Egykor elnyûtt és mára már nagyjából elfelejtett szóképpel az iskolát a csemetekerttel azonosították, a kistáskás-tarisznyás, cserfes vagy bumfordi apró népséget palántaként emlegették. A hasonlat azoknak a régi őszi időknek az itt rekedt emléke, amikor az iskolai csemetekert még a szó valós értelmében is egyszerre volt az ember-, a környezet-, a jövőépítés gyakorlótere. A tanító- meg gyermekgenerációk termővé iskolázásának letéteményese, szellemi begyümölcsözője volt.
Ez az archaizált kép már a múlté, az idősödő nagyszülők nosztalgiázó emléke, akik néha igaztalanul vélnek csemetekert nélküli faiskolát látni a mai tanodákban.
Alapjelentése szerint a ,,faiskola? is ,,csemetekert?, tartalmában azonos, de micsoda hangulati kapavágások távolítják el egymástól a kettőt, az egyik a szabványosra nyesés, a fafejûség, bunkóság felé szemzi a metafora tartalmi-hangulati töltetét, a csemetekert a majdani tavasszal illatozó gyümölcsösöket és az almáskertek őszi aromáit asszociálja.
A mai telekommunikációs, számítógépes vagy efelé forduló világban úgy tûnhet, korszerûtlen tanévkezdéskor a palatáblás és palavesszős időkbe visszakóvályogni. Nyári érettségi találkozókon viszont sokszor eszünkbe jut, vannak-e olyan értékek, amelyeket ezekből a csemetekertes időkből érdemes átmenteni és megkísérelni a túlurbanizált, az elszámítógépiesedő világba - innen vett szóhasználattal - beszkennelni (papírra, filmre rögzített információt letapogatóval számítógépbe bevinni).
Úgy tûnik, hogy a szó rossz értelmében is elgépiesedő világból - köztük az iskolából is - olyan értékek mosódnak ki, amelyek a tudás fájának termőre metszése közben torzóvá csonkolhatják a fa koronáját. A magamkorabelieknél mindig meglep az évtizedek múltán is elevenen élő, sőt, erősödő iskolai osztályszolidaritás. A gyökereivel az iskoláskorba visszakapaszkodó csapatszellem, az összetartás, ha úgy tetszik, az egyivásúak bandabecsülete. Jó érzés tapasztalni, hogy az iskolai játékfogócskázás felnőttkorban közösségi kötelékké fonódva élhet tovább, és valószínû, hogy a folyamatosan szórványosító kisebbségi sors az egykori iskolai osztályszolidaritást kibontja az érettségi élmény pólyájából, és az általános iskolai együttlétre emlékeztetően elemi szinten is meggyökerezteti.
Az idei tanévkezdés alkalmával is, mint minden időkben, a hivatalviselőket kevésbé foglalkoztatja az általános iskolai szint, az elemi iskolás palántanevelés, az érdeklődés a középiskolák köré csomózódik. Itt újdonsággal is szolgálhatunk: az egyházi iskolák mûködéséhez alkotmányos támasz is ígérkezik. A mi esetünkben a többnyire helyi viharokat kavaró Református Székely Mikó Kollégium válhat önmagán túlmutató erdélyi modellé. Magasabb szinten a Babe?-Bolyai Tudományegyetem indítandó magyar karok körül bokrosodik a balkáni politikai parlagfû. A magyar szellemi környezetvédelem kapavágásai egymagukban nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy ezek a karok erőre kapjanak, ha most is a többség tudja jobban, mi szükséges a kisebbségeknek.
A tanévkezdés érzelmi szimbóluma az édesanyák karjába kapaszkodó, kistáskás csöppségek iskolák felé aprózó csapata. A családi melegágyból iskolai csemetekertbe ültetik át őket, ahonnét majd termőre fordulva kellene kikerülniük, hogy megismételjék a család - iskola - társadalom, illetve a nemzeti közösségbe illeszkedés ciklusát. Ebben a ,,menetben? előbb kezénél, majd értelménél fogva, emberi érzelmeit nemesítve a család legigazibb partnere, a pedagógus vezeti őket. Az óvó meg tanító néni, a tanár, a professzor, az értelmet és emberi lelket formáló közösség. Ezek összehangolt együtt munkálkodása az emberi jövőépítés legnagyobb csodája. Ha ezek egymásra uszulnak, ha szülői elfogultság meg bárdolatlanság nem jó kertészt, partnert lát és talál a társadalom által a történelem során eléggé soha meg nem becsült pedagógusban, vagy ha utóbbi közömbös átutazóként benn is kívülről szemléli azt a csodakertet, amelybe betévedt, akkor a társadalom menthetetlenül elgyomosodik, és az oltvány vadhajtásokat eresztve haszontalanságba bokrosodik. Reményeink szerint nem így van, nem így lesz.
Sylvester Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.