Az 1918-1919-es évben megalakult és harcoló erdélyi magyar katonai egység azért került a köztudatba II. Székely Hadosztály néven, mert volt egy elődje, a 82-es Császári és Királyi Gyalogezred, amely mint I. Székely Hadosztály (ezred) maradt meg az I. világháborús emlékeket megörökítő irodalomban. A 82-es gyalogezred 1883-ban alakult meg császári parancsra. Legénysége kizárólag székely eredetû volt, és kiváló harci erényeiért és teljesítményeiért megkapta a Székely előnevet.
Harmincöt éves fennállása alatt a 82-es ezred derekasan harcolt az olasz, az orosz fronton a világháború során. Oroszlánrészük volt Erdély védelmében a román csapatok visszaszorításakor 1916-17-18-ban. 1918. november 3-án estek fogságba az olasz fronton. A kiképző csoportban lévő legénység rendben hazajött, és az elkövetkező időben ez képezte a II. Székely Hadosztály magvát.
1914 forró esztendejében, amikor a két ellenséges katonai szövetség egymásnak feszült, és már eldördült az első lövés, amely kioltotta a trónörökös életét, a magyar miniszterelnök, Tisza István nem akart hadat üzenni Szerbiának, mert féltette Erdélyt, hiszen egy csapat-átcsoportosítással védtelen marad mind határain kívülről, mind belülről leselkedő ellenségeivel szemben. Végül rákényszerítették, és 1918. július 2-án Ausztria-Magyarország hadat üzen Szerbiának. Kezdetét vette az I. világháború. A frontokon a magyar honvédek derekasan harcoltak úgymond a haza védelmében.
A Román Királyság az első két évben semleges maradt, de ez idő alatt felváltva versengtek érte a központi hatalmak és az antant. Előbbiek oldalukon való hadba lépés esetén az erdélyi román lakosságnak kulturális és területi autonómiát ígértek a monarchia keretén belül. Ez nekik kevés volt, úgyhogy elfogadták a másik fél ajánlatát, amely területet ígért - éspedig egész Erdélyt, a Tiszától keletre, Dél-Bukovinát és Dobrudzsát. Így hát Románia hadat üzen 1916. augusztus 27-én Ausztria-Magyarországnak. 1916-ban a Román Királyi Hadsereg megpróbálja Erdélyt megszállni, de a közös osztrák-magyar hadsereg visszaveri.
A háború vége felé a megerősödött Szociáldemokrata Párt munkásforradalom révén átveszi a hatalmat Magyarországon. 1918. november 1-jén kikiáltották a köztársaságot, miniszterelnök és köztársasági elnök gróf Károlyi Mihály.
November 3-án a monarchia megbízottai fegyverszüneti egyezményt kötnek az antanttal Páduában, annak a nyilvánvaló ténynek a tudatában, hogy a vesztes magyar hadsereg képes megvédeni saját országát, a demarkációs vonalak az egyezmény értelmében megegyeztek Magyarország történelmi határaival. Ezen belül Erdély védelme is biztosítottnak látszott. Megkezdődtek a csapatvisszavonások. A katonákat otthon teljes felfordulás várta.
Az új hatalom kiengedte a politikai foglyokat, internáltakat, feloldotta az elítéltek vagyonzárlatát, beindította a letiltott sajtótermékeket, megengedte a nemzetiségi iskolák megnyitását, a csendőrséget feloszlatta, helyettük nemzeti tanácsoknak alárendelt munkásőrségek létesültek. A kormány a szervezett katonaságtól való félelmében a meglévő katonai alakulatokat feloszlatta, és a frontról hazatérő katonákat a forradalom suhancai lefegyverezték. A hadsereget ily módon szétzüllesztették. A rablás, fosztogatás napirenden volt, a pokol elszabadult, és az ezeréves rend egy hét alatt felborult. A frontról visszatérő román nemzetiségû tisztek azonnal jelentkeztek a Román Királyi Hadseregnél, ahol civilekből légiókat szerveztek Erdély elfoglalására. A határok védtelenek maradtak, és Magyarország szabad prédája lett az ellenséges hatalmaknak.
Károlyi Mihály és kormánya hatalomféltő politikai okok miatt nem ismerte el a november 3-án kötött békét, és november 9-én Belgrádban egy másik fegyverszüneti egyezményt kötött, amitől hatalma megszilárdulását remélte. De az antant Keleti Hadseregének parancsnoka, France D?Esperay tábornok már tudta, hogy Károlyiék régi hadserege feloszlott, és a bolsevik bélyeget magán hordta a küldöttség (Katonatanács). Ilyen körülmények között Károlyi kénytelen volt elfogadni egy hátrányos, területnyirbáló fegyverszüneti egyezményt, s a régi ezáltal érvényét vesztette.
Az új egyezményt november 13-án írta alá Linder Béla tárca nélküli hadügyminiszter. A magyar kormány kötelezte magát, hogy a Marostól délre és keletre eső területeket kiüríti, és joga volt felállítani hat gyalogos és két lovas hadosztályt. Ezáltal Erdélyt a magyar kormány feladta, amit még az is súlyosbított, hogy a hadsereg szétzüllesztése révén nem védte az országhatárokat.
November 20-án a román király elrendeli a mozgósítást, és a román katonák, a Kárpátok szorosaiban nem találván ellenállást, megszállták Erdélyt. Időközben Károlyi Mihály rájött, hogy milyen nagy hibát követett el, és a kormány elrendelte az engedélyezett számú hadosztályok felállítását. November 17-én kinevezik Nagyváradon Szentkereszthegyi Kratochvil Károly ezredest az Erdélyi Katonai Kerület parancsnokává.
November 27-én Kratochvil ezredes elfoglalja állását Kolozsváron, ahol hozzákezd a 38-as hadosztály és a 21-es gyalogezred újjászervezéséhez. A sorozásra kb. 1700 székely katona a volt 82-es ezredből jelentkezett a kolozsvári Fellegvárban, de puska csak hatszáz volt. Hihetetlen nehezségek között kezdődött az egyre növekvő létszámú legénység felfegyverzése és felszerelése, szintén lelkes székely tisztek által. A hadianyag a nagy káosz következtében különböző vasúti vagonokban és raktárakban hányódott. A szervezést jórészt Verbőczy Kálmán százados végezte.
December 1-jén Gyulafehérváron megtartották a román népgyûlést, melyet kormányengedéllyel a Román Nemzeti Tanács rendezett. Itt deklarálták Erdély és Kelet-Magyarország Tiszán innen eső területeinek egyesülését Romániával tízezer hivatalos küldött jelenlétében. Előzőleg november 28-án Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács népgyûlésen tiltakozott az annexió ellen. December 22-én Kolozsváron a román szocialisták és a kelet-magyarországi svábok küldöttsége részvételével, népgyûlésen, magyar trikolór és vörös zászlók lengetése mellett a Magyarország keretén belüli maradást deklarálták. E két népgyûlés határozatait nem vették figyelembe a béketárgyalásoknál. A román csapatok december 24-én megszállják Kolozsvárt, az alig megszervezett magyar hatalmi alakulatok kénytelenek eltávozni Nagyváradra és utána Szatmárnémetibe, ahol a székely csapatoknak lesz a főhadiszállása.
A Kerületi Katonai Parancsnokság Bánffyhunyadra költözött. 1918. december 31-én Kolozsvárott Berthelot francia tábornok Apáty István kelet-magyarországi kormánybiztossal egy egyezményt kötött, amely szerint egy új demarkációs vonal (Nagybánya, Kolozsvár, Déva) előtt 15 km-es semleges sáv fogja elválasztani a magyarokat és a románokat. A románok ezt az egyezményt sem tartották be, és erőszakosan nyomultak előre, hiszen nekik a franciák megígérték, hogy a Tiszáig az övék lesz a terület.
Kratochvil ezredes, tudomásul véve az aggasztó hadi helyzetet, elhatározta, hogy a románok további előrenyomulását fegyverrel akadályozza meg, a Károlyi-kormány intenciója ellenére. Ezt az elhatározást később a kormány is helyeselte.
Ebben az időben a 38. hadosztály (1919. január 20.) a Székely Hadosztály hivatalos nevet kapta, és a Vaskoh, Belényes, Csucsa, Szilágysomlyó, Tasnád, Szinérváralja, Técső, Máramarossziget védővonal mögött folytatódott a tüzérség felszerelése és szervezése.
Az uralkodó antimilitarista szellem következtében mindenről saját maguknak kellett titokban gondoskodniuk, mert a kormány félt a fegyelmezett csapatoktól. A felszerelést vasúti gócpontokban, vagonokba elrejtve talált fegyverekből, ruházatból és lőszerből kellett biztosítani. A hazafias tisztikar odaadással, önzetlenül, lelkesedéssel igyekezett a fegyelmet megerősíteni és a csapatot ütőképessé tenni.
Hiányos felszereléssel, bakancs, köpeny nélkül, hóban, sárban, esőben, nélkülözések közepette harcoltak a derék katonák, erdélyiek, székelyek, hónapokig akadályozva a románok előretörését.
Román tisztek kijelentették később Apátynak, hogy nekik sohasem sikerült volna a székely hadosztály arcvonalát áttörni, ha nem következett volna be 1919. március 21-én az az átkozott szerencsétlenség, hogy Károlyi Mihály átadta helyét Kun Bélának.
A Székely Hadosztály harcokat vívott Csucsánál, Bánffyhunyadnál 1919 januárjában és februárjában, úgyszintén Cigányinál, Zilahon és Diósadon. A Székely Hadosztály főhadiszállása 1919 elején Szatmárnémetiben volt. Károlyi Mihály dr. Nagy Vince belügyminiszterrel, Bőhm Zsolt hadügyminiszterrel és feleségükkel 1919. március 1-jén és 2-án a Szatmárnémetiben tartott nagy zászlóavatási ünnepélyre látogatott. A délelőtt 11 órától tartott főtéri vörös zászlós népgyûlés után a Székely Hadosztály katonáitól a díszszemlén fegyveres helytállást kért az ország feldarabolásának elkerülése végett, és megígérte, hogy soha nem fog országdaraboló békét aláírni. Ekkor már késő volt, mert senki nem hitt neki, a franciák egy vörös kommunistát láttak benne, akivel nem lehet az orosz bolsevizmus nyugati előretörését megfékezni. Inkább a románokban bíztak.
1915. március 2-án délután Károlyi Mihály és hadügyminisztere kiment Szinérváraljára, ahol meglátogatta a fronton álló csapataikat, és részt vett Ungvári Lajos temetésén a helybeli református temetőben.
A Székely Hadosztály harcai Szinérváralja környékén 1919-ben:
január 31.-február 3.: Nagy Sikárló
március 1.: Nagy Sikárló + Ungvári zászlós, 23 éves, ref.
március 9.: Iloba + Tóth István, 19 éves, róm. kat.
április 16.: Iloba (román támadás és saját ellentámadás, 3 halott, 11 sebesült)
március 17.: Szinérváralja
március 29.: Ilobabánya
április 16.: Dealul Pietri? (Sikárlótól ÉK-re).
A fronton elesett hősöket felekezeti hovatartozás szerint temették el a szinérváraljai római katolikus és református temetőben. Sírhelyüket 1941-ig kopjafák jelölték, sokak neve feledésbe veszett az idő folyamán. 1941-ben a helybéli hadkiegészítő egy-egy síremléket emelt tiszteletükre, amelyek érintetlenül átvészelték az utóbbi 45 évet.
A szinérváraljai római katolikus templom zárda felőli oldalán vannak még eltemetve jeltelen sírba az 1919-es környékbeli frontokon elesettek, akiket a szájhagyomány szerint szekerekkel hoztak, és koporsó nélkül hantoltak el.
A Székely Hadosztály nem csatlakozott Kun Béla rendszeréhez, és nem akartak román uralom alá kerülni sem, ezért egyedül akarták megbuktatni Kun Béla bolsevik uralmát. A románok, hogy lekössék a Székely Hadosztályt, amely meg akarta dönteni a kommunista hatalmat, 1919. április 16-án támadást intéztek az egész arcvonal ellen. A Székely Hadosztály 12 000 katonájával, 649 tisztjével a legütőképesebb alakulata volt a magyar hadseregnek. Miután a Székely Hadosztály a Nyírségbe került, a Vörös Hadsereg fővezérségétől parancsot kapott, hogy csatlakozzék a Tiszán át a vörösek bal szárnyához. Ezen parancsot nem teljesítette. 1919. április 26-án Nyirmadánál hátulról bekerítve a bolsevikoktól, elölről megtámadva a románoktól, látván, hogy a magyar hazán már nem segíthet, saját elhatározásból, önként letette a fegyvert, amelyet egykor oly nagy lendülettel és lelkesedéssel ragadott meg, hogy magyar hazáját megvédje. Inkább vállalták a hadifogságot, mint idegen becstelen eszmék szolgálatában a hazaárulást.
Szentkereszthegyi Kratochvil Károlyt 1919-ben a Román Katonai Parancsnokság a brassói Fellegvárba internálta, és 1920 februárjában nyolc hónapi börtönre ítélték. Innen szabadulva, 1921-ben tábornoki ranggal a Debreceni Körzetnek lett a parancsnoka, majd később mint altábornagy a Budapesti Hadtörténeti Levéltár parancsnoka, és onnan került nyugállományba.
(Elhangzott Szinérváralján a református temetőben a II. Székely Hadosztály síremléke felszentelésénél, a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozója, ezen belül a nagybányai református egyházmegye főrendezvénye alkalmával 2000. július 7-én)