A földtörténet újkorában, sok ezer évvel ezelőtt nagy mennyiségû csapadék árasztotta el ezt a területet. Fokozatos lehûlés, majd az eljegesedés következett. Ezt megelőzően mocsaras és sûrû tölgyfaerdős részek váltakoztak. A jégkorszak végén ismét megnövekedett a vízmennyiség, és az elmocsarasodás még nagyobb méreteket öltött. A hatalmas tölgyek lassan kipusztultak, s beledőltek a mocsarakba. A roppant mennyiségû iszap, majd a hargitai tûzhányók mûködésével vulkáni por lepte be a ledőlt tölgyeket. Az évezredek során a levegőtől elzárt, mocsaras, nedves talajban megindult e fák karbonizálódása. Megmaradtak fa állapotukban, de fényesre csiszolható, fekete színt vettek fel. Ezt a nép özönfának nevezte. A XX. század elején fordult a figyelem eme özönfák felé, s az 1930-as években több szép példányt emeltek ki a Feketeügy medréből. Voltak egy méter átmérőt meghaladó példányok is. Kezdetben ezeket házieszközök elkészítésére, valamint sírgödrök kipadolására használták. Ilyen fával padolták ki például Bucs Antalné sírját. Lassan a faipar is felfigyelt, és igen magas áron felvásárolta. Csodálatosan szép parkettát lehetett készíteni belőle. Brassóba beszállítva egy két köbméteres özönfáért a Kocsis-féle parkettagyárban többet fizettek, mint egy tehénért. Érdekességként említem meg, hogy az 1930-as évek végén az egyik legnacionalistább miniszterelnöknek, Armand C?linescunak, aki a Frontul Rena?terii Na?ionalenak volt elkötelezett híve, a Bitáról szállított, Kocsis-féle gyárban özönfából készített parkettával padolták ki fényes palotáját.
Az özönfának egy példánya a budapesti Magyar Mezőgazdasági Múzeumban is megtalálható.
Említésre érdemesek a bitaiak által Rétyi-határnak nevezett határrészben található leletek. A vasút melletti, délre fekvő, a Besenyő-patakára néző dûlő értékes égetett cserép és égető tûzhelyek maradványait rejti. Ahogy a gazdálkodás fejlődött, és az eke mind mélyebbre hatolt, különböző edénymaradványok kerültek felszínre. Voltak kisebb használati tárgyak, de előfordultak nagyméretû, 50 liter ûrtartalmú maradványok is. Egyes darabokat a Székely Nemzeti Múzeumba vittek. Birtalan Sándor bitai nyugalmazott adótárnok (akit Bitán csak Tárnok úr néven ismertek) szorgalmazására terepszemlét tartott Csutak Vilmos, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Véleménye szerint római kori maradványokról lehet szó, s éredemesnek találta ásatásokkal való feltárásra. Sajnos, korán bekövetkezett halála (1936) véget vetett terveinek.
Mindenesetre ez is bizonyíték arra, hogy a régmúltban is volt emberi élet e tájon.
A Feketeügy bal oldalán található mocsaras, tavas, néhol fával benőtt részre utal a Nyíres-tónak vagy Feneketlen-tónak nevezett, ma is létező tavunk, melynek vize soha nem apadt el. Mielőtt a Feketeügy és a Kovászna-patak szabályozása megtörtént volna, a gyakori árvizek feltöltötték vízzel és hallal, mely a mai napig nem tûnt el. Hosszú ideig halászparadicsom volt az itt lakóknak.
Az első letelepülők a Feketeügy jobb partját foglalták el, mert a bal oldalon lévő mocsaras, tavas rész jó védelmet nyújtott a Bodzai- és a Tömösi-szoroson beözönlő ellenséggel szemben.
A pápai regesztrumok a megye községeire nézve az 1225. évet adják legrégibb dátum gyanánt. Ennél régebbi időben hiába kutakodnánk.
A székelyek, amikor bejöttek e területekre, találtak községeket, községmaradványokat. Így volt ez Bita esetében is. Az itt lévő mocsaras hely jó búvóhelyül, hal- és vadállománya bőséges táplálékul szolgált. A tavak és mocsarak közti hely földmûvelésre kevésbé, de állattenyésztésre igen alkalmas volt. Így az egymást váltó népek maradékai - kabarok, hunok, avarok, besenyők - itt megtelepedtek. Nem voltak népes közösségek. A népvándorlóktól néha feltöltődtek, néha pedig számuk megcsappant, de ezek a letelepedő, itt teret hódító székelyekkel keveredtek. Az antropológiai jellegzetességeket tekintve besenyő hatások észlelhetőek (Csutak Vilmos feltételezései alapján).
A község nevének kialakulására és idejére vonatkozóan biztos adataink nincsenek. Orbán Balázs, Benkő Józsefre hivatkozva, valamely nevezetesebb család vagy családtag nevéből Erzsébet, Elizábéta nevéből eredezteti. Szintén az egyházi ószláv nyelv Obitejl - szállást jelentő - szava még inkább elfogadható, mert kezdetben Bita valóban csak szálláshely jelleggel bírt.
Az egykori dokumentumok előbb Sypka, majd Bicha néven említik. A mai hangzáshoz hasonló alak, Bytha 1567 óta használatos. A marosvásárhelyi dokumentációs könyvtár 2422-es számmal jelzett Colligátumában található bejegyzés igen fontos számunkra. A Colligátum utolsó előtti, üres, bekötött lapjának első oldalán a következő található: ,,Én demeter deák bytay fijú Ab 1578 kovásznai mester valék??
Ha már ebben az időben deákot, mestert tudott adni a közösségnek, ez bizonyítja, már sokkal régebb is létezett. Ugyancsak a különböző lustrák névjegyzékeit figyelve szemünkbe ötlik, hogy a szomszéd falvakban a XV. század végén, a XVI. század elején sok ilyen családnévvel találkozunk: Bita-I, Bitay, Bitta, Bittaj, Bittay. Ez azt jelenti, hogy innen elszármazottakról van szó. Bitán viszont ilyen nevek csak a későbbiekben fordulnak elő. Valószínû, hogy más községekből visszaszármazottakról lehet szó. A település első szálláshelyei a Feketügy egyik kanyarulatának a csücskében voltak, a ma is Bajkók utcájának nevezett utcavégen, szigorúan követve a folyópart mentét. A folyó hirtelen kanyarodva keskeny félszigetet alkotott, s így a két oldalon elhelyezkedő lakóhelyek utcát formáltak. A folyón híd nem létezett, így gázlón közlekedtek a bal oldallal, ami főleg az állattartás szempontjából volt fontos, mivel a túloldalon bő és jó minőségû fû termett. Az állatok bennteleltetésére itt szállították át a száraz takarmányt, amikor a folyó megfelelő mértékben leapadt.
A település fejlődésének első szakaszában a felső részen, körülbelül a mai templomig, második szakaszában a Besenyő-patakig terjedt. A harmadik szakaszban alakult ki a templomon felüli rész, a folyó mellett. A negyedik szakaszban a falu északi oldala. A templomon felüli rész valamikor teljes egészében legelő volt. Abból szakították ki a templomkertet a mellette levő régi temetővel, a mostani új temetőt, valamint az iskola telkét. Az iskola oldalán levő felső rész egészen új az 1923-as román földreform után keletkezett.
Szabó István
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.