- hangok az ?rkőről Sepsiszentgyörgyön - de nemcsak ott - kényes társadalmi kérdés, hogy a nehéz körülmények közt élő romák többségének nincs munkahelye. Helyzetükre megoldást találni némiképp hasonlatos a fából vaskarikát paradoxonához, ugyanis nincs mesterségük, mert nem tudnak írni, olvasni; de mivel analfabéták, segédmunkásnak sem alkalmazzák őket. Ördögi kör. Csak kevesen módosabbak, a sokukat éltető magyarországi munkalehetőség pedig egyre kevesebb. Az érvénysüléshez a gyermekeknek iskolára, a felnőtteknek helyben kenyérkereseti lehetőségre van szükségük, de utóbbi biztosítása mégis nehéz. A romák nagy része hat-tíz fős családokban él, jövedelemforrásuk a pár százezer lejes szociális segély (,,szocsiálpénz?). Emellett ,,vasaznak?, vagyis ócskavasat gyûjtenek a városban, s eladják, kukáznak, összeszedik a szemétből az élelemmaradékot, rongyot, papírt. Szentgyörgy utcáin gyakori látvány, amint a gebe húzta szekér megáll a tömbházak közti konténernél, leugrik a purdé, de gyakran még az öregebbje is, s belekotor a hulladékba; némelyikük úgy keresgél, hogy hasával a peremre támaszkodva belegörnyed a kukába, távolabbról nem is látszik más, csak két kalimpáló láb. A test pedig ég és szemét között lebeg, mint ruhaszárító madzagon a kopott ing.
Kukából esznek
Nagy a tolongás a Vesztőhely melletti Közösségi Házban: munkaerőbörze van, s mintegy százötven őrkői roma érdeklődik munkahely után, néhányan meghallgatják a beszédeket, egy-kettő már ott elmondja búját-baját, majd legtöbben fel s alá mennek a lépcsőkön, a bátrabbak kérdezősködnek, próbálkoznak, mások csak lézengenek. Szokatlan, új ez a találkozás a hivatalnokokkal, nem úgy, mint a krónikus munkanélküliség. A mintegy ezer lélekszámú ,,negyedben? csak kevésnek van állása, azok rendszerint utcaseprők.
A szófukarság távolról sem jellemző az őrkőiekre: ráérősen beszélnek, állandóan közbeszólnak, gesztikulálva magyaráznak. Néhányuk kitûzőt visel, képviselőnek nevezik magukat, kiderül, valójában utcafelelősök. Egyikük, Dima Ferenc panaszolja, segédmunkásként, rakodóként sem alkalmazzák őket, mert legkevesebb nyolcosztályos végzettséget kérnek, miközben a cigányok többsége még írni-olvasni sem tud.
- Kicsit nehéz az élet, idáig volt, ahogy volt, a Csausz-időben dolgoztunk, mindenki megkereste a kenyerét, szakképzetlenként is volt lehetőség - mondja halk keserûséggel, s kétli, hogy a cégeknek ne lenne szüksége szakképzetlen munkaerőre. Úgy véli, éreztetik a cigányokkal, hogy le vannak nézve, ,,elnézés nem volt sehol sem, s még ez idáig sincs?. Pedig a pénzét az embernek meg kell keresnie, s annak, akinek nagy a családja, hét-nyolc gyermekkel, sőt, kilenc-tízzel az őrkői lakásokban - többségük inkább putri, olykor két-három család is lakik egy fedél alatt -, különösen nehéz.
Rekedtes hangon közbeszól egy idősebb, tisztes borostájú, kalapos férfi, Mocsel Dima András: ők bizony akarnának dolgozni, de megkülönböztetik a cigányokat, ,,van, aki lenézi, s van, aki felemeli őket?. ? húsz évet dolgozott az autóvillamossági gyárban, sepregetett, vécét pucolt, elárulja, mert a munkahely nem szégyen. - A parkban is, ahol van a véce, oda is nem egy férfi kéne? Férfi kéne, nem egy nő! - kérdez, s válaszol is egyben. - Sőt - teszi hozzá - a magyarokat ki lehetne tenni a ,,szemetesládától?, hogy ne hordják a szemetet, s tegyenek helyettük cigányokat, mert ,,nekik nincs iskolájuk?. Különben vállalnának ők akármit, de csak a téglavetéshez értenek - ,,akkortájban tudja, hogy volt, elmentünk téglavetni, a mü apánk is ezt csinálta gyermekkorától? -, a korosabbak pedig már nem tudnak mást megtanulni. A gyermekre talán más jövő vár, mert ők járnak iskolába, de a nagy kérdés az, hogy van-e, miben beülni a padba?
- Ebből a szocsiálpénzből kenyeret vegyen-e egy nő, vagy gyermekének cipőt vagy nadrágocskát, esetleg ingecskét? - töpreng hangosan Mocsel Dima András. Megjegyzi, hogy az elmúlt hónapban meg kellett volna kapniuk a segélyt, de nem kapták meg. - Mikor kellett volna együnk - folytatja -, nem volt, amit együnk. Ültünk étlen, s mentünk a szemétre, a kukákhoz, papírkát s eztet-aztat szedtünk, s ahol élelmet olyant kaptak, felvették a cigányok, megtörölték s megették, mert a családot nem tudták étlen hagyni.
- Iskola igen, ha van hozzá ruházat, cipő nélkül, ruha nélkül nem tudjuk a kicsiket küldeni - veti közbe Kozák Piroska, öt gyermek anyja, hat unoka nagyanyja. Férje dolgozott, de lebénult. Náluk sem irigylésre méltó a helyzet: ,,nem mehetünk lopni, mert bézárnak, csakis a kukába kell menjünk?. De szívesen elvenné a lapátot, s a kukába behányná a szemetet, mintsem otthon üljön, s gyermekei étlenségét nézze.
Egy fiatal roma lendületesen ecseteli, nem igaz, hogy a cigányok nem akarnak dolgozni, csak erre nem adnak lehetőséget. - Nem adnak munkát - sommáz egykedvûen az öreg Mocsel.
Szegény ember,
gazdag ember
Az őrkői családok többségének egyetlen biztos jövedelemforrása a szociális segély. Többen kifogásolják, hogy ezt sem kapják havonta, olykor két-három hónapig nem üti pénz a markukat. Ezt igen kifejezően fogalmazza meg a rekedt hangú, 62 éves Farkas Zoltán, mondván, akkor adják, amikor az egyik városi elöljáró bizonyos testrésze a szokásostól eltérő helyzetbe kerül. ? harmadmagával 1,5 millió lejhez jut, ,,s amíg megkapjuk, kell kölcsönyözni, itt a gazdagok adják kamatra?. Vannak tehát módosak is?
- Ájáj, még a Csau idejében gazdagodtak meg, megszedték magukat - hangzik a válasz. Hogy pontosan kik, és mivel foglalkoznak, nem derül ki, emberünk szerint sokan vannak, kereskednek, árut hoznak Magyarországról, s itt eladják. A hitelezés pedig - legalábbis Farkas szerint - úgy történik, hogy százezer lej után visszaadnak százötvenet? Aztán megjegyzi: ,,úgy bizony, főnök, kukából élünk. Nem elég ez a pénz. Nem elég, kérem szépen. A múlt évben négy hónapra nem kaptuk ezt a szocsiálpénzt sem, ebben az évben csak kétszer kaptunk.?
A 64 esztendős Dima Dániel egy darabig hallgatja a helyzetismertetőt, majd maga kezd beszélni, leszögezve, hogy ,,a kukázás még egy kiút, mert ha nem, idáig a cigányság éhen halt volna?. Korábban ő képviselte Szentgyörgyön a romákat, sőt - mint mondja - egy országosan bejegyzett roma párt elnöke volt (,,próbáltam az érdekeinket képviselni, én arra tanítottam őket, ne lopjanak, becsületesen viselkedjenek, ne járják a milíciát?). A felvetésre, miszerint becsületesek-e, megbízhatóak-e az őrkőiek, azt feleli: ehhez a szegénységhez képest nem nagyon járják a milíciát. Az itteni emberek egyetlen hagyományos mestersége a téglavetés volt, de mára nem kelendő a cigánytégla. Esetleg a fiatalság próbálkozhatna valami mással, nekik viszont nem nagyon van munkahelyük, az ,,öregekre vannak rászorulva?. S hogy miért nem mennek építkezéshez vagy máshová dolgozni? Dima Dániel szerint nem veszik fel, mert lenézik őket.
- Bárhová menjen az ember, én megfigyeltem, amikor egy cigány megjelenik valahol, és próbál becsületes lenni, olyan felettesen beszélnek vele, nem úgy beszélnek, mint emberrel, s akkor már vannak értelmesebb emberek, akik látják, hogy azzal így s velem úgy - mondja.
S hogy valójában kik a ,,gazdagabbak?? Itteni mérce szerint az, akinek van munkahelye, lóval s szekérrel rendelkezik, vagy aki mehetett Magyarországra dolgozni, ám tapasztalataik szerint ennek is vége. Eddig jobb volt, mert akik akartak, mehettek az anyaországba feketemunkára, de most ott sincs lehetőség, ,,keményen pecsételnek?, akit elkapnak, több évre kitiltják az országból. Így most annyira le van szorítva a cigányság, hogy mindjárt nem tud élni - összegez Dima.
Akarnak valamit
A romák között olyanok is vannak, akik amellett, hogy a szociális segélyre várnak, önerőből is próbálnak valamit mozdítani. Ez rendszerint nem látványos, jobbára aprócska, ám mindenképp figyelemre méltó kezdeményezés. Mocsel Ferenc 1990-ig nádseprûkötéssel foglalkozott, azóta több mindennel próbálkozott, mostanra mégis földönfutó, semmi embernek tekinti magát. Varrógépe, kötőgépe, cirokmagpucoló s nyélcsináló gépe megvan, ki kell őket pofozni egy kicsit, egy motor kell, és örömmel újrakezdené a cirokseprû készítését. Ahhoz kérne kölcsönt, hogy vásároljon 4-5 hektár földet, abba cirkot ültetne, s elképzelése szerint még munkát is adhatna 20-25 embernek.
A Kender utcai Ruzsa Pál megtermett férfiember, szociális segélyéből engedélyt váltott, családi vállalkozást jegyeztetett be, eladta két disznóját, s még a tavaly elkészített harmincezer cigánytéglát, ám azóta sem tudja eladni. Azt mondja, olcsón odaadná, darabját 3000 lejért, ami szerinte jó ár az egyik szomszédos településen gyártott téglához képest is, melyet 4900 lejért vesztegetnek. A továbbiakban azonban felhagy a téglavetéssel, mert csak áll a pénz benne - ,,nem forog a kerék? -, s inkább vesszőseprût készítene nagyobb mennyiségben, amennyiben állandó vevőre talál. Bár most társaihoz hasonlóan ócskavasat szed, mégis van benne vállalkozó szellem.
Két fiatalember szakmai tanfolyamok után érdeklődik. Napszemüvegük homlokukra csúsztatva, egyikük fülbevalót visel, másikuk tetovált. Látszik rajtuk, hogy Magyarországon is éltek. Ott ,,bizniccel? foglalkoztak, megtanulták a budapesti cigányoktól, hogy a zöldséget, gyümölcsöt megvásárolva ott, ahol terem, majd másutt eladva nyereséghez lehet jutni.
- Nem fogtak nagyot, de valamiből meg tudtak élni. Mi is ezt a szakmát szeretnénk csinálni - magyarázza Mocsel Vilmos. - Édesanyám Vrancea megyében él, és szeretnénk engedélyt váltani, hogy hozhassuk onnan a zöldséget, és itt árusítsuk, de ehhez tanfolyamot is kell végezni - árulja el tervüket B?l?uz Doru, majd hozzáteszi: van tizenegy osztálya, jogosítványa, autója, akkor miért ne fogjon az ember valaminek, miért ne kezdeményezzen? Mocsel Vilmos is hasonlóan vélekedik: ki akarjuk próbálni, van-e siker, mert az ember előtt ott van a lehetőség.
Nehéz a felemelkedés
Gyötrelmes útnak tûnik az őrkői posványból való kilábalás. De nem járhatatlan. Több roma mondja, belátja, gyermekei számára csakis az iskola s a későbbi mesterségtanulás jelenthet érvényesülési lehetőséget, a felnőttek pedig szinte kizárólag a munka révén remélik életkörülményeik javulását.
- Addig, ameddig munkalehetőséget nem teremtünk nekik - érvel Ruzsa Pál -, ameddig nem lesz mindenkinek tennivalója, bárki akar s szeret dolgozni, addig nem lehet semmit csinálni velük. Addig így maradnak, ahogy vannak, s ilyen szegények lesznek, s ilyen mocskosak. Egyszer legyen munka, legyen víz, legyen villany a házban, hogy tudjon tisztálkodni rendesen, járjon dolgozni, keresse meg a kenyerét, hogy legyen meg a pénze, tudja megvásárolni a szappant, a rendes élelmet. Tudja megengedni magának, hogy vegyen egy inget, egy nadrágot, hogy ha megy a városba, ne nézzék le, mert likas a nadrágja. Ezt most nem tudjuk megengedni magunknak, mert nincs fizetés, a szocsiálsegélyre várunk, s 600 000 lejből nem lehet ruhát is vásárolni és élni is. Mert egy cigánycsaládban, ahol ötnél többen, olykor kilencen is vannak, kenyérből is sok kell. Ameddig munkalehetőség nincs, addig a cigány örökké lenézett ember marad - vonja le a végkövetkeztetést.
A Csíki negyedi Budi József, aki egyben az ?rkő zenekar nagybőgőse, úgy látja, a város vezetőségének is segítenie kellene a munkahelyteremtésben, mert a cigányok vállalnák a szemételhordást. Tehetséges gyermekeknek pedig a zenélés is nagyon jó lehetőség, elégedettek is a közösségi házban lévő hangszerekkel. Többen mondták, örülnek, hogy megnyílt a Közösségi Ház, jöhetnek mások, és nekik ,,észt adhat?, megtaníthatja őket, hogyan kell cselekedni és viselkedni, miként kell kinézni.
Az Amenkha Roma Egyesület elnöke, Dima Mihály azt szeretné, ha egy ilyen munkaerőbörzének eredménye is lehetne, az emberek minél hamarább kerülhessenek a munkahelyekre. - Ha legalább hatvanan dolgozni kezdhetnének, akkor hatvan családnak - ahol van öt- hat-hét gyermek - megvan az ételke, pénzecske, amiből létezni tudnak, előrehaladni az életben. Ne kelljen kukából enniük, mert lebetegedhetnek, s akár az egész várost le tudjuk betegíteni. Ezen kellene hogy gondolkozzon minden intézmény Szentgyörgyről és Kovászna megyéből, hogy munkahelyet teremtsenek ezeknek az embereknek, hogy ne legyünk örökké lemaradva, eltaposva - hangoztatja a fiatal roma vezető.
Mégis, a felemelkedési útirányt legjobban B?l?uz Dorel jelöli meg, kijelentve: a magyaroknak kellene többet foglalkozniuk a cigányokkal, hogy mûveltebbek legyenek. - Mert tudod, az iskola teszi az embert, lehet magyar, lehet cigány, akárki, ha nem járt iskolába, ha nem hallotta a szép beszédet, itt mit tanulhat? Azért kell a cigánygyermekekkel minél többet foglalkozni, hogy ne csak a hülyeséget tanulják meg, hanem mûvelődjenek is. - Ha nem igazítják meg a magyarok - helyesel Mocsel Vilmos is -, cigány a cigánytól nem tud okosságot tanulni.
Mózes László