Az államalapítás 1003. évfordulóját ünneplő Magyarország - minden integrációs örömzene dacára - az utolsó ,,EU-n kívüli? ünnepnapot kérdések és kétségek jegyében ülte meg. S kétszeresen igaz ez, ha a Kárpát-medencében élő egész magyarság mai közérzetét és saját sorsának alakulására irányított önvallató jövőképét tekintjük.
Szomorú rezignáltsággal kell megállapítanunk, hogy 1989-től errefelé soha nem volt megosztottabb a magyarság, mint ma, s bármilyen szépek és hangzatosak is az ünnepi nyilatkozatok, fölfeslik alóluk az érdekek különbözőségéből fakadó divergens erők nem éppen egységes nemzetért, közös jövőért munkáló egymásnak feszülése, s ha nem is lesz ebből a nemzet kebelében kirobbanó eszmei polgárháború, de győzelemittas együttmenetelés sem lészen.
Mintha a pártok, érdekcsoportok, társadalmi rétegek, de az anyaországi és az elszakított nemzetrészek is teljesen eltérően ítélnék meg és élnék át Magyarország új európai integrálódását, s a néha keserûre sikeredő hangvételből már kifénylene, hogy igenis - sajnos! - súlyos vesztesei is lesznek a most még több-kevesebb derûlátással várt nagy betagolódásnak.
Szüntelenül arról beszélünk, hogy Trianon szörnyû és igazságtalan nemzetroncsolásait teheti jóvá, gyógyíthatja be az európai integráció, ám a konkrét bajokkal szembesülve arra kell rádöbbennünk, hogy ma is a Trianon-szindróma határozza meg gondolkodásunkat, s lökdösi kényszerpályákra cselekvésünk mikéntjét. A történelem még mindig mirajtunk tapos, olyan - ma már nehezen indokolható - kompexusokat gerjeszt, mint a makacsul kitartó (vagy csak túlhangsúlyozott?) kisebbrendûségi érzetünk, vagy hogy finomabban fogalmazzunk: kicsinységtudatunk. Ezen kellene túllépni végre, ám ez teljesen elképzelhetetlen az egységes magyarságban való gondolkodás nélkül, egy olyan nemzetstratégia kimunkálása híján, mely nem azt tekinti, hogy a magyarság rovására szerzett pozícióelőnyöket élveznek szomszédaink, hanem azt, hogy a Kárpát-medence máig meghatározó nációja a magyar, s ezt minden szupremációs szándék nélkül mindenféle kapcsolatrendszerünk ideológiájává kellene tenni. Fölösleges és önveszélyes túlzások nélkül, csak a realitásokra szorítkozva. Mert nem hiszem én azt, hogy az egységesülő Európa föltétlenül méltányolná és díjazná azt a túlméretezett szerénykedést, mi némely magyar (vagy csupán önmagát magyarnak mondó) diplomatánkat jellemzi, kik valósággal elébe mennek a magyarságot tovább rontó-romboló külső szándékoknak, s maguk szállítanak érveket az ellenlábasok magabiztos - ám minden alapvetést nélkülöző - lármázásához.
Trianon nem múlik el magától, s a határok nélküli Európa sem úgy valósul meg itt, a keleti végeken, mint egy angyali kinyilatkoztatás, s amíg csorbítatlanul helyre nem állíttatik a teljes kárpát-medencei magyarság szülőföldhöz, nyelvhez, kultúrához, önigazgatáshoz, teljes szellemi és anyagi örökségéhez való joga, addig nem ülhet holmi talmi babérokon magyar politikus. Sem az anyaországban, sem annak határain kívül.
Szép, szép az ünnepnapi országházi fogadás, de észre kell már vennünk azt is végre, hogy ez a hat-hét országot átfogó magyar-magyar ,,csúcstalálkozó? ma sem mentes a föltornyosuló gondok vetette keserû homlokráncoktól.
Magyari Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.