Immár második hétvégén nem vették át a nyers tejet a Covalact tejfeldolgozónál — közölte Ötvös Mózes, a szarvasmarhatartó gazdák megyei egyesületének elnöke. A tejgyár az unióhoz viszonyított magas árra, valamint az egyenetlen mennyiségekre hivatkozik.
„A tejtermelőkre szükség van, egyik napról a másikra nem lehet a tejet visszautasítani" — fogalmazott az elnök egy szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélben. A tej átvételét először június első hétvégéjén tagadta meg a Covalact, s az eset a múlt hét végén is megismétlődött — mondta kérdésünkre Ötvös, aki azonban mennyiségekről, illetve arról, hogy hány gazdát érintett a visszautasítás, nem tudott információkkal szolgálni. Az egyesület elnöke szerint nem elég, hogy rendkívül alacsony a tej felvásárlási ára (ez egyébként az egész unióban így van), hanem most még az eladással is bajlódni kell.
Kovács Zsolt, a Covalact vezetője kérdésünkre elmondta, mintegy 80—90 000 liter tejet utasítottak vissza. Egyrészt, mert az unióhoz képest, ahol harmincszázalékos árcsökkenés volt, itt alig több mint tíz százalékkal kisebbek a felvásárlási árak, mint tavaly, másrészt a nagyobb nyári nyerstej-mennyiséget nem tudják átvenni. A pluszból általában tejport készítettek, ám most annak az ára is a felére csökkent a két évvel ezelőttihez képest. Az ügyvezető megérti a gazdákat, de a gazdasági szempontok elsődlegesek. Ugyanakkor egyeztetni kíván az egyesület elnökével.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.