Újjászerveznék a háromszéki RMDSZ-t, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor megyeitanács-elnök javaslattal állt elő a hétfői megyei egyeztetésen, ezzel magyarázható, hogy hirtelen elhalasztották a pár nappal korábban bejelentett területi tisztújításokat.
Antal Árpád szerint a választási törvény módosításával visszássá vált a helyzet, Orbaiszék például az alsó-háromszéki területi szervezethez tartozik, de a felső-háromszéki szenátor felel érte, és kérdéses Maksa és Dálnok hovatartozása is, hivatalosan Alsó-Háromszékhez sorolták őket, de a felső-háromszéki polgármesterek találkozóin vesznek részt. Elképzelése szerint a széki szervezeteket kellene erősíteni, nagyobb autonómiával, döntési hatáskörrel felruházni, és létrehozni egy reprezentatív, operatív megyei testületet, amelyben helyet kapnának a négy szék és Sepsiszentgyörgy képviselői. Így tulajdonképpen a két területi szervezet fölöslegessé válna — ismerte el, éppen ezért kérték, előbb vitassák meg, döntsenek a szerkezeti átalakításról, csak azt követően írják ki a megfelelő tisztújításokat. Időszerű volna az átalakítás azért is, mert az új struktúrában új üzeneteket fogalmazhatnának meg, lehetségessé válna a nagyobb nyitás, meglátása szerint ugyanis a magyar összefogás sikere után sokan közelednének az RMDSZ-hez. A következő, hétfői megyei egyeztetőtanácsi ülésen már konkrét, megvalósítható javaslatait vázolja, és ott kell dönteniük arról, mit terjesztenek a két területi küldöttgyűlés elé. Egyelőre nem tudja, ötletét mennyien támogatják, ez a következő hetekben dől el — mondotta.
Antal Árpád már korábban is javasolta egységes megyei szervezet létrehozását, ám a területi szervezetek összevonását az RMDSZ-kongresszus nem vitatta meg. Az ötletet akkor az alsó-háromszékiek támogatták, a felső-háromszékiek elutasították, illetve csak kongresszusi döntés esetén fogadták volna el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.