Csüdör Katalin könyvtáros
Kimeszelték, új parkettát raktak, lámpákat szereltek, és tizennégy új polccal látták el a kézdiszentléleki Kemény Zsigmond Községi Könyvtárat. Csüdör Katalin könyvtáros elmondta: az intézmény bekapcsolódott a Biblionet-programba, melyet a Bill és Melinda Gates Alapítvány hívott életre azzal a céllal, hogy korszerűsítsék a romániai könyvtárakat.
Az első körben megyénk nem pályázhatott sikeresen, mert nem vették figyelembe, hogy az ország legkisebb megyéje vagyunk, ahol nincs legalább száz közkönyvtár, amelyből ki lehet választani tizenhetet-húszat. Kovászna megyében csupán harmincnyolc könyvtár működik, és azok közül is kevés felel meg a pályázati feltételeknek.
Alapvető feltétel, hogy az önkormányzat a könyvtár számára megfelelő helyiséget biztosít, a könyvtáros egész műszakban dolgozik, minden számítógépre 2,5 négyzetméter jut, és bekötötték a széles sávú internetet. A 26,9 millió dollár értékű programot a művelődési minisztérium és az IREX (International Resarch & Exchanges Board) bonyolítja le, futamideje öt esztendő. Ha a második kiírásban sikeresen vesznek részt, a jövőre ötvenéves Kemény Zsigmond Községi Könyvtárat korszerű számítógép-hálózattal, nyomtatókkal és beolvasókkal szerelik fel.
Csüdör Katalin azt is elmondta, hogy a könyvállomány tízezerhétszáz-negyvenöt kötetet számol, és idén négyszázötvenegy olvasójuk van. A könyvkölcsönzők zöme tanuló, de minden korosztályból olvasnak. Idén hat roma tanuló is rendszeresen kölcsönzött olvasnivalót.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.