Faluvilág: A szorgalmas falu

2003. szeptember 10., szerda, Archívum 2003–2007

Az otthonteremtés
Az otthon, a háztáj megalapozásánál nem a kényelmi, hanem a gazdasági szempont volt az irányadó. Házaikat és gazdasági épületeiket is maguk építették közös erővel, kalákában. Közös erővel, kalákában hordták az építőanyagot, a követ, a fát. Minden időben akadt két-három építkezéshez értő ember, akik irányították a munkálatot, s a szomszédságból, rokonságból akadt bőven kalákás, aki hangyaszorgalommal napok alatt felhúzott egy házat, csûrt, istállót vagy pajtát. Első volt a csûr-istálló felépítése, ezeket egy épületben helyezték el, hogy az állatok takarmányozása könnyebb legyen, ne kelljen a takarmányt messzire vinni etetéskor, és ne hulljon-vesszen. Az állati takarmány és az állat nagy érték lévén, annak kellett elsősorban biztonságot nyújtani. Ezután következett a házépítés. A ház a gazdálkodás célszerûségének megfelelően épült az évszázados szokásrend alapján. Beosztása általában azonos volt. Középen foglalt helyet az eresznek nevezett helyiség (ez olyan előszobaszerûség volt), mellette volt a lakószoba, mely - főleg télen - a konyha szerepét is betöltötte. Másik oldalon a tisztaszoba, amelyben a szőteményeket és az ünnepi holmikat tarották. Az eresz mögött találtatott a kamra a padlásfeljáróval. A módosabb lakásokban a lakószoba mellett is volt még egy kamra. Itt tartották a kényesebb élelmiszereket. A ház elé jó széles tornácot készítettek. Nyári időben ez alvóhelyül is szolgált. A másik felében vesszőből készült, belül kitapasztott szuszékokat helyeztek el, s azokban tartották a disznók, majorságok rövidebb időre szánt élelmét. Az ereszben zajlott le a gazdasági tevékenység nagy része, nyáron a sütés-főzés. Télen a lakószobában főztek. Így ebben a szobában állandóan meleg volt, s itt húzódott meg a család.
A házakat alacsony kőalapra fából építették, s rendszerint zsúppal, ritkábban náddal fedték. A zsindelyes tető csak a XIX. században jött szórványosan divatba. Gazdasági épületeiket is zsúppal fedték. Majdnem minden csûr tetején gólyafészek díszelgett, a gólyákat a lakosság Isten küldötteinek tekintette, ami védelmet jelent a természeti csapásokkal szemben, ezért soha nem bántották. A zsúpfedél előnyös volt, mert jól szigetelte a lakást, télen a hideg, nyáron a forróság ellen. De veszélyt is rejtett magában, mert különösen nyári nagy melegekben nagyon kiszáradt és könnyen meggyúlt. Gyakoriak voltak a tûzvészek. 1802-ben tûzvész áldozatául esett az egész falu, még a templom és a paplak is leégett.
A szobák földjét döngölt agyag képezte, amit időről időre megtapasztottak és homokkal felszórták. A fenyőfa deszkával padolt ház csak a XIX. század második felében kezdett divatba jönni.
A faház oldalait kívül-belül megtûzdelték bolhaszegekkel, és szép simára megtapasztották, majd kiszáradás után lemeszelték fehér mésszel kétszer-háromszor, amíg szép lett. A szomszédos székely falvaktól eltérően nem használták a kék színû meszelést sem kívül, sem belül.
A ház asszonya mindig komoly gondot fordított lakása rendben tartására. Évente kétszer tartottak nagytakarítást (fehérítést), meszelést. Ennek az időpontja pünkösd előtt és ősz közepe táján volt. A faházak követelték meg ezt a rendszert. A kézzel tapasztott és meszelt ház a tél folyamán a hidegtől, nyáron a sok esőtől megvedlett. A család nő tagjai a lepattogott falrészt újratapasztották kétszer is, majd száradás után sûrû mésszel behúzogatták és fehérre meszelték. A kővel rakott részeket is tapasztották és meszelték. Ezt a munkát még ma is így végzik, akiknek vakolatlan házuk van.
Fehérítéskor rendszerint a nagymosásra is sor került. A kisebb dolgokat - váltó fehérnemû, törlők, törülközök - rendszerint minden héten kimosták és, ha szükség volt, kifőzték. Nagymosáskor lúgzót használtak. A kimosandó anyagot beáztatták, és házi főtt szappannal jól átdörzsölték. A lúgzókádat felhelyezték a lúgzószéklábra, s a kidörzsölt ruhát belerakták. A nagy üstben főtt a bükkfahamuból készült hamulúgos víz, azt addig merték a lúgzóban lévő ruhára, amíg színültig telt. Rajta tartották a ruhán mindaddig, amíg lehûlt a víz. Akkor az alsó csapon a lúgzóból kiengedték, újraforralták, és kezdődött elölről a lúgozás. Ezt megismételték még kétszer-háromszor, az utolsó lében benne hagyták a ruhát reggelig. Reggel a lúgzót ruhástól szekérre tették, levitték a Feketeügyre. Ott sulykolással tovább folytatták a mûveletet, majd a tiszta folyóvízben kirázták a kimosott ruhát.
Így lett szép fehér a mosott anyag.
Szabó István
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép