Riport: A ,,levágott orr története

2003. június 25., szerda, Archívum 2003–2007

A nem mindennapi kilakoltatás történetének felgöngyölítése előtt ismerkedjünk meg ezzel a komoly, kiegyensúlyozott, panaszát fojtott hangon előadó cigány emberrel.
Két kéz
A harmincegy éves Pivolda György, abból ítélve, amit magáról mesél, korunk és vidékünk tipikus agrárproletárja, méghozzá osztálya javából:
- Vargyason születtem, de még gyermekkoromban átjöttünk Hidvégre, az itteni Gostatnál (állami gazdaság farmja) dolgoztak a szüleink, amíg az még megvolt. Testvérem öt van, mind férjhez vannak menve vagy meg vannak házasodva. Apám elhalt, én vagyok a legkisebb, édesanyám velem maradt. Hetvenéves, nyugdíja nincs sehonnét, pedig a Gostatnál dolgozott huszonegy évet. Mikor megházasodtam, a Gostat felbomlott, mindenki elhúzódott, ahova tudott. Én is patronokhoz álltam. Előpatakon dolgoztam öt évet egy román erdésznél, az ő teheneit gondoztam, előre ketten voltunk az asszonnyal, aztán vett juhokat, jöttek mások is. De feldőlt a menet, követelte, az asszony dolgozzék ingyen, azt nem engedtem. Kétmilliót, kétmillió-ötszázat adott, fix fizetést. Akkor lekerültem Oltszemre, ahol nyolc hónapot voltam, ott kaptam kétmillió-ötszázat.
- Az asszonyt külön fizették?
- Nem, együtt kaptunk annyit. Muszáj volt menni, mit csináljak? Mindenhol adtak lakást is. Akkor - csak a pénz felől - összeszólalkoztunk, azt mondta, nem dolgozik az asszony, s nem így s nem úgy. Na, ha nem elegendő, keressen embert - otthagytam, de becsületesen. Az ki is fizetett, nem mondok semmit. Akkor jöttem a hidvégi polgármesterhez, Cucu Alexandruhoz, nála dolgoztam egy évet és két hónapot.
- Hogy szólt a megállapodás? Többet fizetnek, ha többet fej? Vagy ha a zsírfok magasabb?
- Itt is fix fizetésem volt, tavaszon, mikor ide jöttem, megegyeztünk hárommillió-ötszázban - kettőnknek. Volt 38 darab tehen. Ez ment egészen őszig, akkor azt mondta, télidőn kevesebbet ad, kétmillió-ötszázat. Mondom, kettőnknek irtó kevés, sok a munka, alig bírjuk. Na, ha nem kell, keressünk mást. Akkor beállott a probléma az asszonnyal, vesztesége volt, nem tudtam mozdulni. Hozott egy embert még, s nekem megadta a kétmillió-ötszázat. Aztán ketten fejtünk az asszonnyal, úgy 30-32 tehenet mindennap, kézzel, persze. Problémák voltak, mert egy illetővel, aki a disznóknál volt, összeherregtünk. Az örökkétig áskálódott ellenem, s ő elhitte. Pedig ezzel együtt nőttünk fel gyermekkorunktól. De hazugságokkal járt. S jött ki a főnök és szidott. Aztán megígérte, nem veszi fel, de a télen vagy két rendben csak úgy történt, s most tavaszon is.
- De mivel vádolta magát?
- Hát volt egyszer egy vásár Földváron, én napos vótam, de tettem megam helyett egy embert két órára, amíg visszajöttem. Az az ember azt mondta: Gyuri sétál, s a ganyét nem takarítja, s nem törődik semmivel! Nagy széllel jött elé a főnök: ha el akarok menni, mondjam meg! Marhaságokat mondott nekem a főnök. Olyanokat, hogy másnap megsajnált, és kérte a bocsánatot. Hogy ő nem szokott így beszélgetni. Igen, mondom, főnök úr, de ha az ember levágja az orrát, holnap vissza tudja-e ragasztani? Hát így, hát úgy. Jó, mondom, tegye őt az én munkámra, lássuk, el tudja-e végezni, mint én. Aztán mikor Magyarországra akartam kimenni - nem sikerült, mert néném leánya, ő kinn dolgozik, nem tudott munkahelyet szerezni, s a semmire nem mehettem ki -, csak eljöttem tőle.
A bizalom, a bizalom?
Pivolda György fedelet is kapott a feje fölé munkaadójától, az a huszonvalahány év ugyanis, amit szülei az állami gazdaság szolgálatában a faluban eltöltöttek, nem volt elegendő ahhoz, hogy maguknak és legkisebb fiuknak lakást szerezzenek. A ház, amelybe beköltözött, ahogy mondja, a ,,néptanácsé?.
- Mikor elszegődtem hozzá, adta ezt a lakást, két szoba, lehetett lakni benne. Itt egy boríték alatt négy szoba van, elöl egy másik család, hátul laktam én. Házbért nem kért. Ott laktam utolsó percig, amíg otthagytam. Akkor azt mondta: ürítsük ki a házat. Hogyne, mondtam, ha kapok, azonnal kiürítem.
- De miért hagyta ott végül?
- Az a másik áskálódott. ? meg örökkétig veszekedett velem, s utoljára fizetés sem volt. Ezért. Mondtam neki, találjon két napon belül egy embert. Tisztességesen maradtam, amíg hozta az embert. De szólt, költözzek ki a házból. Jó, mihelyt tudok, kipakolok. Hagyta vagy négy-öt nap, lakjak még ott, és akkor jött az embereivel.
A tanú
Ami történt, valóban elgondolkodtató. Tanúnk rá Gheorghe P??an energikus, idősebb cigány ember, aki a főút mentén lakik. Nemhogy nem tagadja, büszkén vállalja, ő telefonált a rendőrségre, amikor a felháborító esetről tudomást szerzett. A megyeszékhelyi parancsnokság figyelmét kellett felhívni arra, mi zajlik Hidvégen - érdekes módon sajtóértekezletükön nem hozták elő. P??an magából kikelve érvel: e szerencsétlen családot rendőri segédlettel kitették az utcára! Holott, mondja, szorgalmas, rendezetten élő (,,oameni organiza?i?) famíliáról van szó, s miközben hallgatom, érzem, romáéknál a jelző külön tartalommal telik meg. Pivolda folytatja:
- Jött az embereivel, akik nála dolgoztak, egyszerûen leütötték a lakatot, és mindent kihordtak. Mi idefel voltunk munkába, akkor már áthelyezkedtem a mai helyemre. Kihordott mindent. Szobabútorom is van, konyhabútorom is. Édesanyám se volt itthon, a testvéremnél járt, aki itt lakik blokkban. Akkor kaptuk a hírt, s felfutottunk: hát minden ki volt hányva. Én szóltam akkor is szép szóval, mire ő: ,,m?i, c?catule?, nem megmondtam, pakolj ki? Mondom: Domnu primar, nem beszélgetünk, de maga ezt nem kellett volna megcsinálja. Erre ő: ,,te ki vagy?? - s indult nekem, hogy majd ad ő nekem. De én nem! Megfordultam és elmentem onnét.
A kilakoltatás története folytatódik.
- Előre kitette az udvarra. De ugye nem volt, hova vigyem. S akkor kitette a kapu eleibe. Ott a füttőt összetörték, az asztalnak kitörték a lábát, a szekrénynek is a lábát. Összekarcolták. Amit édesanyám huszonegy éven át úgy kímélt, ők összetörték. Mit törődött vele, akié nem volt, mi lesz vele, mikor kihányta. Na, vagy két nap a kapu előtt állt a bútor, nem volt, hova vigyem. Hívatott a milíciára. Hogy vigyem már el a bútort. Nem értette meg, nem volt, hova. Akkor kijöttek Szentgyörgyről is a rendőrök, nem tudom, mitől is jöttek, de egy hétre visszapakoltak. S azt mondták, ha nem pakolok el az útról, megbüntetnek. Ott állt, ugye, egy halomban, én húztam rea egy nájlont, mert esős idő volt.
- Jó. De maga panaszt tett?
- Beadtam a? minek hívják?? a procuraturára. Nem, nem írásban, telefonáltunk. S kijöttek, mit rendeztek, nem tudom, de annyit elértek, egy hétre visszapakolt. Nem lett volna joga kitenni engem, a ház nem is az övé. Egy hét múlva hívattak a rendőrségre. Mondom: mikor lesz, hova, kipakolok, de gyerek van, terhes asszony, ráadásul velünk édesanyám - az útra nem mehetek. Akkor hozzá akart verni az asszonyhoz. Odament, s felhúzta a kezit. A sógorasszonyomat seggbe akarta rúgni. Látták a szomszédok is, még azok is beleszóltak, hogy mit csinál az elnök úr. Na, de esment kirakott. Odament az embereivel, s csak nálam nélkül behordta valami fásszínbe a dolgaimat. Ott vannak bézárva, nem is láttam azóta. Most az erdőn lakunk egy barakkban, onnét járok munkába. Ott télen nem maradhatunk. Az útra tett ki - szabad-e ő ezt csinálja? Itt, a faluban nem találtunk még lakást, az asszony is meg kell hogy szüljön? Egyik nap az utcán jött rám, mint egy nagy medve: majd elrendezlek én! - mondta. S küldte az embert, aki helyembe jött, verjen meg.
Állításai alátámasztására szem- és fültanúkat, szomszédokat, rokonait, ismerőseit hozza fel Pivolda György, s hozzáteszi: április 6-tól 21-ig dolgozott a polgármesternek, egymillió lejt kapott, véleménye szerint még legalább annyival elmaradt munkaadója, tehát anyagilag is megrövidítette.
A munkaadó
másként emlékszik
Elfoglaltsága miatt telefonon tudtuk elérni csupán Alexandru Cucu hidvégi polgármestert, aki riportunkban munkaadóként érintett, véleményére ezért okvetlenül kíváncsiak voltunk. Nos, ő tagadta, hogy Pivolda György alkalmazottja lett volna, s mikor közöltük, saját érdekében, jobb, ha válaszol, pontosított:
- Napszámos volt nálam, nincs cégem, nem vehetek fel alkalmazottat. Valóban kilakoltattam, mert egy évig nem fizetett bért. Ráadásul aláírt egy jegyzőkönyvet, hogy elhagyja az ingatlant.
Kérdésünkre, hogy erőszakkal-e, azt felelte: semmiképpen nem, mert ,,nem követek el butaságokat?. Majd hangot váltott, és szó szerint a következőket mondta:
- Én úgyszólván az utcáról szedtem fel, emberségesen bántam vele, kijártam, hogy a családi pótlékát, amit évekig nem vehetett fel, megkapja. Én segítettem rajta, és továbbra is megteszem? Ha anyagi követelése van velem szemben (említettük az egymillió lejes hátralékot), pereljen be. Nem tartozom neki semmivel. Nem én bocsátottam el, önszántából ment el tőlem, azt tehát, hogy erővel tettem ki, nem állíthatja. Törvényesen lakoltattam ki.
Mit mond a jogász?
A két változat tehát több ponton eltér egymástól, az is tény, hogy míg az egyik félnek maradt fedél a feje fölött, a másik, a rászorultabb elveszítette azt - mondhatni visszakerült az utcára. A helyzet bonyolultabb annál, hogy jogászi vélemény kikérését elkerülhettük volna. Az emberiességi szempontokon túl ott a törvény, mely a maga igazát keresi e szövevényben. Íme, hogyan disztingvál, egyelőre némileg rögtönzötten, az ügyvéd:
- A lakás kiadhatósága: ha a tanács beleegyezésével vette bérbe a polgármester a tanácsi tulajdonú lakást, s neki van bérleti szerződése, azt főbérlőként kiadhatja egy albérlőnek.
- Az albérleti szerződést, még ha szóbeli egyezség volt is, nem lehet egyoldalúan felbontani, előbb az albérlőt fel kell szólítani, majd bírósági úton kilakoltatni az illetőt. A bírósági végzés megszerzése bizony heteket, hónapokat vehet igénybe még gyorsított eljárás esetén is.
- Ha az albérlő ezt megelőzően nem akar kiköltözni, nem jogosult senki feltörni a lakást és bútorait kihordani.
- A bútorzat lefoglalására sem jogosult senki, kivéve, ha anyagi követelése van az illetőnek. Itt nyilvánvaló, hogy a munkaadó kezdetben nem is kívánta lefoglalni a bútort, utólag tette meg.
- A fenyegetés jogilag bûncselekménynek számít.
*
Nos, riportunk itt egyelőre megszakad, a további fejleményekre még visszatérünk. Szeretnénk remélni, a felek kiegyeznek, s Pivolda György felesége nem lesz kénytelen szükséglakásba hazavinni hamarosan világra jövő magzatát. De hogy e mostoha és sanyarú sorsú embercsoporttal - az ő életükbe kívántunk az egyedi eseten túl némileg bevilágítani - mi lesz, annak legfeljebb a Fennvaló a megmondhatója. Merthogy az állam teljesen magukra hagyta őket, gondoljuk, kiviláglik a fentiekből. Az emberi önérzet és méltóságtudat a legnyomorúságosabb körülmények közt is felüti fejét, s méltóbb életet követel magának a legeltaposottabb lény is. Hogy ezt joggal teszi, maholnap nem másoknak kell közölnie vele.
B. Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép