Igen számtalan megrendítő idézettel lehetne bizonyítani, hogy előre látta sorsát, s költészete ebben az állandó idegfeszültségben, a közeledő halál baljós előérzetében vált hatalmas költészetté. Mert Ő ― mintegy a sorssal szemben is ― írt, ahogyan a Második ecloga híres soriban megfogalmazta, nem is tehetett mást. ,,Írtam, mit is tehetnék? A költő ír, a macska / miákol és az eb vonít s a kis halacska / ikrát ürít kacéran. Mindent megírok én…"

És e fogadalmához mindig, minden körülmények között, élete utolsó napjaiig tartotta magát, amikor holttestét kiföldelték, viharkabátja zsebében találtak rá a véres bori noteszére utolsó, a halállal versenyt futva írott megrendítő verseivel, a Razglednicákkal, bár a jelző ― ,,megrendítő" ― itt keveset árul el Radnóti sorsáról.

Most, meggyilkolása után évtizedekkel kiadott Naplójának egy fontos részletével emlékezünk rá ― ahol pontosan és körültekintően, őszintén vall identitásáról, mutatva, hogy egyik gyönyörű verse, a század egyik legkihívóbb magyar verse, a Nem tudhatom ― nem volt véletlen. De azt is, hogy kit is öltek meg a szadista keretlegények a váltakozó erőltetett menetek végén…