Vargyas községi tanácsa úgy döntött, alapító tagja lesz a megyei tanács által szorgalmazott Alutus Régió Egyesületnek.
A kétkedőket Demeter János megyeitanács-alelnök győzte meg azzal, hogy a Leader-programban való sikeres részvétel egyik alapkövének nevezte az egyesületet. Demeter János azzal érvelt, hogy a Leader-térség státus megszerzésénél előnyt jelent a minél nagyobb lélekszám, ráadásul a lehívható pénzösszeg is azzal arányos. Mint mondotta, a nyugati példák azt mutatják, hogy a gazdasági előnyökön túl a program ahhoz is hozzájárul, hogy a kis települések értelmisége ne vándoroljon városra. Ez azért fontos, mert amennyiben mozgatórúgó nélkül maradnak a községek, falvak, azok jóformán halálra vannak ítélve. A program előnyének nevezte azt is, hogy annak döntéshozatalában nem az önkormányzatok fogják a vezető szerepeket betölteni, hanem a civil szervezetek és a vállalkozók, így ők határozhatják meg, milyen irányba fejlődnek a települések.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.