg rendesen, a beton megdagadt. Azért épp büntetést nem kell fizetni, de elég büntetés az, ha a kalapáccsal s vésővel le kell törni. Az istennek nagyobb verése nincs, mint azt a kemény betont letörni. De más es megesik. Például egyszer az aggmenháznál vót egy fiatal mester. Megcsináltuk egy öt méter hosszú és harmincöt centis fal kofrágját. De az úgy állott, hogy meg kellett támogatni. Ilyen ötcentis fosznideszkákkal, facölöpökkel, vasakkal megtámogattuk. Belejött öt csifa beton. A csifa az a betonos kocsi, ami úgy forgatja, miközben megy vagy áll. Jó. Hát hiányzott még egy olyan huszonöt centi, mikor hallottam, hogy alul valami pattan. Mondom a mesternek: ,,Többet semmit!? Azt mondja. ,,Nea Andrei, még egy kicsikét.? Mondom: ,,Semmit!? Még egyet fordít a csifa - kész! Szerte van szakadva minden. Ha hallgat rám, nem történik semmi. Negyvencentis pannók vótak bérakva. Az meg vót támogatva, ahogy kellett. Ha bombát dobott vóna belé, az se kellett vóna elszakassza. Vót egy ötven centi széles és két méter ötven centi magas pannó. Annak a teteje kitódva. Alul valahogy a rámája neki egy kicsit gyengébb vót. Jó. Azt mondja a sofőr: no, még egyet ereszt belé. Mondom: ,,Ha még egyet fordít a csifán, vége lesz, s maga csinálja meg. Én nem!? Egy jó barátommal vótunk, este vót mán, sötét. Mikor egyet fordít a kocsival, puff! Alul egy olyan negyven centire azt a pannót elszakasztotta, az öt csifa beton azon a falás lyukon mind ki! Üresen maradt minden. Na, mondom: ,,Miklós, gyere menjünk haza.? Osztán szerencséje vót. Vagy húsz mozaikos kiszedte onnat, s addig kért, hogy ne hagyjuk ott, hogy én azt a pannót visszatettem, leszegeltem, megtámogattam. Reggelig osztán vödörrel visszamerték azt a betont. Kézről kézre adogatták egymásnak fel? szép reggelig dolgozának véle. Csak egy szóért. Ha szót fogad, nem lett volna semmi baj. Egy óra múlva mán lehetett vóna lapáttal bédobni, de hát így könnyebb vót, mert direkt ment belé, ugye.
Az ácsmesterség változásai
- Nagy a különbség. Mi kellett menjünk örökké elöl, mi kellett állásokat csináljunk a vasasnak, kőmûvesnek, mindenfélének. Most annyiból könnyebb, hogy ilyen vasállások vannak. Egybe hányják essze, s megvan. Azt se tudjuk, mik vagyunk. Köbméterre csak az alapot öntik, alig dolgozunk kofrágmunkával. Hanem jönnek készen ezek a betonlemezek (panelok), ezeket állítjuk essze, csavarjuk essze, s abba öntik a betont. Mi inkább szerelünk. Megvan a fészink, de ez inkább lakatosmunka. Csak az sajnos, hogy jő a gyárból, de nem mindig talál. Annyit kárinkodtam valamelyik nap es, hogy éppen le nem léptem a blokkról. Például én egy első elemet kell hogy bészereljek, s abba ő bé kell hogy öntsön egy csavart. Amivel én az alsó elemre fogom rea. Hát nincs! Nem tették bele, vagy véletlenül a daru megütte s kiment. Nagyon veszélyes, erősen veszélyes? Fából már csak az apróságot végezzük, az ablakok, ajtók üregét amivel öntjük, a sarkokat. De nekem itt 470 000 lejes leltárom van. Ott a vállalat cirkulája, köszörûgép, minden. Hat emberem, négy darum, s egy másik daru, amelyik a mûhelyből szolgálja ki a csoportot. A kofrág is vasból van. Két méter hatvancentis montantokra (vasváz, ráma) tesszük rea az egy méterszer egy méter húszas vaspannókat, de nekem azt nem szabad újra használni, mikor a betont leöntik. Hanem olyan géppel, amivel mozaikot pucolnak, vadonatfehérre tisztítjuk elébb a pléhet. Úgyhogy nagy munka, szép munka. Romániában ilyen még nem vót. S akkor van nekem saját cirkulám. Japán. Nincs az egész öt kiló. Lehet falat csiszolni vele, reatenni kefét, cirkulalapot, smirgelt (smirgli), követ. Olyan, mint egy aranyóra. Senkinek se szabad, hogy azt a kezibe vegye, csak nekem. A fészi? Törjük essze. Addig ütjük a vasékeket vele?
B. Kovács András
(folytatjuk)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2003-05-27: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás