A falu emlékezete: A szorgalmas falu

2003. szeptember 2., kedd, Archívum 2003–2007

Döntéshozatal és ítélkezés
A bírót Bitán a határőröket és jobbágyokat magában foglaló közösség állította. A rendi, igazgatási, gazdasági érdek különböző alcsoportokra osztotta a faluközösséget. Voltak azonban lényeges kérdések, amelyek egységet követeltek: a gazdálkodás, a gabonatermelés, az állattenyésztés, a kaszáló, a legelő, a falu egészét érintő kiadások, közmunkák vagy közös jövedelmek. Ezek szoros egységbe forrasztották a sokrétûen tagozódó falut. Éppen ezért ezt a közösséget elegyes közösségnek nevezték. A bírótételt ki akarta sajátítani a határőr katonaság, de a faluközösség ellenállása meghiúsította. A bírót közös akarattal választotta a faluközösség. A hütösöket a határőr katonák és jobbágyok arányának megfelelően állították.
A bírót egy esztendőre választották, de ha rátermett ember volt, két-három, sőt több évre is meghosszabbították. A hütösök, ha nem volt kifogás ellenük, kiöregedésükig megmaradhattak pozíciójukban. Bita kis falu lévén, a hütösök száma általában hét volt. A falu vezetőségének a beiktatása, valamint hittétele ünnepélyes keretek között a széki tiszt előtt történt. A bírók és nótáriusok eskütétele Nagyborosnyón, a királybíró előtt történt. A tisztségviselőket rendszerint ősszel, Szent Mihály napja körül választották. A későbbiekben ezt a választást áttették januárra. Akkor választottak bírót, jegyzőt, polgárokat, dobost, mezőbírót, erdőbírót stb. A bíró esketési formulája nagyjából felsorolja a bíró feladatkörét is:
,,Az igaz Isten engemet úgy segéljen, hogy ezen helységbeli bíróságot, melybe most állíttattam, híven, igazán és jó lelkiismerettel viselem. Mindenféle renden lévőknek, szegényeknek és gazdagoknak igaz és minden kedvezés nélkül való törvényt teszek és ítélek. A helység akárminemû jövedelmét megtakarítom, azokról annak idejében a helységnek számot adok. A tilalmasokra szorgalmatosan gondot viselek? Az adóvetéskor reá vigyázok, hogy kinek kinek ami adó alá való felvétessék, a vármegye tisztjeinek parancsolatjokat serényen véghez vinni és vitetni igyekszem.
Az adópénzből semmit el nem költök? A porgolátokat maga idejében megcsináltatom, az utakat, hidakat is megigazítani, jól tartani és tartatni igyekszem? Senkit szerfölött, ok nélkül nem birságolok??
A faluközösség bírója az esküdtekkel együtt intézi a falu gazdasági ügyeit, és ítélkezik. A falus bírónak végrehajtási, hírtételi és más munkákban a polgár segített. Mellette még a határpásztorok is támogatták. Különösen sok segítséget kapott a mezőbírótól (zsitárbíró). A zsitárok feladata volt a mező őrzése, a kártevők felderítése, az elszenvedett kár felmérése és a kár megtérítésére javaslatot tenni. A mezei lopások ritkán fordultak elő, mert a falu közvéleménye nagyon elítélte a ,,mezei szarkákat?, rongy embernek tartották az ilyent, és kiközösítették. A károk nagy részét az őrizetlenül hagyott vagy elcsatangolt állatok okozták. Ha az állatot vagy juhnyájat tilosban találták, a zsitárok behajtották, s a tulajdonosnak vagy pásztornak ki kellett váltania, a kár megfizetésével és a büntetés vagy más költségek kiegyenlítésével egyetemben.
Hosszú időn át éjjeliőrként szolgált Balázs bá. Egy tél eleji, zimankós éjjelen havas eső esett, hideg szél zörgette a kopasz ágakat. Balázs bá szorgalmasan rótta a falu utcáit, s kiáltotta az órákat. A hideg eső áztatta a zekéjét, s a lecsurgó esővíz a zeke hátsó, alsó peremén már kopogósra is fagyott. De ő nem vette észre. Már a háza felé közeledett, amikor imbolygó fényt vett észre a temetőben (frissen elhunyt leánya sírjánál virrasztott és sírdogált egy édesanya), ahogy közeledett Balázs bá, mintha hangot is hallott volna, nem fogta tréfára a dolgot, s szaladni kezdett. Igen ám, de szaladás közben a megfagyott zeke ütni kezdte hátulról a lábszárát. Lihegve, a jelenettől megrémülve dörömbölt be saját ajtaján ,,Nyissad, Rózsi, de tegyed es!? felkiáltással. Azóta hosszú időn át szólássá vált, ha valaki gyorsan akart valamit elvégeztetni, Balázs bá mondása.
Az önigazgatási közösségnek a legfőbb szerve volt a közgyûlés vagy falugyûlés, igazságot tevő fóruma a falu széke. Ez biztosította, hogy bizonyos mértékig ellen tudjon állni a felülről jövő nyomásnak, a közösséget sújtó rendelkezéseknek. A közösségi, a falu egész közösségét érintő ügyekben a falugyûlés határozott. Kisebb ügyekben, főleg személyi jellegû sérelmekben a bíróból és esküdtekből álló testület, az ítélőszék döntött. Az is előfordult, hogy közösen döntöttek. A falugyûlést, ha az idő engedte, a szabad ég alatt, a templomkertben tartották, rendszerint a templomból való kijövetelkor. A falugyûlés számára kijelölt időpont a hét vége volt, havonta. Nem tartottak gyûlést a nagy mezei munkák idején, csak nagyon sürgős esetben, például hadba szállás vagy lustra elrendelésekor, árvízveszély stb. esetén.
A faluközösség ítélkezett általában minden olyan ügyben, amely színe elé került, függetlenül attól, hogy a vita tárgyának értéke vagy a büntetés három forint alatt vagy felett volt. Ezt azért hansúlyozom, mert a királyi rendelet a három forint határt szabja meg. A falugyûlésen megvitatott kérdéseket két nagyobb csoportba soroljuk; egyikbe a közösség ügyes-bajos dolgai tartoztak, másikba a peres ügyek. A faluközösség ítélkezése mindenkire egyaránt vonatkozott, még a possessorokra (földbirtokosokra) is. Természetesen, a faluközösség gyûlése szükségszerûvé tette a megbeszélést és a közmegegyezést.
Egy 1774-ben kelt királyi rendelkezés előírja, hogy milyen ügyekkel foglalkozhat a faluközösség. A falusi fórumok olyan hatalommal ruháztattak fel, hogy ,,mindennemû civilis törvények?, akár személyes, akár jószág- és vagyonbeliek? megtárgyalhatók a bírók és esküdtek előtt.
A falugyûléseket a bíró rendelte el, és három nappal előtte a falu lakóit értesíteni kellett dobszóval vagy trombitaszóval történő híradás által.
A kisebb perpatvarokban, peres ügyekben az ítélőszék ítélkezett. Első lépésként jelenteni kellett az ügyet a bírónak, aki döntött abban, hogy a sérelmet falugyûlés elé viszik-e, vagy az ítélőszék tárgyalja. Az ítélkezésre mind az alperesnek, mind a felperesnek meg kellett jelennie.
Az ítéletet kötelező módon jegyzőkönyvbe foglalták. A bíráskodás rendszerint áldomásozással fejeződött be. A faluszéken hozott határozat ellen, ha a záradékban nem szerepelt: ,,a döntés ellen nincs apelláta?, fellebbezni lehetett a széki vezetőséghez vagy a határőr-parancsnoksághoz.
Ahány szántás,
annyi kenyér
A régi idők emlékét, a faluközösség védekező szellemét őrzi az idős generációk által még napjainkban is ismert kifejezés: Tanorkapu vagy Tanorokkapu. Ez összefüggésben volt a nyomásos gazdálkodási rendszerrel. A nyomásrendszerû gazdálkodás azt jelentette, hogy a falu határát felosztották két vagy három részre, attól függően, hogy két- vagy háromnyomásos rendszerben gazdálkodtak. A szántóföldnek felét vagy harmadát mindig meghagyták ugarnak, a másik felét vagy kétharmadát vetették be.
A kétnyomásos rendszerben fele ugar, fele vetés. A háromnyomásos rendszerben egyharmad ugar, egyharmad őszi vetés, egyharmad tavaszi vetés. Természetesen forgóvetést alkalmaztak; ahol ebben az évben ugar volt, oda a következő évben őszi gabona került, és így tovább. Az ilyen rendszer fenntartását szükségessé tette az állattartás. Ugyanis az ugar volt az állatok nyári legelője, főleg a juhok részére. Az ugart megkosaraztatták vagy megtrágyázták, tavasztól őszig háromszor megszántották: ugarlás, forgatószántás és vetés alá szántás. Azt tartották őseink, ahány szántás, annyi kenyér. A termelékenység így is eléggé alacsony színvonalú volt. Ha a termés megadta a bevetett mag négy-ötszörösét, akkor meg voltak elégedve.
De megtörtént, hogy rossz időjárás vagy valamilyen csapás következtében csak a kétszeresét, ha megadta. Éppen ezért a vetést nagyon kellett védeni a kártevők ellen. A falut kerítéssel vették körül, s a kijárathoz kaput állítottak, amelyet éjszakára bezártak, hogy állatokat ne lehessen a vetésterületre kiengedni. Bitán ez a Tanorokkapu a mai kultúrháznál valamivel fennebb helyezkedett el. Később, a falu fejlődése során, a vasútállomás felőli kijárathoz is állítottak kaput. A Tanorokkapunál gyûjtötték össze a legelőre kiengedendő állatokat, s csak a pásztor kíséretével engedték ki.
Itt említem meg, hogy a szántóföldi mûvelésre befogott háromnyomásos területen kívül volt egy kiszakított rész; sajátos, kis mennyiségben termelt növények részére tartották fenn. Ilyen növény volt a kender, a len, a kukorica, pityóka, káposzta. Ez volt tulajdonképpen a falu zöldségeskertje. Megjegyzendő, hogy abban az időben még törökbúzából, pityókából is csak ízelítőben termeltek. Annyi pityóka termett, hogy a lakószobában az egyik ágy alatt bőven elfért. Ott raktározták, mert nagyon féltett kincs volt. Óvták, nehogy megfagyjon, ünnepi eledelnek szánták.
Nagyobb területet foglalt el a káposztás és a kenderes. A kender különösen nagy becsben volt, mert hiszen ez adta a nyersanyagot a fehérnemûhöz, férfiaknak és nőknek, háztartási cikkekhez, zsákokhoz, szalmazsákokhoz stb., valamint a lányok kelengyéjéhez.
Ennek a kenderes területnek a nevét őrzi még mai nap is a Kenderesnek nevezett határrész, amely a lécfalvi úttól kinnebb, a mezőre vezető út jobb oldalán terül el. Tekintettel arra, hogy a zöldségtermelés általában faluhelyen a női foglalatosságok közé tartozott, nagyon gyakran jártak erre a helyre az asszonyok kapálni, gyomlálni, kendert nyûni stb. Itt bizony néha-néha egy-egy találka is kialakult. Az emberek akkor sem voltak sem jobbak, sem rosszabbak, mint manapság. Akkor is akadtak ,,vígelejû fehérnépek? (bitai kifejezés) és belevaló férfiak, akik nem vetették meg az élet örömeit.
Így alakult ki a Kurvák útja nevû útszakasz, majd pedig a dûlő neve.
Ha már a kenderesnél tartunk, szóljunk pár szót a kender feldolgozásáról. A kendert tápanyagban gazdag, tyúktrágyával bőven megtrágyázott és jól megmunkált talajba vetették. Ha egy talajnak a megmunkáltságát akarták jellemezni, azt mondták, olyan a talaja, mint a kenderföld. Ez azt jelentette, jó mûvelést kapott a talaj. Amikor a kender megfelelő magasságúra nőtt és elvirágzott, a virágos szálakat kinőtték (kinyûtték), vagyis gyökerestől kitépték. Ez adta az erős, finom szálú kenderfonalat. Amikor a földben maradt rész megmagzott, azt is kinőtték, kévékbe kötötték, a magot kisúrolták, és jól megszárították. Ezután következett az áztatás. Lehetőleg tó vizében áztatták, mert ennek a hőmérséklete magasabb és állandóbb volt, mint a folyók vize. Jó körülmények között két-három hét alatt kiázott. Ez azt jelentette, hogy a dudvás rész megkorhadt a vízben, és törékennyé vált. Ezt követően kivetették, vagyis a vízből kiszedték, és kiteregették a napra, hogy jól száradjon ki, mert csak így vált könnyen törhetővé. A dudvás rész elkülönítése következett a szálas résztől a törő segítségével. A törővel csak durván lehetett megdolgozni a kendert. Ezután jött a tilolás. A tiló a törőhöz hasonló eszköz volt, csak vékonyabb és szélesebb lappal rendelkezett, így apróbbra törte a dudvás részt, és nagyjából kiverte a kenderből az úgynevezett pozdorját. A tilolás után következett a héhelés.
A héhelő egy 15-20 cm-es, jól kihegyezett vasszegekkel kivert falapból állt. A jól megtilolt kendert kis kötegekre osztották, s a kötegeket addig húzgálták a héhelőben, amíg teljesen megtisztult a száraz, dudvás maradványoktól, és különvált a tiszta szálas kender a csepûtől. A szálas kendert a csepûtől külön megfonták, majd megszőtték. A tiszta kenderből készültek a finom anyagok: ágynemû, fehérnemû, asztalnemû, menyasszonyi kelengye stb. A csepûből szőtték a durvább dolgokat, lepedőket, törülközőket stb. (Az egyéb feldolgozásra még kitérek a továbbiakban.)
Szabó István
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép