Az idei Incitato-tábor ,,sztárja? talán a brassói Dimény András volt, ki a csapat hangulatvarázsló heccmestereként jeleskedett, ám ezenközben a legszorgalmasabbnak is bizonyult az alkotómunkában. Mert azt végtelenül komolyan vette. Mondhatni: komoran-komolyan.
Ha van a 2003-as tárlatnak ideológiát sugalló munkája, akkor kettő van: Vetró András kipányvázott, gúzsba vert lovasszobor-csoportjáról (a kiállításon Dálnok, 2003 címmel, szinte happeningként került a tárlat közepére) szólottunk már e hasábokon, a másik aktivista fogantatású mû a Dimény Andrásé, Rekviem egy lelőtt lóért. Aki az aktivista szó olvastán kommunista reminiszcenciákra gondol, gyorsan felejtse el: a képzőmûvészetben - más mûvészetekben is - az aktivizmus meghatározó XX. századi irányzat volt, a sajátos látásmód mellett a mûvész társadalmi-emberi elkötelezettségére is utalt a megnevezés. Gondoljunk Kassákra, Derkovitsra, Dési-Huberre a magyar piktúrában.
De minek is nevezhető igazán Dimény Andrásnak a főfalon kiállított munkája, mely címkés felcímezést sem igényel, hiszen a mûvész a címet - a mondandót, a fájdalmat! - odaírja festményére!? Plakát, kiáltvány, ,,programbeszéd??? Rekviem egy lelőtt lóért. Nem kitaláció, hanem egy kegyetlenül friss történés sajgó dokumentuma: a Dálnokon már kontinentális hírre vitt lipicai ménesben az újgazdák lövettek le egy ép és egészséges csikót, mert gusztusuk szerint nem volt elég kezes, s a maga tisztavérû lipicai természete szerint ellenszegült az erőszakoskodásnak. Bevillan egy régi filmcím - A lovakat is lelövik, ugye? -, és belénk villan az emberi ostobaság, kivagyiság kártételének minden veszélye, ahonnan már csak egy lépés van a következő döntésig: ,,az embereket is lelőhetik, ugyebár??
A patáival utoljára égre-fényre rúgkapáló kivégzett csikó látványa szinte beleég lelkünkbe-tudatunkba, s mozgósít minden emberhez méltatlan tett ellen. Mert nem vadak, elmék volnánk, mondanánk a minden szenvedések Költőmesterével, ám ebbéli hitünk meginog.
A lovakat is lelövik, ugye? Igen, a lovas katona lelőtte a sebesült lovát, mert nem nézhette szenvedéseit, nem fogadhatta el kiszolgáltatott csonkoltságát. Igen, a világosi fegyverletétel honvéd huszárjai lelőtték a lovaikat, de először megcsókolták hû társaikat és bajtársaikat, aztán kardjukba dőltek sokan közülük maguk is. Mert nem tûrhették, hogy büszke huszárlovaikból osztrák forspont legyen, honvéd-magukból ulánus janicsár?
Ám ez a dálnoki történet más erkölcsi tartományban leledzik, s ezt kiáltja világgá Dimény András festménye. Emberségért kiált a számunkra legkedvesebb jószág védelmében.
Hogy mennyire szereti Dimény a lovakat, arról összes kiállított munkái tanúskodnak.
Magyari Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.