Az elkövetkező időkben dől el, hogy Aradon szimbolikusan megismétlődik-e a százötvennégy esztendővel ezelőtti világosi fegyverletétel, a román államelnök és kormányfő képes lesz-e arra, hogy politikai párharcban, kuruc korra emlékeztetőn fogalmazva újra ,,letörje a magyar és közvetve a világszabadság zászlaját?. Iliescu államelnök budapesti diadalútja arra vall, hogy mindez lehetséges. A magyar sajtó nagy része, valószínû, a budapesti fiaskó miatti szégyenében hallgatja el az ott elhangzottaknak azokat a témáit, amelyeket mi a triumfáló román lapokból tudhatunk meg. Például annak a nyers megfogalmazását, hogy az aradi allegorikus szoborcsoport azért nem kerülhet ki egymagában az aradi Tûzoltó térre, mert a magyarok és románok a 48/49-es szabadságharcban a barikád ellenkező oldalán álltak a kezdettől fogva. Iliescu államelnök azt is vendéglátói tudomására hozta, hogy a Kossuth-B?lcescu megbékélő kiegyezésére azért nem lehet hivatkozni, mert erre post factum került sor, mikor a szabadságharc sorsa már rég eldőlt.
Ez a megfogalmazás annyira meghökkentő, mint amennyire igaz. A magyar történetírás fél évszázadon át izzadt, erőlködött - tisztelet a kevés, és nem a kincstári kurzushoz igazodó kivételnek -, hogy a románságnak a magyar szabadságharcot ,,úgy adja el?, mint valami békés masírozást a testvéri szeretet és egyetértés jegyében az ,,osztály nélküli társadalom megteremtéséért? és ,,a szocialista internacionalizmus diadaláért?. Iliescu most gorombán belehasogatott ebbe a marxista stílusban színpadiasított történelmi díszletbe, és a budapesti út előtt otthon kikupálódva nem az annak idején Brüsszelben nagydíjat nyert allegorikus szoborcsoport mûvészi értékét vonta kétségbe, mint a kényes ízlésû román (mûvészettörténész) mûvelődési miniszter és esztéta barátai. Nem, hanem a kormányfővel előzetesen egyeztetve kijelentette, hogy ?48-49 szimbolikája mást jelent a románnak és mást a magyarnak, s az aradi Szabadság-szobor Tûzoltó téri felállítása helyett létesítsenek olyan ,,megbékélési emlékparkot?, amely ,,nem korbácsol fel ellentétes indulatokat?. Bukaresti kommentárokból ismerjük - Adev?rul -, hogy az államelnök Budapesten azt is szóvá tette, hogy a tizenhárom tábornoknak Aradon van egy obeliszkje, és a forradalmár tábornokok közül tizenegy e mellé (?) van elhantolva. Az igaz, az aradi várfalakon kívül valóban van egy szerény sírkő a földhányáson, olyan, amelynél különbeket az erdélyi kistelepülések temetőkertjeiben találhatunk.
Világos, nemde? Nincs szükség a Szabadság-szobor visszaállítására.
Hogy a témával kapcsolatosan fél évtizede folyik a két ország nagyjai között az egyezkedés; hogy számos, aláírással ellátott megállapodás is született; hogy a szoborcsoport restauráltatói, a Tûzoltó tér szobortalapzat-építői és környezetrendezői az ég adta világon minden engedéllyel rendelkeznek; hogy a talapzatot majdnem teljesen meg is építették; hogy már az avatóünnepség programját is kifundálták; hogy még hittek (valószínû, utoljára) az adott szó betartásában - ezt most hagyjuk. Mi a szószegések történelmi tapasztalatainak olyan bőségével rendelkezünk, hogy ez a mostani csak pirosító rúzs franciásan fess katonatisztek képén, akikről Hemingway valaha olyan frappáns jellemzést adott.
Nézzünk szét viszont a Szabadság-szobor helyett a róka módra a sajtot csőrében tartó holló fülébe énekelt a ,,megbékélési parkban?, amelyet Kovács László külügyminiszter úr nem utasít el, sőt, egy ,,közös, történészekből álló bizottságra? bízná, hogy a ,,park tartalmát? kialakítsák, ,,mert ez egy közös ügy kell legyen?. Kénytelenek vagyunk megismételni, hogy ezt már nem Ion Iliescu, nem Medgyessy Péter miniszterelnök barátja, Adrian N?stase, nem is R?zvan Theodorescu mûvészettörténész-mûvelődési miniszter, hanem maga Kovács László mondja.
Próbáljuk elképzelni, milyen lehetne a román történelemszemlélet szerint berendezett ,,megbékélési emlékpark tartalma?, amelyben - esetleg - az 1924-ben várbörtönbe zárt allegorikus szoborcsoport is helyet kaphatna? Avram Iancu, B?lcescu, Axente Sever - még kiket illetne meg díszhely a megbékélés szoborgalériájában? Nem kellene-e az osztrákokat is a kerítésen belülre bevenni, hiszen ők is tettek ezt-azt ?48/49-ben? Haynaut - mondjuk. Hát az oroszokat a gólya költötte? Paszkievics, Lüdersz... És egyeztetni kellene a számokat is, hisz a román többségû Erdélyben több akasztófára juttatott magyar, illetve a magyar és világszabadság eszméjéért életét adó szerb, osztrák, német vala, mint más nációbéli. A kolozsvári bíró összeszámlálta ?48 román áldozatait, és eddig a negyvenezres számig jutott el. Nem kellene ezeket is - mint ahogyan a kínaiak ezt meg tudták cselekedni - megfelelő színezésû agyagszobrocskákkal megjeleníteni a megbékélés sírkertjében?
Aztán a ,,tartalmi kérdések? rendezése után formai, esztétikai ,,problémák is felvetődnek?. (Próbálunk külügyminiszteri stíluseszközöket igénybe venni.) Zala György alkotását miként lehet majd a R?zvan Theodorescu miniszter esztétacsapatának mûvészi koncepciójával összhangba hozni? Aztán lesznek méretproblémák is.
Mikor Dózsa szülőfalujában, a háromszéki Dálnokban a parasztvezér számára emlékmûvet állítottunk, az eredeti elképzelés szerint a Szobodka András által a temesvári megégetés helyére szánt szobrot (1948), miután a bukaresti Köztársasági Palota alagsorának szobortemetőjében a középméretû gipszmakettet felfedeztem, a főút menti magaslatra, a Széphegy ormára helyeztük volna, háromirányú rálátást biztosítva számára. A másfélszeres ember nagyságú szobor mellé két szimbolikus oszlopot szántunk. Bukarestben a méretek után érdeklődtek. Mondtam a magasságokat, amelyeket az alatta lévő Széphegy még megemelt. Azt kérdezték, tudom-e, hogy Piatra Neam?on - az egykori moldvai Németvásáron - a ?tefan cel Mare emlékmûve milyen magas? Nem tudtam. Megmondták. Azt is, hogy a Dózsáé nem állhat magasabb helyen, s nem strázsálhatnak mellette magasabb szimbolikus kiegyenesített kaszák sem, mint a moldvai fejedelem emlékmûvének plasztikai elemei. Dózsa ekképpen a főúttól távol, a szülőfalu kis placca mellé, a Porondra, az egykori Akasztófadombra került.
Nem irigylem azokat a történészeket és esztétákat, akik ezt az aradi megbékélési parkot megtervezik, és egy klasszikus fogantatású allegorikus szoborcsoportot - mint amilyen a Zala György remekmûve - össze kell boronálniuk a szemetes kukákat s az utcai szegélyköveket is nemzeti színre pingáltató esztéták ízlésével, a tûzoltótornyok magasságába emelt román történelmi nagyságokkal. Mert toronymagasságoknál alább adni nem lehet!
Félő, hogy a barátkozási emlékparkból - minden jó szándék ellenére - könnyen szobortemető, panoptikum, a szabadságeszmények sírkertje sikeredhet.
Eljön majd az idő - Európába igyekszünk, nem? -, amikor a brüsszeli kőcsipkés esztétikai igény próbáját egy és egynegyed századdal ezelőtt kiálló allegorikus szabadságemlékmû egymagában is alkalmas lesz arra, hogy azokat a szabadságeszményeket erősítse Európa népeiben, amelyekért az aradi tizenhárom és társaik a magyar szabadság mezőin és mezében életüket adták, s amelynek alapköveit a nyugati demokráciákban azóta már lerakták, miközben mi félrerugdossuk, mint - úgy emlékszem, van valami hasonlat a gyöngyökről.
A Szabadság-szobor és elemei a kazamatákból a föld felszínének magasságába már kiemeltettek. Nem csak tudjuk, hogy létezik, hanem látjuk is. A szellem, amelyet fizikai formába zártak, bronzba öntve őriznek, már rég kinn van a tûzoltótereken s az adott szó európai térségein.
Majd elindulnak belső énjük után egyszer a bronzfigurák is, s nagyot dobbantva állnak ki oda, ahol a helyük: Európa placcaira, mint a nacionalizmus mûvészi tûzoltószerelvényei.
Mit is mondott a szerb nációhoz tartozó, robusztus alkatú és héroszi lelkületû Damjanich valakinek akasztása előtt:
Vigyázzon a szakállamra!
Sylvester Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.