Júliustól már egyazon vízszolgáltató látja el megyénk négy városát, de lényeges változást csak három év múlva fog észlelni a lakosság: addig tart a rendszer kiépítése és korszerűsítése, mégpedig nagyrészt uniós alapokból. A tervezett beruházások összértéke 68,3 millió euró, ebből két százalék hárul az önkormányzatokra, tizenhárom pedig a kormányra. Ha minden jól megy, 2013-ban városaink vízgazdálkodása — a tiszta ivóvíz biztosításától a szennyvíztisztításig — megfelelő szintre juthat.
Mindehhez elég hosszas előkészületekre volt szükség, előbb létrehozták az Aquacov nevű közösségfejlesztési egyesületet — ebben a megyei tanács mellett Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Bodzaforduló vesz részt alapítóként, de bármelyik település csatlakozhat még —, aztán a regionális vízszolgáltatót (a megyeszékhelyi közüzemekből, némi átalakítással), mindkettőt annak rendje-módja szerint bejegyeztették, megkötötték a szerződést, és — mintegy féléves késéssel, amit az érdekelt önkormányzatok közötti lassú egyeztetéssel magyaráznak — beálltak abba a sorba, ahol még huszonegy megye vár kedvező elbírálásra. Háromszék nagyjából a középmezőnyben helyezkedik el, ide még kellene jusson a pénzből.
Az összefogásra azért volt szükség, mert a fejlett államokban hatékonyabbnak bizonyult a térségi ellátás, és külön-külön egyik városnak sem lett volna esélye ilyen mértékű támogatásra. Mivel mindegyik település más-más állapotszintről indul, más-más munkálatok élveznek elsőbbséget, a legnagyobb tételek azonban mindenütt a szennyvízzel — csatornázással, derítéssel — kapcsolatosak. Hosszú távon a falvakat is ebbe a rendszerbe kívánják bevonni — Sepsiszentgyörgy környékén jó néhányat már csatlakoztattak —, Barótnak is csak egy tanácshatározatra van szüksége a csatlakozáshoz. A résztvevők anyagi és szakmai hozzájárulásuktól függő mértékben részvényesek az új szolgáltatóvállalatban, amelynek kezdő tőkéje 1,7 millió lej; ebből 900 000 lejjel (52 százalék) a megyeszékhely szállt be, 300 000-rel Kézdivásárhely, 150—150 000-rel Kovászna és Bodzaforduló, 200 000-rel pedig a megyei tanács. Idővel egységes megyei díjszabást terveznek, pár évig azonban még a helyi tanácsok fogják megszabni az ivóvíz és a csatornázás árát; azaz egyelőre csak annyit fognak mindebből érzékelni a városlakók, hogy augusztus 15-e után más állítja ki ugyanazt a vízszámlát. A kézzelfogható munkálatok (vezetékek elhelyezése stb.) legjobb esetben jövő tavasszal kezdődnek, és legalább három évig lesznek feltúrt utcák, árkok és földhányások azért, hogy valóban városi vízgazdálkodással rendelkezzünk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.