Gyulafehérvár köveinek üzenete - Váry O. Péter

2009. június 20., szombat, Közélet

A Székely Nemzeti Múzeum céljául tűzte ki a magyar emlékek megismertetését és népszerűsítését, s szerepet vállal abban is, hogy időt, energiát spóroljon meg látogatóinak — többek között ezek indokolják a múzeum lovagtermében szerdán megnyílt, A gyulafehérvári székesegyház képekben című kiállítás Sepsiszentgyörgyre hozatalát — mondta bevezetőjében Vargha Mihály, az intézmény igazgatója.

Szabó Lajos kanonok, a kiállítás kurátora Szent István királyunknak a püspökségek alapításához fűződő legendáját idézte fel, eszerint a rózsa mellé karót szúró kertész látványa ihlette arra, hogy népének támaszokat létesítsen. A gyulafehérvári székesegyház és érseki palota a legépebb és legnagyobb ilyen épületegyüttes a Kárpát-medencében, s egyben felkiáltójel is, kövei hitről, Isten szeretetéről, összetartásról és összetartozásról, de kitartásról is beszélnek, s arra szólítanak fel, Szent István örökségét fel kell élesztenünk, különben a történelem viharai elsodornak bennünket. ,,Meg kell tanulnunk a kövektől az összetartozást, mert csak közösen tudunk megmaradni, és meg kell tanulnunk a kitartást is, sok az elkeseredett, jövőkép nélküli székely, Gyulafehérvár kövei számukra, mindannyiunk számára azt üzenik, aki kitart, az megmarad" — zárta tárlatnyitó beszédét a kanonok.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 940
szavazógép
2009-06-20: Belföld - x:

Belföldi hírek - Ferencz Csaba

Tőkés lemondott püspöki tisztségéről
Tőkés László a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület tegnapi rendes nyári közgyűlésén benyújtotta lemondását püspöki tisztségéről. 2007-ben az év végi közgyűlés határozata értelmében EP-képviselőségének csonka mandátuma idejére püspöki jogkörét Csűry Istvánra ruházták át, aki helyettes püspökként irányította az egyházkerületet.
2009-06-20: Közélet - x:

Tanösvény Sepsibükszádon

Közel száz helybeli, sepsiszentgyörgyi és illyefalvi diák jelenlétében avatták fel megyénk második tanösvényét Sepsibükszádon. A Sólyomkő—Andezit nevű körút létrehozását a Váradi József-iskola két tanára, Rabocskay László és Gödri Judit irányította a tavaly Zalánpatakon átadott Zergeboglár tanösvény sikerén felbuzdulva.