Nemzet-nemzetiség: Az őrnagy hazatér

2003. június 28., szombat, Archívum 2003–2007

Gábor Áron századunk ?90-es éveiig szülőfalujában, Bereckben sem kaphatott szobrot. Pedig már 1890-ben alakult szoborbizottság az egykori magyar királyi mezővárosban az örmény származású Khell Bogdán elnökletével. De amire a terv elkészült - az első díjat a hétfalusi csángó származású Istók János nyerte -, és amikor a szükséges pénz összegyûlt, kirobbant a ,,nagy háború?, aztán következett Trianon, s úgy tûnt, örökre befellegzett az efféle szoborállításoknak, hiszen ami negyvennyolcas emlékmû már létezett, azt is lebontották a többhullámú erdélyi szobordúlások idején.
A második bécsi döntés, Észak-Erdély visszacsatolása már az első órákban felelevenítette a szoborállítási törekvéseket. Bereckben, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön újra szoborbizottságok alakultak, monumentális szobortervek készültek, megszülettek a köztes méretû makettek is, de a háború újra közbeszólott. A sepsiszentgyörgyi Gábor Áron térre tervezett emlékmû Budapesten rekedt.
Egy szobor elkészült, a Nagyvarjasi Oláh Sándoré, és 1943-ban ezt fel is avatták Nagyváradon a Gábor Áron nevét viselő hadapródiskola előtt. Az avatás katonai díszszemlével egybekötött országos ünnepség volt. Bereckből népes küldöttség vett részt a rendezvényen Hankó Aladárnak, az újabb szoborbizottság elnökének a vezetésével (aki Khell Ödönnek, a mai berecki Gábor Áron Alapítvány elnökének az anyai nagyapja). Az ünnepség legmagasabb rangú személyisége Dálnoki Veress Lajos vezérezredes, aki a szobrot leleplezi. Az avatáson a berecki küldöttséget díszhely illeti meg. Tagjai között ott találjuk az egyenes ági leszármazottakat: Gábor Etust, Gábor Tamást, Gábor Emőkét, Gábor Antal ezredest, Gábor Ernő századost. (?)
Dr. Kováts Lajos székelyudvarhelyi biológus - több költő, köztük Farkas Árpád és Magyari Lajos egykori tanára -, akit a hatvanas évek román nacionalista praktikái Nagyváradra számûztek, s a múzeum ornitológusaként munkálkodott, észrevette, hogy a múzeum hátsó udvarán, a szeméttelepen van a Gábor Áron nevét viselő egykori hadapródiskola előtti szobor. Fényképet is készített titokban Nagyvarjasi Oláh Sándor munkájáról. A háztartási szemétből, a köréje halmozott gumiabroncsok, hasábfák közül már csak a szoborfej látszott ki.
Dr. Kováts Lajos nagyváradi számûzetéséből ragaszkodó éberséggel figyelte, hogy mi történik Székelyföldön, érzékelte, hogy nálunk ebben a nem tudni, milyen hosszú, tehát egy résnyi időben szoborállításokra is lehetőség van, s ettől az indíttatástól levelet fogalmazott egykori tanítványainak, akik újságírók éppen Háromszéken, hogy valamiféleképpen haza kellene hozni az őrnagyot a szülőföld biztonságába.
Farkas Árpád nekem adta át a levelet. Mellékerekítette tanára pályaívét is, akinek a laboratóriumi szekrénye alá fegyvert is csempésztek, hogy a nyakát kitörjék, ami sikerült is, mert ornitológusként csak a bihari és érmelléki madarakkal értekezhetett. Az őrnagy hazatérésére külön tervet dolgoztunk ki. A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház az általam vezetett kultúrbizottság alárendeltje volt, s egyébként is baráti köröm java része innen és a megyei laptól került ki. Kölcsönkértem a díszletszállító tehergépkocsit. Előbb tisztáztam dr. Kováts Lajos révén - ma Magyarországon él nyugdíjasként -, hogy a szobornak nincs leltári száma, semmilyen nyilvántartásban nem szerepel. Ezért hazatelepítéséhez nincsen szükség minisztériumi jóváhagyásra, amit, biztosra vettük, amúgy sem kapnánk meg. Nagyváradról Sepsiszentgyörgyre származott építészmérnökökkel megbeszéltük, hogy otthoni kollégáiktól szerezzenek be a megjelölt időpontra egy emelődarut, s az várakozzék a mellékutcában, amíg a színházi kocsi megérkezik. A játékba, természetesen, be kellett avatni a nagyváradi múzeumigazgatót is, akinek néma beleegyezése a szoborszöktetésbe bizonyítja, hogy jóhiszemû román ember volt.
Minden az elképzelésünk szerint alakult.
A színházi kocsi - nem véletlenül - éjszaka indult a rakománnyal. Azokban az időkben alig volt éjszakai forgalom, a gépkocsivezetőt csak Segesváron állította meg egy milicista, nem messze az ispánkúti Petőfi-emlékmûtől. A színházi sofőrök dörzsölt emberek, a mienk is az volt. A milicista átnézte a gépkocsi papírjait, a sofőr addig szóval tartotta, a zsaru felpillantott a magasított raktérre, ahonnét az Áron feje éppen hogy kilátszott, s kedélyeskedve rászólt a gépkocsivezetőre: legalább azt az alakot ültesse le!
Álló helyzetben ugyanis nem szabad személyeket szállítani.
- Ültesse le maga, ha tudja! - replikázott a sofőr, és elindította a kocsit.
Itthon nevetve mesélte el a történetet.
Az őrnagyot a Kézdivásárhely és Sepsi közötti rivalitásra rájátszva a megyei múzeum kerítésén belül úgy helyeztettem el, hogy a szobor feje a járdáról és az úttestről látható legyen. Azon spekuláltunk, hogy az ágyúaffér miatt is felborzolt idegû kézdivásárhelyiek felháborodnak a szobor fogva tartásáért, és átkövetelik Kézdivásárhely főterére. Felső-háromszéki barátainkat arra biztattuk - a hivatalviselőket is -, hogy minden lehetséges alkalommal követeljék a szobrot. Vállalkozzanak, hogy a talapzatot minden anyagi támogatás nélkül elkészítik. A ,,játékban? az is benne volt, hogy Nagyvarjasi Oláh Sándor munkája realista fogantatású, klasszikus, katonásan ,,kiálló? szobor, éppen Kézdivásárhely patinás főterére való. A sepsiszentgyörgyi egykori Gábor Áron térre, amelyet modern épületek ölelnek körül, másféle stílusjegyeket hordozó szobor vagy emlékmû illett volna.
A játék sikerült. Kézdivásárhelyen nemsokára, 1971. szeptember 8-án Gábor Áron-szobrot avattunk.
Király Károly volt a fő ceremóniamester. Azt ő sem tudta akkor - mi sem -, hogy Dálnoki Veress Lajos altábornagy után ő mondja ugyanarról a szoborról a második avatóbeszédet.
*
A történetnek ezzel nincs vége, mert az én fantáziámat megragadta a segesvári rendőri fellépés, a leültetési jelenet. Megéreztem metaforikus töltetét, és az Utunkban - Kolozsvárott kiadott erdélyi irodalmi hetilap - egy testesebb esszében fejtettem ki a szobor hazaszállításáról és az avatóünnepségről értekezve, hogy az őrnagyot a történelem során hányszor akarták leültetni, de eleddig nem sikerült.
A legfontosabb akkori bukaresti magyar nyelvû sajtóorgánum, az Előre főszerkesztője felháborodott ezen az impertinencián, és ,,ellencikket? íratott. Nem tehettek egyebet - közbotrány nélkül a szoborhoz már nem lehetett hozzányúlni -, dühükben kisütötték, hogy a szobor giccs.
A lényeg az, hogy Az őrnagy hazatért. Mûfaji stílusjegyeit, érzelmi töltetét a kor szellemének ismeretében kell értékelni.
Részlet Sylvester Lajos
azonos címû könyvéből
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2003-06-28: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás