Élő múlt: Az utolsó Bástya

2003. augusztus 28., csütörtök, Archívum 2003–2007

3.
Szigorúan titkos bukaresti nagykövetségi jelentés, 1973
Amint később megtudtam, a megyei ideológiai titkár, S. C. elvtárs volt, aki folyamatosan rettegett a szobrok és emlékházak avatása miatt - számtalan figyelmeztetésben lehetett része a politikai feletteseitől. A propagandatitkár egy tûzeset miatt Erdővidéken járt, meglátta a szerinte mindenféle jóváhagyás nélkül frissen emelt monumentális emlékmûvet, dührohamot kapott, és a követségi jelentésben is említett buldózerrel akkor éjszaka eltávolíttatta az obeliszket.
Én azt sem tudtam, hogy az erdővidéki nyugdíjasok közös alkotása elkészült, és avatásra készen várja a megyei és bukaresti jóváhagyást.
A megyeiekkel kiegészített fővárosi bizottság előtt az első percekben azért kellett hallgatnom, mert érdemben nem tudtam hozzászólni a dolgokhoz, nem ismervén, mi történt, mi a baj ismét Köpecen, azt sem tudtam, hogy a konspiratív körülmények között megszervezett szoborállításról mit és mennyit tudnak a kivizsgálók. Ezért előbb az engem felelősségre vonó, majd fenyegető szövegeket megpróbáltam szenvtelenül végighallgatni. Közben rájöttem, hogy ismétlésekbe bocsátkoznak, kifogynak az érvekből, a kezdeti ,,rámenős? hevület önmagába fullad, hagynom kell tehát, hadd fröcsköljék rám minden dühüket, s ezalatt próbáljam összeszedni magam és az érveimet.
Ez a spontánul kialakuló taktika annyira sikeres volt, hogy a későbbi években megtervezve is alkalmaztam: hagyni kell, hogy az ellenfél fulladjon bele az önmaga szóárjába. Mintegy kétórás ostrom után engedélyt kértem, hogy kérdezhessek. Megkaptam. Előbb azt tisztáztam, hogy az a történelmi esemény, az a csata, amelynek emlékét 1901-ben obeliszkkel örökítették meg az erdővidékiek, a marxista történelemszemlélet szerint a haladó hagyományok közé tartozik-e, avagy nem?
Csak ,,igen?-nel lehetett válaszolniuk. Ezt percek múltán kikényszerítettem belőlük. Az igenlő választ megfejeltem azzal, hogy: Ezek szerint elesik a legsúlyosabb ellenem felhozott vád, miszerint egy reakciós történelmi eseménynek állíttattam volna emléket. A ?48/49-es szabadságharc a haladó hagyományok közé tartozik, s a véczeri csatát a háromszékiek ősei nem a románok, hanem az elnyomó osztrák abszolutizmust megtestesítő Heydte báró csapatai ellen vívták.
Lépésről lépésre sikerült zsákutcába szorítanom kihallgatóimat, és a végén, érveikből kifogyva, a szobordúló ideológiai titkár azzal érvelt, hogy az emlékmû ,,csúnya? - volt. Az érvelés hevében nem figyeltem a ,,volt? szóra, és már a nyeregben érezve magam fölényes iróniával replikáztam: Üljünk autóba, menjünk ki a helyszínre, s amennyiben valóban csúnya az obeliszk, én fogom kezdeményezni az eltávolítását.
Ekkor derült ki, hogy nem kell sehova se mennünk, mert már nincs emlékmû. Eltávolították. - Kik? - A barótiak, köpeciek - replikázott S. C. - Azok, akik fél esztendeje járnak a nyakamra, mert a rajtuk megesett méltánytalanságot senki sem akarja helyreigazítani? - álltam az erdő felől.
Mikor azt is megtudtam, hogy buldózerrel rombolták le az obeliszket - valószínû, hangsúlyozott teatralitással -, felálltam a kínpadról (szék volt), s bejelentettem: az 1934-es szobordúlás és a mostani között csak technikai különbség van. A szellem azonos: a Vasgárdáé.
Otthagytam őket, és berohantam az első titkár irodájába.
A jelenetet a macska-egér pszichózison kívül - végső szorultságában az egér is támad - az előzetes tapasztalataim is indokolták. A Román Munkáspárt Központi Bizottságának fő káderesét - a bukaresti bizottságot vezető Mihoc elvtársat - levasgárdistázni abban a világban nem volt szokásos. Jelen volt Csiki elvtárs is, a KB instruktora, aki amolyan elhárító politikai ügynöki beosztásban komisszárkodott a megyéknél, és az első titkárok is ,,tartottak tőle?. Szokatlan fellépésem sokkolta őket. Megszokták a gazsuláló meghunyászkodást, a riadt félelmet, az esedező bocsánatkérést, az ,,elvtársak, gyakoroljunk önkritikát? állapotot.
Mondta is az egyébként ebben az ügyben jó szándékú Nagy Ferdinánd - akkori megyei első titkár -, amikor a vasgárdista szellemet és a szobordöntésért várható tömegfelháborodást előtte is kifejtettem, hogy: ,,Nem kell túlkomplikálni a dolgokat, gyakoroljon önkritikát.?
Én azzal replikáztam, hogy a történtekért nem nekem kell ,,önkritikát gyakorolnom?, hanem azoknak, akik ezt a galádságot elmûvelték, és ha én nem szivárogtatom ki a történteket, egy hét múlva úgyis tudomást szereznek a nagyvilágban a háromszéki újabb nemzetiségi provokációról, s az ország újfent szégyenpadra kerül. Ez nem tesz jót a román diplomáciai tevékenységnek.
Követeltem, hogy az emlékmûvet, amíg ebből nemzetközi botrány nem kerekedik, állítsák vissza! És nyomatékosan megismételtem a ,,haladó hagyományokkal? kapcsolatos álláspontomat.
A szûkebb körû megyei pártvezetés elé citáltak. Barót akkori első titkára és tanácselnöke, G. elvtárs, egy ugyancsak szerény, jóindulatú román ember riadtan vállalta magára, hogy ,,vétett a pártfegyelem ellen?, ,,nem tanúsított kellő éberséget?.
Zakariás Attila, a mûvelődési élet baróti mindenese, bevett szokás szerint, ugyancsak ostorozta önmagát, önkritikus mondatai közé be-becsúsztatva, hogy ,,a tömegek így meg úgy?? (Bizonyos idő múltán mindkettőjüket eltávolították az akkori beosztásukból.)
Én ragaszkodtam az egyetlen lehetséges taktikához: így is, úgy is kitörik a nyakam, erre legalább szolgáljak rá. Országos és nemzetközi visszhanggal fenyegetőztem, a leghatározottabban elítéltem a szobordúlást, és az egykori történelmi események ,,haladó hagyományok? közé sorolását erősítgettem.
Azokban a napokban a lakosság soha nem tapasztalt szimpátiájával találkoztam. A szolgálatos lényalók még fel sem ocsúdtak zavartságukból, idejük sem volt, hogy tervszerû lejáratásom számára más pászmákat jelöljenek ki, hogy az emlékmûügyről eltereljék a figyelmet. Mintegy három hét múltán hívatott az első titkár, a megbeszélésen jelen volt a szobordúlást elrendelő ideológiai titkár és a propagandaosztály főnöke.
Nagy Ferdinánd a jelenlétükben bejelentette:
,,Magának volt igaza! A Központi Bizottság kivizsgáltatta a köpeci ügyet. Valóban a haladó hagyományokhoz tartozik az a történelmi esemény, amelynek a megörökítésére az emlékmûvet maguk visszaállíttatták. A Központi Bizottság úgy döntött, hogy új emlékmûvet kell állítani. A maga irányítása és ellenőrzése mellett.?
Ezt a mozzanatot ma is életem legnagyobb erkölcsi sikereként őrzöm emlékezetemben, többre tartom, mint amikor - tulajdonképpen az akkori időkben viselt dolgaim következményeként - 1989. december 22-én a sepsiszentgyörgyi diktatúra ellen lázongó tömeg ,,felkiabált? a megyei pártbizottság épületének erkélyére, tőlem várva az akkori zûrzavarban eligazítást.
Szóval, a köpeci ügy miatt mellettem kivörösödött képpel némán hallgató elvtársak társaságában nem titkolható eufóriás állapotba kerültem az első titkár közlésének hatására. A bennem felgyülemlett feszültség utat keresett és talált magának, hisz voltak, akik már a letartóztatásomra gondoltak vagy éppen azt várták.
A bejelentésnek ezzel nem volt vége:
- Maga jelölje ki a szobrászt! Az elvtársaknak és a mi véleményünk is az, hogy az az esemény nem egy jellegtelen obeliszket, egy sírkövet érdemel csak, hanem egy komolyabb emlékmûvet. Ehhez a megyei tanács az anyagiakat is biztosítja.
(Hohó, vigyorogtam: a lényeg az, hogy ne nekem, hanem ,,a pártnak? legyen igaza, inkább egy monumentális emlékmûvet, egy drágábbat állíttatnak, csak hogy a pártot ne szégyeníthesse meg senki.)
- Rendben - mondottam. - Tornay Endre lesz a szobrász. Az esemény valóban méltó egy komolyabb emlékmûre.
- Az is beszéljük meg, hogy az emlékmûvet esetleg nem pontosan arra a helyre kell felállítani.
Ideges lettem.
Nagy Ferdinánd egy szuszra folytatta: ,,Mit szólna hozzá, ha az új emlékmûvet áthelyeznők az úttest másik oldalára, alig néhány méterre a régi helyétől? Ott volt egy borvízforrás valaha. Az eltûnt, elmocsarasította az egész területet. Annak a vizét újra be lehetne fogni, egy kis parkot, pihenőhelyet lehet kialakítani.?
Újra átláttam a szitán. Ismét az a fontos, hogy a párt kezdeményezi az egészet. Ne olyan és ne ott legyen, ahol volt. De ezúttal valóban egy tisztességes emlékhely kialakítása a fontos, hisz a tulajdonképpeni véczeri csata sem ott volt, ahol az 1901-es obeliszk állt, hanem kétszáz méterrel arrébb, a Kányás-dombon, a Véczer orrán, és az emlékmûvet akkor is azért telepítették az útkereszteződés mellé, hogy az arra járók szeme előtt legyen az.
Nagy Ferdinánd első titkár szünetet tartott, szemmel láthatóan a saját sikerének tartotta - az is volt! -, hogy ezt a számomra/számunkra veszélyesnek induló ügyet ilyen mesterien fordította jó irányba, és szinte észrevétlenül egy másik témára siklott át:
- Ha már ilyen szépen összegyûltünk, beszéljük meg, van-e valamilyen új javaslata a színházigazgatás megoldásával kapcsolatosan.
A csapdát nem érzékeltem.
- Nincs - mondottam őszintén. - El kell utaznom Temesvárra, meg kell próbálnom, Fábián Ferenc nem vállalná-e el.
Dukász Annát Király Károlynak a megye éléről való távozása/eltávolítása után már azonnal le akarták váltani. Mintegy másfél évig ,,tartottam a hátamat? érte, és érveltem azzal, hogy bármennyire alkalmatlannak is vélik a színházigazgatásra, Dukász Anna igen tehetséges és népszerû színmûvész, aki ezt a provinciális színházat kiemelte a névtelenségből. Egész Erdélyből szívesen telepednek át Háromszékre a rangos színészek, ezt a jó úton lévő intézményt nem lehet tehetségtelen, karrierista akarnokokra, színházon kívüli elvtársakra bízni. Ismét a tömegekre, a színház elismertségére, székelyföldi megbecsültségére utaltam.
- Itt, helyben nem talált senkit?
- Nem.
- És mit szól ahhoz, ha mi találtunk?
- Kit?
- Magát.
Közben Nagy Ferdinánd felgyorsított beszédtempóval részletezte az érveit.
Szembekacagtam véle.
- Min derül olyan nagyon? - kérdezte ingerülten.
- Én azon, hogy világéletemben egyszerre ennyi dicséretet és elismerést még magamról nem hallottam. Három héttel ezelőtt súlyos politikai vétségeket elkövető, ideológiai zavart keltő, nacionalista, meggondolatlan, akaratos és erőszakos, a pénzügyi fegyelmet megszegő minősítést kaptam. Most pedig ennyi dicséretet. Jólesik. Csak azt nem tudom, hogyan tudják a három héttel ezelőtti és a mostani véleményüket egyeztetni.
- Bízza ránk. Mi egyeztetjük.
- Az már más. Mikor óhajtják?
- Most. Fél órán belül a fél társulatot össze tudják szedni. Menjenek át a színházhoz, és szervezzék meg a beiktatást.
Fantasztikus elővigyázatossággal akarják véghezvinni ezt is. Ha én innen eltávozom, a baráti köreimet felkereshetem. Ki tudja, mi történik. Kész tények elé kell állítani a közvéleményt. A színházigazgatás az átlagember szemében előléptetésként is ,,eladható?.
- Nagy elvtárs - szólaltam meg -, szombat délután van.
És kellő iróniával magyarázni kezdtem, hogy én szakszervezeti tag vagyok. Ilyen nagy költözködésre jár három nap. A színház problematikus hely. Meg kell beszélnem a családommal.
S., a propagandatitkár érezte a robbanó feszültséget, Nagy Ferdinánd türelmének apadását, és bedobta lesz, ami lesz alapon a mentőövet:
- Lengyel újságíró vendégeink vannak. Elmentek vadászni. Már két órával azelőtt ott kellett volna lennem. Nem jöhetne velem S. is?
- Menjen, ahová akar - mondta sértődötten Nagy Ferdinánd, mint aki annyi jót cselekedett, annyi veszélyt elhárított, és most ez a cinikus háládatlanság a fizetség érte.
Így vettem részt életem első és utolsó jutalomvadászatán. És így lettem színházigazgató.
A köpeci emlékmû avatóünnepségére viszont már nem hívtak meg.
Sylvester Lajos
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2003-08-28: Archívum 2003–2007 - :

Hírsaláta

2003-08-28: Archívum 2003–2007 - :

Periszkóp: Balkáni életképek