Számos kulturális, identitáserősítő és fejlesztési program közös lebonyolításában állapodott meg Sepsiszent-györgyön a Hargita és a Kovászna megyei önkormányzat.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök szerint hasonló találkozók valamennyi szomszédos megye önkormányzatával hasznosak lennének. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a Székelyföldi Napok alatt tervezett közös programot ismertette: a nyergestetői csata 160. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezés után Sepsiszentgyörgyön a két megye önkormányzata közös tanácsülést tart, majd a Székely Nemzeti Múzeumban részt vesznek a székely hadosztályról szóló tárlat megnyitóján.
A munkaülésen olyan konkrét együttműködési tervekről állapodtak meg, mint a székely kapuk megőrzését célzó program (ez Hargita megyében már működik, lényege, hogy az önkormányzat támogatja a régi kapuk felújítását), az egységes megyetáblák használata, közösen szerveznék meg a Székelyföld legszebb települése vetélkedőt, támogatnák a régészeti kutatásokat, tervezik egy kitüntetés létrehozását, népszerűsítenék a székelyföldi termékeket, irodalmi pályázatot írnának ki, kulturális katasztert hoznának létre, közös sporttevékenységeket is rendeznének. Emellett megterveztetnék a korszerű székely házat — olyan háztípus, amely a hagyományos építkezési stílus megőrzése mellett kényelmes otthonként szolgálhat, fejlesztenék a hegyimentő-szolgálatot, a rohammentő-szolgálatot, a Szent Anna-tó infrastruktúrájának kiépítését. Uniós forrásokból finanszíroznák a turisztikai és kulturális értékeket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.