A közösségből való kiszakadás, avagy a szeretet parancsa
,,Mit oltalmaztunk, nincs jelen,
azt most már támadóink védik.?
(József Attila: Irgalom)
1. A kör. Görögökről szóló monumentális esszéjében Cs. Szabó László kimondja Bocsárdi Antigoné-értelmezésének kulcsszavát. S ez a hübrisz. Feleleveníti, hogy amikor Szophoklész idősebb kortársa, Aiszkülosz, ,,?egy boldogabb, romlatlan nemzedék istenfélő tagja, felidézve Dareiosz perzsa király holt lelkét, görög szellemben szemére veti fiának, Xerxésznek, hogy áthágta az emberi mértéket, pedig soha nem menekül meg büntetlenül semmiféle istenkísértő túlkapás?, akkor arról is beszél, ami a görög tragédiák központi témája, a magunk ellen kihívott felsőbb ítélet súlya, mert ,,vétkük éppen Xerxész vétke volt, a hübrisz?.
Bocsárdi a maga eddigi eredményeit - színészmozgatás, a már-már pantomim felé nyitó jellegzetes és összetéveszthetetlen koreográfia, a tömegjelenetek megkomponálása - hasznosítva és magasabb szintre emelve, Antigoné és Kreón egymást tükröző tragédiájára helyezi a fő hangsúlyt. Egyfelől van ugye az athéni nőideált megtestesítő kemény és következetes Antigoné, aki szembekerül rokonával, a királlyal, pusztán azért, mert el akarja temetni testvérbátyját (!), ezt viszont a király parancsa - megkövezés terhe mellett - tiltja meg. Ez a zsarnoki döntés Antigoné számára elfogadhatatlan, ő annyit tud, hogy a halottakat - függetlenül attól, hogy az emberi világban van-e vétkük, s mi az - el kell temetni! Antigonéban mindenekfelett való a szeretet parancsa, egy gyönyörû szövegében világosan ki is mondja: ő nem együtt gyûlölni, hanem együtt szeretni született. Amikor a király parancsával dacolva eltemeti halott fivérét, vállalja a legfőbb tragédiát, ami a szophoklészi világban valakit érhet: a közösségből való kitaszítottság ódiumát, és felemelt fejjel indul ,,nászágyába?, a sziklasírba, ahova elevenen temetik el. Antigoné nem fogadja el Kreón, a király ítéletét. Számára nem az a fontos, ami Kreónnak, ti. hogy azokat, akik a Város, az Ország, a Haza érdekei ellen fegyverrel fordulnak, büntetésből (elrettentésül!) nem kell és nem is szabad (!) eltemetni.
Ebben az ördögi körben - amelynek nem egy eleme átfordítható élményeinkre, anélkül, hogy erőszakot tenne a szophoklészi világon! - azonban nemcsak Antigoné lesz ,,lázadó? döntésének rabja, hanem a király, Kreón is foglyává válik önnön ítéletének. S ha az elején érvei és hatalmi súlya (a burkolt, de a háttérben mindig kitapintható erőszak és fenyegetettség) meg is győzi a város lakóit ítélete helyességéről, megfigyelhető, hogy sokan lelkük mélyén nem fogadják, nem is fogadhatják ezt el; babonásak; az istenek bosszújától rettegnek, hiszen az ítélet megsérti a törvényt, az istenek parancsát, tudniillik azt, hogy a halottakat el kell (!) temetni.
2. A kar. Bocsárdi, hogy minél erőteljesebben koncentrálhasson a maga spektákulumában a fő kérdésfeltevésre, végrehajt egy fontos, merész és kihívó átalakítást. Az általában több személyt magában foglaló kart, Szophoklésznél hangsúlyosan ,,a görög vének karát? lecsökkenti négyre, akik? fiatalok! (Így még nyilvánvalóbb, hogy mennyire érzékeny és megalkuvó membránjai az elvakult kreóni döntéseknek?) Ez a négyes, a ,,thébai ifjak kara? - Nagy Alfréd, Fazekas Misi, Diószegi Attila, Márton Lóránt - fenomenálisan megkomponált, nemegyszer játékos, sőt, ironikus koreográfiája az a tükör, amelyben Antigoné és Kreón is láthatja önmagát. S a kép állandóan változik. (Az ifjak gyávák ugyan, de hiszékenyek és babonásak is, mint minden görög, s mintha az istenek büntetésétől jobban rettegnének, mint a király nagyon is e világbéli drasztikus megtorlásától?) Itt Bocsárdi, ha át is alakítja s ironikussá is teszi, de végső fokon megtartja a kórus eredeti szerepét. Félreértések elkerülése végett Szerb Antal ezt így foglalja össze: ,,? a görög színjátszás közösségi mûvészet. A kórus a közösség, őelőtte folyik le a színész által ábrázolt alakok sorsa?? Igaz ugyan, hogy az Antigoné négyes kórusa nem megalkuvó öregekből, hanem csélcsap ifjakból áll, sokszor valósággal kérik és szuggerálják a hősnőt, hogy - ideillő blaszfémikus kifejezéssel - ne mind ágáljon, fogja vissza magát?
3. A végzet. Antigoné tehát elszánja magát, és lázad, eltemeti testvérbátyját, vállalva a halált vagy a közösségből való kitaszítottság ódiumát. Nénje, Iszméné megijed, le akarja beszélni. Tirádája több szempontból is megrendítő: beszél családjuk sajátos, kísértő tragédiájáról, Oidipusz király lánya kimondja: ,,Beláthatod te is, hogy gyenge nők vagyunk, / és férfiakkal szembeszállnunk nem lehet. / Erőseké a jog, miénk a hódolás, / akármilyen keserves is meghajlanunk, / Imádkozom, hogy holtjaink a föld ölén / bocsássák meg, ha zsarnokunknak engedek. / Parancs szerint szolgálok én, mert esztelen, / ki túlerővel harcba szállva elbukik.?
Nem tudja meggyőzni. Megretten, magába fordul. Szemünk láttára alakul át, s a végén elfogadja (a büntetés terhe mellett is!) Antigoné igazságát! Antigonét meghatja nővére áldozta, de védi és oltalmazza őt, nem akarja, hogy sorsában osztozzon. Itt újra monumentálisan dereng fel a családi végzet és a balsors? A görögök úgy tartották, hogy ez is öröklődik, mint a betegségek!?
De a végzet nemcsak az Oidipusz király családi tragédiájának előzményeként és következményeként van jelen. Megjelenik a színen Teiresziász, a jó is, és egy megrendítő - a maga ironikus felhangjaival is döbbenetes - jelenetben megfenyegeti Kreónt, akit részben az ő jóslatai juttattak hatalomra, hogy vigyázzon, kihívta a sorsot, és meglakol. Kreón és a jós kettőse a dráma egyik lehetséges csúcsa, s nem pusztán azért, mert a babonás királyt megijeszti és meghökkenti a vak jós dermesztő jóslata jövőjét illetően, hanem azért is, mert Kreón ekkor már lelke mélyén nem is hisz igazán ítéletében, érzi, tényleg messzire ment. Kihívta maga ellen az istenek haragját. Biró József meggyőző alakítása - melynek során hihetetlenül ironikusan, villódzóan állítja elénk a városállam zsarnokát, élet-halál urát, méghozzá úgy, hogy alakításában egy kínai pártfőtitkár ,,utóképe? éppen úgy feldereng, mint egy, a történelem színpadára ugyancsak sokkal később lépő elvakult inkvizitoré - mintegy kiteljesíti ama dilemmát, amelyről a mottóban használt József Attila-i sor szól. Mit is ,,oltalmazott? szörnyû, botrányos ítéletével - Bocsárdi azért is teheti tripla ,,fenekûvé?, és nagyíthatja fel ezt a momentumot, mert időről időre később is ismétlődik a történelemben, egészen lesújtó tapasztalatokban gazdag korunkig! - Kreón? A Város, blaszfémikus túlzással a Haza érdekét. Mi alakult át Antigoné lázadása következtében? Pontosan ez az érdek. Kreón rádöbben, hogy most már Antigoné és cselekedete hatására ,,átalakult? alattvalói meggyőződése, s így már a polgárok védelmezik a Város érdekét, azáltal, hogy elfogadják és helyesnek tartják Antigoné cselekedetét. A halottakat EL KELL temetni!
Nemes Levente Teiresziásza, ez a bölcs és szarkasztikus öregember - a játék a szemüveggel fenomenális, annyira sokfelé nyit - mintha már fenyegető jóslata elmondásakor tudná ezt! Talán ezért is vállalja súlyos szavai kockázatát. Nem fél. S nem csupán azért nem (és Nemes alakítása meggyőzően bizonyítja ezt), mert sejti, hogy ,,igaza? van (ettől még reszkethetne; a görög tragédiák és az emberi történelem világa tele van baljós árnyakkal, akiknek igazuk volt, s épp ezért lakoltak!?), hanem mert tudja, hogy Kreónnak nincs igaza! S azt is tudja, hiszen fölényes emberismerő, hogy ha ezt még nem is vallja be, de már nem hisz mindenekfeletti ítélete helyességében?
Helyreállhat tehát az erkölcsi világrend, felmagasztosulhat a szeretet igazsága.
De ezért Antigoné szörnyû árat fizet.
Szorcsik Kriszta újvidéki színésznő félelmetes és megrendítő alakítása is külön tanulmányt érdemelne. (Megkeresni a Bocsárdi-féle vízió azon pontjait, ahol kapcsolódik, és azokat, ahol elszakad a hagyományos felfogástól?) Szorcsik elsősorban hősnője már-már embertelen és ,,őrült? keménységét, céltudatosságát, határozottságát erősíti fel. Az őrült jelző használata itt félrevezető is lehet, de teljesen világos - s ez felsejlik az elején a megalkuvó thébai ifjak reakcióiból is -, hogy azok számára, akik a király parancsát elfogadják (hogy hisznek-e benne?, nem!, és éppen erről szól az előadás!), a lázadó Antigoné csakis őrült lehet, hiszen lapozzunk vissza az őt szerető nővére, Iszméné magyarázatához; a gyengék szerepe a világban a hódolás, a behódolás, a parancsok elfogadása, a mindenáron való alkalmazkodás, éppen az ő családjukat sújtó tragédiák kivédése miatt is. A túlélés érdekében. Ha Iszméné túlélő - ez sem egyértelmû, ő is változik, és a színházunkban debütáló Kicsid Gizella alakítása meggyőzően és árnyaltan bizonyítja is ezt (!) -, Antigoné nem akar mindenáron életben maradni. Számára vannak elvek, ideálok! Eszméiért és eszményeiért képes a közösségből való kitaszítottság ódiumát is felvállalni!
4. A tér. Sok mindenről kellene még szólni, ez az előadásra reagáló első ítélet nem pótolhatja a részletes elemzést, ha röviden is, de beszélni kell Bocsárdi állandó munkatársának, Bartha Józsefnek a díszletéről. Ez a kocka alakú üres tér úgyszólván mindenre alkalmas, tágítható, szûkíthető, méltó kerete a kibomló sorstragédiának (hogy ezzel az egyesek szerint elavult jelzővel illessük a Bocsárdi rendezte Antigonét). A sarkok, a pallók, a falak, a bizar ,,motoros? tólószék s számtalan egyéb elem szinte matematikai képletekre jellemző kiszámítottsággal tûnik fel és el, s a spektákulum kibontakozását szolgálja. (Még annyit, hogy a nehézkesebb Trencsényi-Waldapfel-fordítás ellenében Bocsárdi és munkatársai a mondhatóbb, gördülékenyebb, ,,maibb? Mészöly Dezső-változat mellett döntöttek. Nem véletlenül?)
Bogdán László